Ki akasztotta föl Kublát,

Barak László | 2007. május 25. - 11:31 | Vélemény
Hedvigünk vamzerét ha nem ő maga?
Lám, a helyzet, úgymond, fokozódik, most már aztán szabad a gazda, elengedhetjük magunkat összesküvés-elméletek tekintetében is.
Be is indultak nyilván az amatőr meg a profi összeesküvés-elméletgyártók tegnap – május 24-én(!), amikor kiderült, Malina Hedvig feljelentőjének, Juraj Kublának annyi. Lássuk hát, miből élünk, avagy íme, egy kis para:
1. Juraj Kubla május 4-én halt meg. A központi rendőrségi szóvivő legelső nyilatkozata szerint Pozsonyban – természetes halállal… A szóvivői nyilatkozatra a Kubla feljelentése nyomán Hedvig ellen indított bűnvádi eljárás első napján, azaz Hedvig első kihallgatása alkalmából került sor.
2. Miközben Kublát Vágsellyén, a Vecse elnevezésű lakótelepen találta meg a felesége egy panelház pincéjében, kötélvégen... Emberünk tehát nyilván kötél által távozott az élők sorából, ami nem éppen természetes halálnem.
Figyelem: Állítólag búcsúlevél is volt!
3.A szóban forgó rendőrségi szóvivő aztán elismerte, bizony a jereváni rádió modorában adta le először a drótot.

Jogos eztán néhány kérdés is:

Simán dilettáns-e a rendőrségi szóvivő?

Vajon felsőbb ukázra igyekezett-e ködösíteni?

Ha igen, mi értelme volt, hiszen Kubla halálneme, sőt halálának puszta ténye sem változtat Hedvig és a rendőrség pillanatnyi viszonyán – vagyis ugyanúgy tovább folyik ellene a rendőrség félrevezetése és hamis tanúvallomás gyanúja miatt indított bűnvádi eljárás, mintha Kubla élne?

Kubla tényleg önmaga hurkolta volna a kötelet saját nyakára családi okokból vagy, mert szokása szerint, részeg volt?

Vajon miért nem jön elő a farbával, azaz miért nem teszi közzé a búcsúlevél szövegét a rendőrség?

Ha mégsem öngyilklosság történt, ki vagy kik lehettek Kubla hóhérjai?

Kubla netán kellemetlenné vált bizonyos hivatali körök számára?

Esteleg valamely titkos földalatti magyar kommandó állt rajta bosszút -- köztudott magyarellenessége miatt?

Na, ezt kapjátok ki, fijjug!
Címkék: Malina Hedvig