Szar ügy
Ehhez persze vérbeli, a legcsekélyebb érzelmektől mentes üzletembereknek kellene lenniük. Mármint a striciknek, azaz a lehetséges választóknak, akik egyszersmind a potenciális kuncsaftok is. Továbbá az elvárásoknak megfelelő felhozatalra lenne szükség a szajhapiacon…
Csakhogy a magyarországi lehetséges választók, kizárólag abban az esetben funkcionálnak érzelmektől mentes, vérbeli üzletemberekként, amikor azt kell kisütniük, hogyan úszhatnák meg a lehető legkisebb kockázat nélkül a káderváltást meg az örömszerzés aktusait… Ugye világos, hogy a magyar népesség gulyáskommunizmusban rögzült ingyenélési technológiájáról van szó. Vagyis, Magyarországon minden egyes közember úgy akar jól élni, hogy a kecske is jóllakjon, ám megmaradjon a káposzta is. Ez így nem működik, kérem szépen. Esetleg a terülj, terülj asztalkám-típusú mesékben. Az efféle meséknek azonban a rendszerváltással egyszer s mindenkorra befellegezett. Tehát, visszatérve az eredeti hasonlathoz, vagy dugunk, vagy árverezünk…
A másik probléma a szajhaállomány, nevezetesen, a politikusok felhozatalának csapnivaló állaga. Mára ugyanis végérvényesen kiderült, akik nyilvántartottak, azaz, akik rendelkezésre állnak, folyamatosan loptak, lopnak. Azaz lenyúlták, lenyúlják a bevételt…
Ráadásul, az identitástudattal is baj van. A magyar ember egy személyben tör a strici és a tökéletesen, rendszeresen, ám a lehető legolcsóbban kielégített kuncsaft státusára. Szar ügy.
