Alkotmányos hasmenés...

Barak László | 2007. október 31. - 18:02 | Vélemény

A Szlovák Köztársaság alkotmánybíráinak többsége vélhetően nem buta ember. Bár, ha buta lenne, akkor sem lenne semmi gond, hiszen a butaság nem alkotmányellenes állapot. Szóval, ha hőseink nem buták, akkor mással nem magyarázható, hogy megzsarolták kollégájukat, Horváth Györgyöt, mint azzal, hogy esetleg erkölcstelenek. Csakhogy az erkölcstelenség sem alkotmány- és törvényellenes fenomén ám. Ha ugyanis az lenne, nem csupán a szóban forgó hölgyeknek és uraknak kellene elhúzniuk melegebb vidékre onnét ahol vannak, de a szlovákiai politikai porondnak is azonmód ki kellene ürülnie…

Horváth György személyéről csak annyit, hogy ez az ember közel egy évtizede nem vezette el a forgalmi adót, s ezért a bíróság félévi szabadságvesztésre ítélte őt. Egy év feltétellel! Az egy év leteltével aztán mentesítették őt a büntetése alól, mégpedig a törvény betűje szerint. Vagyis jogilag makulátlan ember lett belőle – olyan, mintha el sem ítélték volna! Négy évvel ezután jelölték őt az alkotmánybírói posztra. Mivel jogilag makulátlan volt, annak rendje módja szerint meg is választotta a parlament, a köztársasági elnök pedig kinevezte őt. Itt a vége, fuss el véle, gondolhatná az egyszeri halandó.

Csakhogy, a klasszikust parafrazálva, több dolgok vannak égen és földön, mintsem azt az egyszeri halandó vélelme sejtené. Történt ugyanis, hogy az alkotmánybíróság kötelekében – lévén behatárolt mandátummal választatnak meg az alkotmánybírák is – kilenc bírónak lejárt a mandátuma. A jelenlegi kormánypártok, a Smer, a HZDS és az SNS uralta parlament által választott jelöltek közül tehát többségükben új emberek kerültek oda. Olyanok, akiknek a jelenlegi kormánypártok osztották a lapot! Horváth Györgynek azonban a legkevésbé sem, hiszen őt annak idején a még javában regnáló jelenlegi ellenzéknek köszönhetően nevezte ki a köztársasági elnök, mégpedig 12 évnyi időtartamra. Amelyből egyelőre nem egészen 6 évet töltött le. Ugye, érthető, tulajdonképpen ezért nem igen imádják őt újdonsült kollégái, no és feltételezhető gazdáik”, a jelenlegi kormánypártok politikusai…? Vélhetően itt lehet hát ez az alkotmánybírósági kutya elásva… Vagyis Horváth régi ügyének felmelegítése gyaníthatóan semmi másnak nem tulajdonítható, mint annak szándéknak, hogy Horváth távozása esetén további „emberüket” juttassák döntéshelyzetbe a kormánypártok…

Ha pedig így van, mi más ez, mint példátlan erkölcstelenség. Azon túl, hogy az alkotmánybírák a legkevésbé sem viselkedhetnek olyan pofátlanul, mintha nem is a bírói talár, hanem mondjuk a reverenda lenne a munkaruhájuk. Hiszen mai határozatuk, amely szerint Horváthot erkölcsi alapon szólították föl önkéntes távozása lehetőségének mérlegelésére, azt jelenti, hogy az alkotmányosság következetes felügyelete helyett, mintegy hites, erkölcsi inkvizítorokként viselkednek. (Ugye megérne egy misét az is, hogy a katolikus klérus, mint olyan, amelynek egy volt kommunista titkosszolgaként nyilvántartott fószer áll az élén, operálhat-e erkölcsi kategóriákkal anélkül, hogy ne kellene jóisten haragjától tartania…?)

Mi mindebből a tanulság? Egyszerűen annyi, hogy bölcsebbek maradtak volna a szóban forgó bírák, ha hallgattak volna. Arról nem beszélve, hogy a jelképes szobatisztaság intézményes felelőseiként piszkítottak bele a saját fészkükbe… A végeredmény szempontjából teljesen mindegy, hogy az eredendő butaság vagy az erkölcstelen törtetés volt-e a hashajtó…