A magyar név megint szép lesz?

Barak László | 2007. augusztus 8. - 12:31 | Vélemény
Jelentem, nem kell beszarni, lehet hogy mégis megokosítható, mi több, megváltható a mindenkori buta köznép. Mégpedig államilag. Aki nem hiszi, járjon utána. Igaz, a magyarnak nem ide, a szomszédba, mondjuk, Szlovákiába kell átnéznie, hanem Kínába. A siker azoban hullabiztos. Lehet, hogy mire visszaér, soha többé nem jut majd a magyar ember eszébe, hogy köpködjön vagy káromkodjék a nyílt utcán.

Persze Kínában pontosan egy év múlva veszi kezdetét a nyári olimpia, ezért nyomul az állam, úgymond, „népművelésileg”. Köztudottan arra okítják ott a honpolgárokat –  mégpedig ki tudja, mennyit kóstáló állami projekt keretében – hogy eddigi, vélhetően évezredes bevett szokásaiktól eltérően, legalább az olimpiai játékok alatt hagyjanak föl az utcán eszközölt” turházással és ne káromolják se a saját istenüket, sem pedig egymást ne küldözgessék nyílt színen a kurva anyjukba. Mer´ mit szól a világ? Nem semmi! 

Nos, gyaníthatóan a magyar kancellária, azaz a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) valamely pihent agyú munkatársa épp a kínai példából okulva juthatott arra a következtetésre, hogy a rövidesen sorra kerülő „augusztus 20-iki programok, az államalapítás 1007. évfordulója alkalmából” közhasznú internetes blogot indítson a köz tájékoztatása céljából. 

A MeH továbbá felhívással fordul mindazokhoz, akik családi körben ülnék meg a szóban forgó nemzeti ünnepet, süssenek születésnapi tortákat és fogalmazzanak meg különféle vonatkozó jókívánságokat. És figyelem, most ugrik a majom a vízbe: „Az akció célja, hogy a központi állami és a helyi rendezvényeken megmutassuk az ország egy új arcát is!” 

Kell-e mindehhez bármit is hozzátenni?  

Barak László

Címkék: Fidesz, MSZP, SZDSZ