Kicsoda Robert Fico?

szilva | 2007. augusztus 14. - 07:25 | Vélemény
Bő másfél hónappal ezelőtt, a jelenlegi szlovák kabinet regnálásának első évfordulóján több neves szlovák politikai elemző elsősorban azt tartotta Robert Fico érdemének, hogy az eltelt hónapokban nem tett semmit.
Voltak ugyan verbális kirohanásai, de azért nem rontott neki az előző kabinet reformjainak, ahogy ellenzéki politikusként igérte, beérte néhány szociális látszatintézkedéssel. Például azzal, hogy csökkentette a gyógyszerek forgalmi adóját, de az áruk ettől nem lett alacsonyabb, hiába igérte a kormányfő. Na, és többnyire egy ezressel szúrta ki karácsony előtt a nyugdíjasok szemét. Nagyjából ennyi történt.

Részben ennek a vissszafogottságnak az eredményeként nem torpant meg Szlovákia gazdasága, növekednek is az átlagbérek. Természetesen messze még a Kánaán, nem csökkentek lényegesen a különbségek az egyre gazdagodó Pozsony és néhány nyugat-szlovákiai térség, valamint az ország többi, jóval nagyobb része között, de a lakosság közérzete minden felmérés szerint fokozatosan javul.
Fico azonban nem óhajt tovább sütkérezni ebben az előző kormány által megalapozott viszonylagos jólétben. Harcolni akar végre, miként eddigi politikai pályafutása során tette. A legújabb osztályharchoz a hevület mellett természetesen antagonisztikus konfliktusok és ellenfelek kellenek. Újra összekacsintott a Matica slovenská vezetőivel, rohamot akar vezényelni az államnyelv védelmében, amelynek egyébként az égvilágon semmi baja, él és uralkodik Dél-Szlovákiában is, sokkal inkább az anyanyelvünk szorul vissza a négy falak közé, de ez nemcsak az ő érdeme, hanem a mi mulasztásunk és felelőtlenségünk.

A kormányfőnek az elmúlt hetekben leginkább az olasz Enel, a Szlovák Villamosművek többségi tulajdonosa, továbbá a Mol-csoporthoz tartozó Slovnaft pozsonyi petrokémiai nagyvállalat, valamint a német-francia érdekeltségű Szlovák Gázművek volt a céltáblája. Ha csökkentek a vilápiaci árak, azt saját győzelmének hirdette ki. Ha éppen növekedtek, akkor azt a profitot hajszoló, lelketlen multik újabb cselszövéseként, no meg az előző kormány „gazdasági hazaárulásának” újabb bizonyítékaként jellemezte.
Csakhogy a legtöbb polgár már tudja: jórészt ezek a multik teremtettek új munkahelyeket, s kínálnak fokozatosan növekedő béreket. A kormányfőnek tehát tovább kellett tágítania a kört.

Kitágította. Főgonosznak magát globalizációt kikiáltva, ami jól hangzik, de semmi új. Az eltökélt Fico nem tágított. Illetve dehogy is nem, még egyet tágított: legújabb dörgedelmében egy szintre emelte a fasizmust a globalizációval.
Hagyjuk a nyilvánvaló történelmi és politikai érveket, a párhuzamot talán még maga Fico sem gondolja komolyan. Hanem: egy évnyi tétovázás immár teljesen „támadhatatlan” érveket akar ahhoz, hogy lerombolhassa az előző kormány reformjait. Ha már azok a reformerek, úgymond, a fasiszták kezére játszottak. Fico,mint új antifasiszta tehát minden áron igyekszik tönkretenni a magán-nyugdíjpénztárakat,és a több-biztosítós egészségügyi rendszert, meg árszabályozással fenyegeti a multikat. Előhúzta a rendszerváltás utáni zűrzavarban elhíresült jelszót is, a „kivételt nélkül”, lesajnálva a kisebbségi nyelvi chartát, anyanyelv-használati jogainkat.

Az „antifasiszta szolidaritás” ürügyén Fico szeretne újra államosítani, minél nagyobb hatalmat összpontosítani magának és pártjának. S minél kevesebbet meghagyni a magántőkének és az ellenzéknek.

Akik meghökkennek az „ellenreformáció” ilyetén kitágulásán, most kapaszkodjanak: nem más, csakis a nacionalista Ján Slota és Vladimír Mečiar az, akinek két koalíciós pártján múlik, sikerül-e leállítaniuk Robert Ficót. Ha nem, akkor megtörténhet, hogy a kormányfő állítja le Szlovákiát fejlődését a rögeszméivel. Antifasizmus? Ez?! Ugyan már… Nem más ez, mint vegytiszta populista szociális demagógia!