Csákyék dupla tévedése

Nagy kár, hogy ezt sem az MKP elnöke sem pedig a pártvezetés nem tette, még mielőtt előjött a farbával. Az nem vitás, hogy a hat évtizede legalább százezer – családtagjaival, hozzátartozóival együtt jóval több – vétlen csehszlovákiai magyar élt meg olyan traumát és kálváriát, amely évtizedekig megkeserítette a családok és nemzeti közösségünk életét. Kétségtelenül megilleti őket legalább az erkölcsi bocsánatkérés, miként a jelképes anyagi kárpótlás is.

Csakhogy.

A politika nem érzelgős és nem is mindig igazságtevő műfaj, a történelmi látóhatár pedig jóval nagyobb néhány esztendőnél. Nyilvánvaló igazságok emiatt hosszabb távon akár részigazságokká válhatnak, bármennyire fájó is. Ebben az esetben is. Mert mi Trianont, kollektív megbélyegezést, kitelepítést, deportálást, reszlovakizálást emlegetünk, a szlovákok viszont erőszakos elmagyarosítást, csernovai sortüzet 1907-ből, kakastollas Horthy-csendőrök brutalitásait Nagysurányban és máshol. Ha figyelmbe vesszük – márpedig nincs más lehetőség – ezeket a kölcsönös traumákat, akkor nyilván nem követhető az a modell, amely alapján a pozsonyi törvényhozás megkövette egykori és a holokausztot túlélt zsidó állampolgárait. „Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép...” – szakadt ki Radnóti Miklósunkból. Mi sem helyezkedhetünk más alapállásra. De a politikusaink sem.

Következzenek hát a tanulságok és a nyilvánvaló tételek. Meghurcolt szlovákiai magyarok és közvetve a családok és a közösségünk csupán általános és kölcsönös szlovák-magyar bocsánatkérés részeként számíthatnak megkövetésre. Követhető példaként a Magyar és a Szlovák Püspöki Konferencia tavalyi közös nyilatkozatát említhetjük. A tényleges megbékélést jelző aktushoz jó szomszéd- és államközi kapcsolatok kellenek. És természetesen kedvező szlovákiai belpolitikai légkör. Aligha tévedek, hogy jelenleg ezek a feltételek nem léteznek. Ráadásul a Beneš-dekrétumok bedobása a közbeszédbe csak fokozzák a feszültséget. Minimális esélyt sem adnak az MKP-javaslat sikeréhez. Ezt nem felismerni, súlyos hiba.

Akkor meg minek kellett éppen most meglebegtetni a témát ? Talán azért, mert így lehet igazolni, milyen lázas munka folyik a pártvezetésben? Vagy ezzel akarják mozgósítani a tagságot? Újra a sérelmi politika kerül előtérbe? Netán bizonyos magyarországi és külföldi érdekcsoportokkal egyeztetve húzták meg ezt a lépést? Bármelyik vagy esetleg több válasz helytálló, egyik sem ad értelmes magyarázatot a rosszul időzített, elhamarkodott javaslatra, ami ugyancsak nagy hiba.

Végezetül egy tanulságos történet. Szüllő Géza, a két világháború között élt neves politikus, a Csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga elnökeként különböző nemzetközi fórumokon látta el a magyar kisebbség jogvédelmét. Több asszisztense gyűjtötte országszerte a különböző jogsérelmeket dokumentáló tényeket. Egyszer az egyik megkérdezte őt: -- Mivégre tesszük ezt, hiszen egyiket sem orvosolják sem Genfben sem máshol. Mire a neves politikus így válaszolt: -- Te csak ne törődj ezzel. Te csak gyűjtsd a sérelmeket !

Minden tiszteletem Szüllő Gézáé. De a mai politikusoknak gondjaink megoldásán kellene munkálkodniuk, nem pedig azok gyarapításán. Jó példa és iránytű is akad: a Selye János Egyetem megszületése, amely kitartó, bölcs politizálás, és – ezt sem feledjük – szlovák politikai szövetségesek támogatásának az eredménye. Ebbe az irányba kellene tovább araszolni, nem pedig a totális zsákutcába vezető, belpolitikai kiközösítés felé.