Tarlós uram nyelve és Gyurcsány pápaszeme

Barak László | 2007. szeptember 26. - 15:50 | Vélemény

"Ide figyelj, Szénásikám, te summantottál az MDF-székház-ügyben is. Most elmondtad a mondandódat, újra visszatértünk az ügy tárgyalására, úgyhogy ne ravaszkodj, mert leverem a szemüvegedet, és rá is ugrok!" Továbbá, válogatott és válogatatlan tulkozás, tahózás, s némi, nem is egészen burkolt köcsögözés, meg egyéb, inkább a hortobágyi csűrdöngölők szabados és szagos szövegkörnyezetébe, mintsem a mindennapi közbeszéd-szótárba illő kellemességek, vagyis ki- és beszólások jellemzik Tarlós uramat, Orbán Viktor újdonsült, úgymond, népszavaztatásért felelős táborszernagyát.

Főként, ha ippeg vélt vagy valós ellenfelet orront meg őkelme. Csak a miheztartás végett közlendő, a fenti, immár végérvényesen politikatörténeti dokumentummá érett mondatok anno, egy Tarlós által polgármesterként levezényelt önkormányzati ülésen hangzottak el. A vita hevében-e, vagy csak ún kulturális betétként, ezt végleg majd nyilván a tudós utókor dönti el.

Szóval, értelmiségi lila ködök, kancsalul festett egekbe nyúló vágyak – a magyarországi társadalmi megbékélés fölötte szükséges voltáról – ide vagy oda, jó előre borítékolható, miként lesz képes Tarlós István funkcionálni annak a kampánynak az élén, amely a Fidesz által szorgalmazott népszavazást támogató aláírásgyűjtéséhez hivatott híveket toborozni. Az viszont tényleg megjósolható, hogy a jobboldal számára „ellenséges“ pártok és a sajtó berkeiben „feketeöves populistaként“ is nyilvántartott, meglehetősen nagytermészetű Tarlós, a legkevésbé sem lesz majd hajlandó szájkosárral grasszálni az általa vezérelt polgári körös haderő élén. Annál is kevésbé, mert a megbízatás elfogadásának fejében, mintegy a harci zászlók jelképes megszenteléseként, állítólag teljhatalmat követelt és kapott is a Fidesz-klérustól.

Ráadásul, ugye, Gyurcsány Ferenc is egy szemüveges figura… Brrrr!

Címkék: Fidesz