Indul a politikai bakterház – megint

Barak László | 2007. november 15. - 14:23 | Vélemény

Nyilván megint elindul a bakterház, vagyis kisebb haddelhadd lesz a következménye annak a tegnapi Gyurcsány-bejelentésnek, hogy a magyar-román közös kormányülésen kötött egyezség értelmében Magyarország megnyitja kapuit a szakképzett romániai munkavállalók előtt. A Fidesz máris értetlenségét fejezte ki a döntés miatt, mivel politikusai szerint a gazdasági növekedés mértéke és a jelenlegi betöltetlen munkahelyek száma nem indokolja azt.

Nocsak, mintha a hírhedt 2004. december 5-i kettős állampolgárságról szóló népszavazást megelőző kampányban azzal operáltak volna Orbán Viktorék, hogy Gyurcsány Ferenc indokolatlanul riogatja a hazát: a kettős állampolgárság elfogadása esetén mintegy 800 ezer kárpát-medencei magyar bevándorló zabálja majd föl Magyarország jövőjét. Mi több, annak idején több Fidesz-politikus is kinyilatkoztatta, a kettős állampolgárság bevezetése azért indokolt gazdaságilag is, mert Magyarország, úgymond, belátható időn belül szinte megoldhatatlan munkaerőhiánnyal szembesül majd a folyamatos népességcsökkenés miatt.

No, most akkor, ki és mikor hazudozott vagy hazudozik itten kurva nagyokat? Gyurcsány, aki a népszavazást megelőző gusztustalan tévévitában valóban olyasmiről hadovált, hogy a kettős állampolgárság bevezetése nyomán bekövetkező bevándorlási hullám miatt esetleg még karácsonyfára sem telik majd a szegény magyar népnek? Vagy a Fidesz emeberei, akik most azt sugallják a közvéleménynek: a jelenleg beharangozott munkaerő-piaci nyitás nyomán fokozódik majd a munkanélküliség, mert a legfrissebb hivatalos adatok szerint 413 ezer nyilvántartott munkanélküli jut 31 ezer betöltetlen munkahelyre?

Úgy néz ki, a magyarországi politikai folklórhoz híven nyilvánvalóan mindkét fél hazudott és hazudik most is, mégpedig célirányosan, azaz pillanatnyi politikai érdekeik szerint. A köznép pedig épp úgy viszonyul majd e hazudozáshoz, amint az évek óta jellemző rá. Pártállás, vagyis hitbéli meggyőződés szerint. Aki pedig netán elgondolkodik mielőtt véleményt alkot, az, ugye, vagy hülye vagy pedig ellenség…

Címkék: Fidesz, MSZP