A balek kasszakúró
Valamelyik Rejtő Jenő könyvben van megírva, hogy fatális közgazdasági tévedés az, ha valaki úgy hiszi: fillérből lesz a korona. Ez távolról sincs így, mert kérem szépen: a korona az koronából lesz. Lássuk be, Rejtőnek ezúttal is igaza van. A fillérkék gyűjtögetésére ösztönző népi bölcselet valójában annak az illúziónak a felkeltésére szolgál, hogy a kis dolgokból lesznek a nagyok. Csak kellő türelem, hangyaszorgalom és kitartás kell hozzá.
Andruskó Imre nem olvasta Rejtőt, legalább is ezt a passzusát bizonyosan nem. Különben politikai tőkéjét nem lyukas hatosokból próbálná összekuporgatni. A napokban lelt a porban (téma az utcán, haver) a Magyar Gárda hópénzéből elhullajtott lyukas garasra, s lett öröme határtalan. Pedig a magyar pénzverdéből már kikerülésekor értéktelen fizetőeszköz napjainkig olyannyira devalválódott, hogy fabatkát sem ér. Andruskó Imre valószínűleg nem követi a tőzsedeindexet sem az árfolyamokat, ezért csörgeti olyan megdicsőülten kicsi pénzecskéjét, mint ha nagy kincsre lelt volna. Gyanítom azonban, hogy ebbéli serénykedésének mindössze az az oka, hogy munkálkodása jó messzire hangozzék. Lássa-hallja mindenki, éber ember ő, rászolgált a sok reá adott szavazatra. Lám, amit most is talált, rögvest a köznek javára kívánja fordítani.
De a metaforikus csomagolást lehámozva, áruljuk el végre, miről is van szó valójában? Andruskó – mint nyilatkozta – egyszercsak úgy érezte, hogy fel kell emelnie a szavát (ez a teendő, ha már lepottyantotta) a Magyar Gárda megalakulása és hasonló megnyilvánulások ellen. Eladdig, hogy az Új Szóban felhívással fordult a hazai közéleti személyiségekhez, hogy kövessék őt ebben a nehézsúlyú emelésben. Mert a hasonló erőszakszervezetek (sic!) megalakulása elvezethet a jugoszláviai történésekhez. Jézussegíts!
Andruskó MKP-önkéntes, tehát beállt a hosszú, tömött shortba Slota, Mečiar, Palko, Čarnogurský és még hosszasan sorolhatnánk, ki mindenki mögé, hogy a vészjósló fellegek elfúvásában a maga szerény lihegésével segédkezzen.
Kelendő lett a magyar cibak. Mert nem mozdulnak a szlovák pártok preferenciái, s öröm nézni, milyen nagy lett egyszeriben a tolongás az SNS hithű választóinak kegyeiért. Egyébként is kitűnő az idei szüreti hangulat. Csáky a lehető legalkalmatlanabb módon és pillanatban jött elő a dekrétum-kadarkával, Duray a megavasodott autonómia szalonnával, azóta a Liptói-havasokban a ravasz bacsák, meg a gyetvai legények kurjongva vidámkodnak a váratlan terülj-terülj asztalka felett.
De lépjünk csak vissza a mi derék Imrénk perselykéjéhez. Garas híján, hullajtok bele néhány idevágó gondolatot:
Időnként rá kell pislantani a naptárra s jó, ha észreveszi az ember, milyen gyorsan múlik az idő. Valószínű, hogy szeptember elsején Imre nem fordította át a lapot, mert Gárda ügyben ez már javában a múlt idő (Jele: etté? nem etté?). Azok kérődznek még kicsépelt szalmáján, akiknek ez nagyon is érdekükben áll s magot akarnak látni ott, ahol már a pelyva is szállongó por csupán.
Vigyázó szemünket lehet Budapesten tartani, viszont nem kell kötelezően a vészharangot kongatni. Akkor sem, ha most arrafelé ezt a divatot diktálják néhányan. Főként olyan politikusok, akik szintén témahiányban szenvednek, s most kedvüket lelik a Csimm-Bumm Cirkuszban.
Jelentem: Magyarországon nincs ébredőben a fasizmus és nincsen szélsőséges ideológiát valló párt, vagy mozgalom. Csak néhány tucat állig hülye, feltűnni vágyó fajankó tömörült szervezetbe, akik élvezik, hogy habzik körülöttük az élet. Élvezik a balhét, különösen, hogy még a pártok is komolyan veszik őket. Naggyá a politikum teszi őket, meg a sajtó, különben már rég nem esne róluk szó. A kezdetben tömegeket vonzó, harcos Csurka-féle párt, a Thürmer vezette Munkáspárt gyakorlatilag megszűnt létezni. Ezek jó hírek, csak nem lehet belőlük zaftos cikkeket csinálni. Viszont a magyar társadalom józanságáról tesznek tanúbizonyságot. Ezzel szemben az SNS erősödik, a pospolitosť létezik. Ez nem jó hír, de nem sértenek törvényt.
A Magyar Gárda nem erőszakszervezet, mert nem alakulhatott volna meg. Demokrácia van, és amíg nem követnek el törvénytelenséget, addig nem lehet és nem is kell a törvény eszközével fellépni ellenük. A legelső adandó alkalommal, ha áthágják a törvényes kereteket, le kell csapni rájuk és intézkedni kell. Tömegesen, szervezetten akkor kell demonstrálni ellenük, ha a kormány tétlenül tűrné törvénytelenségeiket. Azt hiszem e téren sem a magyar kormányt, sem a magyar népet nem kell félteni.
A kérdésben minden magyarországi párt elmondta világosan a véleményét. Ha tehát egy vállalat vezetése eligazított mindenkit, a fegyelmet és munkarendet illetően, akkor a portás ne fontoskodjon, ne tegyen külön falragaszt a kapura, hogy Hannibal, mint Anti portás, elvárja a munkakezdés betartását. Az meg különösen nevetségessé teszi, ha a szomszéd cég alkalmazásában álló embereket rója meg nagy hanggal a késésért.
Véleményt persze lehet mondani, glosszát is írni, de kotnyeleskedni illetlen dolog, különösen egy parlamenti képviselőnek. Elvárjuk, mi mezei halandók, hogy tegye a dolgát, ahol kell, és ne legyen izgága. Magamutagatáshoz pedig nem kell drogéria, meg sajtó: feltűnést azzal is lehet kelteni, ha kilóg a kapca a barettsapkából.
Befejezésképp térjünk vissza a bevezetőben indított metaforikus képsorokhoz. Lehet, a mi Imrénk nem is találta a garast, hanem szerezte. Szégyen ide, szégyen oda, meg kell vallanunk, szánt szándékkal emelte el a kincstár páncélszekrényéből. Azaz csak emelte volna. Mert sajna, amikorra a mi Fucklebery Finnünk a Kondé Püspök utcai magányában feleszmélt és kezdte megdolgozni a mackót, a bankókötegeket már rég elvitték a Wertheim-kasszából. Pedig látni, hogy megvolt a körültekintés, a gondos terepszemle és az óvatos kivárás. S az eredmény? Megfúrta a lukas garast. Tőke helyett meg csak luk lett. Fájdalom. Bizony, ezt az Imre elfúrta. Nem kicsit, nagyon!
Luk szusz.
