Nagymegyeren kiment a ház az ablakon
Vannak emberek, akik ha valamilyen politikai pozícióba jutnak, azonmód eluralkodik rajtuk önnön nélkülözhetetlenségük kényszerképzete. Szárnyai nőnek eladdig szunnyadó küldetéstudatuknak, ráeszmélnek fontosságukra és attól a hitüktől, hogy ők a kiválasztottak, képtelenek többé megszabadulni. Valami ilyesmi történik már hosszabb ideje az MKP nagymegyeri szervezetében is, amely leginkább egy önképző kör jegyeit viseli magán mostanság.
Egy politikailag konszolidáltabb világban, ha valamelyik párt elnöke megméretteti magát egy helyhatósági választáson, és alul marad, mi sem természetesebb, hogy az eredményhirdetés után a kampánystábbal már nem időz sokáig. Halkabbra fordítja a szót, kényszeredett biccentésekkel fogadja a részvétpillantásokat és bágyadtan int a tapintatosan távozóknak. Tessék-lássék csippentget még az aprósüteményből, majd szépen csendben, sasszézva hátravonul. Oda, ahol az önkéntes aktivisták már rakják vissza a felbontatlan pezsgőket a kartonokba és diszkrét szisszenésekkel eresztik le a színes lufikat. Egy óvatlan pillanatban pedig, amikor már senki sem figyel oda, kilép egy oldalajtón az éjszaka magányába. Nagymegyeren, Kurtaszer vagy a Zsellér utca irányában a legjobb.
A következő napokban lehet még szipogni kicsit, de a kellő önértékeléssel megáldott, egészséges lélek képes elhessegetni a heveny mandulagyulladás makacsságával elő-előtörő illúziókat. Nincs mese, a soron következő taggyűlésen kellő disztingváltsággal le kell mondani az elnöki posztról, bölcs önmérsékletre és hasonló lépésre bíztatva a bukott sorstársakat is, mert a közösség, amelynek felemelkedésén fáradozni óhajtottak, elutasította őket. Magyarán: köszönték szépen, de nem kértek belőlük! A továbbiakban pedig hagyni kell, hogy pártjuk megtépázott tekintélye a maga természetes módján regenerálódjon. Ez lenne a dolgok normális menete. Semmiképpen sem az, hogy a továbbiakban, egészen az unalomig kínálgatja magát az önkéntes társulat elöljárója, miközben a háta mögött egyre leplezetlenebbül kuncog és vihorászik a kárörvendő sokadalom.
Ha történetesen nem egy konkurrencia nélküli pártról lenne szó, hanem versenyhelyzetben lévő vállalatról, akkor a fentebb vázolt végkifejlet nem az önkéntesség és a jobb belátás íratlan szabályai alapján történne. Mert mindennemű finomkodást és nyájaskodást mellőzve, a részvényesek vagy az igazgatótanács rúgná ki habozás nélkül a cégér tekintélyét imigyen rongáló alkalmazottját.
Az azonban módfelett érthetetlen és meglehetősen szánalmas megoldásnak tűnik, amelyet a párt elnökasszonya, Sárközy Klára, választani méltóztatott. A sajtónak tett nyilatkozata pedig egészen szórakoztató:
„Az előző polgármester-választások során az MKP-t ért támadások miatt úgy gondoltuk, nagyobb esélyünk van akkor, ha a párt nem indít saját jelöltet...“
Ejha! Kinek s miben lesz attól nagyobb az esélye, ha nem is indul a választásokon? Én tudok egy példát: jobban jár a féllábú ha nem indul a seggberúgó versenyen.
„...Az előző helyi választásokon is kiderült, hogy Nagymegyeren a független jelölteknek van esélyük...“
Ha kiderült, hát kiderült. Semmi gond. De ha úgy áll a helyzet, hogy az MKP-nak nincs semmi tekintélye a városban, akkor a jelenlegi felállásban aligha van rá szükség. Egyrészt helyi szinten nem tudják a párt érdekeit érvényesíteni, országos választásokon meg jobb, ha nem általuk propagáltatik a párt programja, mert csak rontanak a helyzeten.
A függetlenek a befutók – látja be a nyilatkozó maga is. Éppen ezért nem szerencsés – elegánsnak meg egyáltalán nem nevezhető – az a megoldás, ha menetrendszerinti kudarcai után az elnökasszonyt - trójai falóba rejtve - élete párja váltja a ringben. Az meg csak felesleges habverés – a nyilatkozat szerint -, hogy jelen időben a helyi MKP vezetése még nem tudja melyik független jelöltet fogja támogatni. Piha! Én azért mernék ezzel kapcsolatban fogadásokat kötni.
Snassz a dolog. Különösen, hogy a honunkban már majdnem mindenütt csak konstans tagokkal bíró helyi MKP tagszervezetek vannak, amelyek matematikai szakkifejezéssel élve, immáron az emberi gyarlóság másodfokú egyenleteivé nőtték ki magukat. Lássuk be, ez a matematikai formula érvényes Nagymegyeren is. Pedig nem árt tudni, hogy a jó megoldás érdekében az efféle egyenleteket előbb rendezni kell.
Különben minden út kómába vezet.
