A magyar szürke

Bödők Zsiga | 2007. augusztus 14. - 16:09 | Vélemény

 

Úgy hírlik, a messzi Ázsiából vetődött ide, a Pannon-medence szikes pusztáira. Szívós, igénytelen, istállók puha almához nem szokott igen jámbor fajta. A hajdanvolt népes csordáknak utolsó példányai tanyáznak itt az ostorral és kuvasszal karikába kerített rezervátumban, melynek véges voltát a gulyán belül még azok is tudják, akik nem próbálták határait.

 

Tudott dolog, hogy a szabadságnak nincsenek korlátai, de itt a végeláthatatlan pusztában is már érezhetően szűkül a térség: jobbról a csavaros szarvú racka terjeszkedik, balról a szilaj ménest, megint másfelől meg a Dunát terelik (A Duna elterelése Dunacsúnynál )... De a kérődzés még háborítatlan.

Ki tudja honnét, és ki tudja hová vonul békés nyugalomban a gulya a körömhasító keménységű pusztán, rá sem hederítve a hanyattfekve tilinkózó pásztorokra, örökösen szembefordulva a széllel, hogy a vérszívók ostromát valamelyest enyhítsék. A kies puszta gyér füvén legelészve az éretlen tinók értetlen bámulják a tors közé hajított sajtpapírról visszanéző alpesi rokon kigömbölyödött képét, ami ha olyan, hát olyan, de mégis csak bosszantó...

 A délibábos nyugalmat nem ritkán vad indulatok kavarják fel: komor bikák rontanak egymásnak újból és újból: a végelgyengülésig. A lázas hevületben nem veszik észre, hogy a pásztor immáron merően figyel, s csak elbődülnek majdan, amikor villan a bicska, s a pompás állatok egy szempillantás alatt enervált ökrökké szelídülnek. A büszke hangadók a továbbiakban már csak fásult közönnyel szemlélik a még virgonc kollégák meggondolatlan próbálkozásait. Ők már tudják, hogy ami nincs, az egy idő után nem is hiányzik.

De létezik a fékeveszett indulatok egy másfajta megzabolázása is. Bár a kevésbé előkelő rokonságuktól eltérően, a magyar szürke duhajkodóinak szarvát nem törik le, de a szúrós, nehéz sebeket is ejtő végét gondosan lefűrészelik, és díszes gombformájú címert csavaroznak helyébe. Így válnak azután messziről is megkülönböztethető címeres példányokká.

Ám vannak itt szelídebb példányok is, akiket még időben kezessé szoktattak, vagy amelyiknek a nyakába kolompot akasztanak, útmutató gyanánt a csorda eltévelyedni hajlamos tagjai számára. A főbb kolomposok fontos küldetésük teljes tudatában ügybuzgó módon vigyázzák a gulya helyes irányvételét, bár az akkor sem széledne szét, ha pásztorai magukra hagynák, s a közeli csárdában múlatnák az időt naphosszat.

Említést kell tennünk azokról a kivételes példányokról is, akik megkülönböztetett gondoskodásban részesülnek: jó gazdáik nemcsak (többjegyű) számon tartják őket a Rudé krávo marhakönyvben (nem hivatalos csehszlovák ügynöklista, a Rudé krávo magyar fordításban: Vörös Tehén), hanem külön névvel is illetik, a többi oktalan baromtól elkülönítendő... Az így kiérdemelt kiváltság jól jöhet még télvíz idején a ridegtartásban, különösen a külön porciók juttatásakor.

Az meg, amelyik a sok ficánkolásban megüti a körmét, netán lábát töri, előbb-utóbb a vágóhídra kerül. Nyúzott testét nyárson forgatják a vásáros forgatagban, bőréből szíjat hasítanak – amiből messzire hangzó karikást fonnak hozzáértő mesterek, hogy azután azzal terelgessék tovább a csordában hátrahagyott társakat...

Címkék: Fidesz, Jobbik, MSZP, SZDSZ