A magyar balsors, meg a szemét bírók

Barak László | 2007. augusztus 9. - 13:29 | Vélemény

A magyar foci természetesen semmivel nem különb, mint a közélet. Vagyis, bárminő fájdalom, en bloc lehangoló, tragikomikus. A foci látszólag mégis jobb helyzetben van, mert a nemzetközi porondon „idegen“ bírók „ítélkeznek“ produktumai, értsd a nemzeti bajnokságokban sertepertélő csapatok teljesítménye” fölött. Következésképpen, egy-egy magyar csapat fiaskóját sokkal hatékonyabban lehet rákenni az „idegen“ rosszakarókra, mint, mondjuk, a Fidesz meg az MSZP, s általában a politikai manézs ügyeletes pankrátorainak viselt dolgait.

Természetesen a debreceni Lokit ért állítólagos bírói részrehajlás ezúttal a paramagyarozás” apropója. Mármint, az a magyar sportsajtó által terjesztett fabula, hogy a debrecenieket a svédországi BL-visszavágón egy reguláris góltól fosztotta meg a bíró. És ezért, és csakis ezért szorultak ki ez évben is a Bajnokok Ligájából. Miközben egy olyan svéd csapattal szemben hullottak ki a rostán, amely svéd viszonylatban, persze némi túlzással élve, alig jelent többet, mint, mondjuk, a taliángörögdi Arany Kalász FC… A Loki ezzel a csapattal szemben bírt kiizzadni(?) egy hazai kapufát, meg egy szabálytalannak ítélt gólt -  idegenben.

 

Olcsóság lenne most azon élcelődni, vajon miért nem lőttek a fiúk Debrecenben ötöt, hogy ne kelljen a svédországi fiaskót a bíró nyakába varrni. Miközben az ominózus gól, tessék megnézni a magyar hírportálokon, igenis szabálytalan volt. A debreceni csatár ugyanis úgy könyökölte le az ötösön belül a svéd kapust, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Lássuk be hát, ha netán a svédek javára ad meg egy ilyen találatot a bíró Debrecenben, nyilván arról cikkezett volna a magyar sportsajtó, hogy lám, a magyart nem csak a balsors, hanem a szemét sípmesterek is tépik – méghozzá otthon is…

 

Lám, itt lehet elásva a „paramagyar“ eb. Fejfáján pedig ott díszelegnek a folytonos hárítást, az ellenségkeresést, vagyis a beteges köldöknézést dokumentáló sírfeliratok.

 

Barak László