Tényleg mindenki ennyire hülye lenne?

Barak László | 2007. augusztus 31. - 16:56 | Vélemény

A „Magyar Gárda esete a parlamenti pártokkal” című szánalmas „széndarab” legújabb „fölvonyításának” fináléjával – az ún. ötpárti egyeztetési kísérlettel – arra az elcsépelt közhelyre sem futotta a parlamenti aktoroktól, hogy megállapítsák, aki hülye, az is marad. Gárdailag… Mindössze egymással szemben fogalmaztak meg ilyesmit. Mármint, az a hülye aki rosszra gondol. És persze fordítva: Aki nem gondol rosszra, az hülye…

Nos, ennél szájbarágóbb módón aligha lehet megfogalmazni annak a szánalmas sár- sőt, szardobálásnak, továbbá -konzumálásnak a természetrajzát, amely évek óta a magyar parlamentben önfeledten vegetáló politikai gruppok ágendáját képezi „nemzettestvéreinknél“. Ha nem lenne egy nagyra becsült kolléga, Tóta W. Árpád által idejekorán kitalált, következésképpen foglalt a kifejezés, nyugodt lelkiismerettel állíthatnók itt, a delikvensek MINDEGYIKE egy olyan irdatlan „fospumpával“ játszadozik évek óta, amelynek gyomorforgató munícióját a folyamatos szerep-, ám főként irány- és aránytévesztésnek köszönhetően, már rég egy országnyi ventilátor fröcsköli szerteszét. Egyszerűbben fogalmazva, sajnálatos és szánalmas, amit a FIDESZ, az MSZP, az SZDSZ -- de még az MDF is – művel egymással, meg az egész magyar társadalommal. Egy jószerével „Ökörkörnek“ sem nevezhető, önértékelései zavarokkal terhelt, és igenis fasisztoid megnyilvánulásokkal operáló individuumokból összerántott bagázs, nevezetesen, ennek a Magyar Gárdának az ürügyén is.

Tehát:

Gyurcsányék is menjenek a búsba. Hiszen minden egyes vonatozó megnyilatkozásukról ordít, hogy -- a többé-kevésbé miattuk kialakult helyzet nyomán -- fölajzott vérebként tulajdonképpen kizárólag Orbánra hajtanak, amikor erre a szerencsétlen magyar gárdakórra kollektíve keresik a gyógyszert…

A felcsúti csatárnak ugyancsak Gyurcsány mellett, azaz melegebb vidéken a helye, mert evidens, ezúttal is a legalpáribb politikusi szarfaszúság okán, magyarán, a bizony igencsak szedett-vedett „tábor” létszámának és állagának megtartása érdekében dekázik, „triblizik” a béközépnek (fosbarna) színe előtt… Ha viszont mégis meggyőződésből öltögetné folyvást a nyelvét, akkor pedig ki is nyalhatja…

Kedves Szadesz, nem gondoljátok, partizánkáim, minő szánalmas, és szegénységi bizonyítvánnyal felérő pótcselekvés, hogy identitásotokat csak holmi homo- és xenofób csőcselékkel szemben vagytok képesek fölmutatni? Miután egy Szetey nevű altiszt által (is) megkerítettétek őket…?

Ibolya asszony, kegyed ugye, nem ért a focihoz? Legalábbis volt idő, amikor, még az igazságügyi tárca vezetőjeként, ilyen szemforgató áhitattal válaszolt egy bizonyos fölvetésre, amely a zsidózó futballhuligánokhoz való viszonyulását firtatta… Ennyit tetszett változni azóta? Vagy anno csak bizonytalan lett volna? Vagy mégse…?

Gyalázat!