Öszöd nöm öszöd, nöm kapsz mást!

Barak László | 2007. december 6. - 12:42 | Vélemény

Ha Gyurcsány Ferencnek és Orbán Viktornak, annak ellenére sincs Magyarországon alternatívája, hogy köznép tulajdonképpen alapvetően utálja a politikai pártokat meg a politikusokat, akkor külön-külön sem Gyurcsányt, sem pedig Orbán Viktort nem lehet a fennálló társadalmi viszonyok bűnbakjaként kezelni. Vagy mindkettő címeres gazember a maga módján vagy pedig nem tudja a magyar közember, hogy mit akar, de aztat nagyon…

Ilyen alapon aztán teljesen fölösleges politikai kurzusváltásról álmodozni, hiszen csöbörből vödörbe kerülne az ország abban az esetben is, ha egy esetleges előrehozott parlamenti választás eredményeképpen képes lenne a legnagyobb ellenzéki párt valóra váltani a közvélemény-kutatók által feltételezett népszerűségi mutatókat. Főként azért, mert egy esetleges Fidesz-kormányzat sem kerülhetné meg azt a gazdasági reformkényszert, amelyben jelenleg az MSZP-SZDSZ kormányzat, nem kevésbé pedig a köznép fuldoklik.

Az ugyanis csak mese habbal, hogy a magyar köznép csak azért nem bírja cérnával a gazdasági megszorításokat, mert annak idején a választási kampányban Gyurcsány hazudott neki. Tetejébe pedig a hírhedt öszödi jelenés során töredelmesen, nem kevésbé pedig vulgárisan meg is gyónta azt. A permanens közéleti balhé oka nem más Magyarországon, mint az, hogy a rendszerváltás óta nagyságrenddel több pénzt költöttek el a mindenkori magyar kormányok – úgymond, népjóléti célból –, mint amennyit képesek voltak behajtani az adófizetőktől. Elcsépelt közhely ugyanis, hogy Magyarországon a népesség túlnyomó része legalább egy kategóriával drágább gépkocsit birtokol, mint amilyenre a pénztárja állaga, vagyis keresete predesztinálná. Ugyanez vonatkozik a lakossági hiteligénylésekre is. Következésképpen a köznép legalább annyira el van adósodva, mint az általa eltartott államkincstár.

Vagyis, egy az egyben az öszöd nem öszöd, nöm kapsz mást, tipikus esete forog fenn… Minden, ami ezen felül történik, egy jó nagy lópikula, és esti fény! Tekintet nélkül arra, hogy az aktuális pártnépszerűségi mutatók alapján akadhat-e Magyarországon megváltó, avagy sem. Drámaibb-e a kormányoldal pártjainak hitelvesztése a lehetséges választók körében, mint az ellenzéki erőké, avagy sem.

Tulajdonképpen tehát semmiről nem szólnak a Political Capital Institute és a Capital Research Piackutató Intézet közös pártimázs vizsgálatának legfrissebb eredményei, amelyek szerint jelen pillanatban „az MSZP tisztességtelen, de sikeres pártként, a Fidesz pedig dinamikus és agresszív, de gyűlölködő szervezetként jelenik meg a választók szemében“. Ha ugyanis történetesen Gyurcsány Ferencet holnaptól Orbán Viktor – vagy az atyaúristenen kívül bárki – váltaná a kormányrúdnál, csak annyi lenne a közhangulatbeli különbség, hogy a pillanatnyi eufória elmúltával immár az újdonsült kormányzati erőket tartaná tisztességtelennek a közvélemény. Mert a nagy semmi a legkevésbé sem ideológiafüggő fenomén…

Címkék: Fidesz