Az MKP megkerülve a szakmát politikai alapon döntött tíz millióról!

Ardamica Zorán | 2007. december 9. - 10:09 | Vélemény

A tavaszi Szülőföld Alap-botrány negatív főszereplőjeként vált hírhedtté az addig szinte ismeretlen Ladányi Lajos, a Magyar Koalíció Pártja küldötte, aki a pályázatból kifelejtette a szlovákiai magyar könyvkiadást... Ezt már nem érdemes kommentálni, hiszen akkoriban szinte mindenki dilettánsnak titulálta az inkompetens urat (akit egyébként minimum rosszul informáltak Budapesten, hiszen fogalma sem volt semmiről). Ladányi – vajon miért? – bírja pártja bizalmát, hiszen azóta sem váltották le a posztjáról. Viszont történt azóta egy s más, ami nem kevésbé bűzlik, s bizony pártalapon bűzlik, mint a tavaszi adok-kapok.

Kerülve az egyoldalúságot le kell írnom, jelentős, de korántsem nagy – konkrétan tíz millió forintos – eredményként könyvelhető el, hogy az anyaországot képviselő Szülőföld Alap még idén kiírt egy új pályázatot, amelyben már szerepel a könyvkiadás támogatása. Feltételezem, ebben azért oroszlánrésze lehetett nem csak az elhúzódó sajtóbotránynak, de tán az MKP valamelyik illetékesének is. Mivel tudomásom szerint Biró Ágnes kulturális alelnök volt a tárgyaló, valószínűleg neki. Közvetítőként vagy ő vagy ő is, mindenesetre valaki az MKP-ból a tavaszi felzúdulásra emlékezve – úgy tudtuk – elérte, hogy rólunk ne nélkülünk döntsenek, hanem hallgattassék meg itteni értelmes vélemény is. Ladányién kívül, akinek gyakorlatilag az volt a véleménye, hogy nincs szükség szlovákiai magyar könyvkiadásra, következésképpen kiadókra, szerzőkre, szerkesztőkre, illusztrátorokra és olvasókra sem... Tudtommal a szlovákiai kiemelt kulturális intézmények éves támogatásának ügyében is sikeres volt az MKP. E párt lépten-nyomon deklarálja, hogy a szlovákiai magyarságot képviseli, így tulajdonképpen csak munkaköri kötelességét teljesítette, nem feltétlenül járna érte külön köszönet azon kívül, hogy rá szavaztam, s esetleg tán ismét rá szavazok, én mégsem szeretnék modortalan lenni, hát igenis köszönöm, hogy legalább ennyi részeredményt hozott az MKP munkája. Azaz köszönném, ha a pozitívumok felsorolását nem lennék kénytelen félbeszakítani azzal, hogy már az utóbbi tény – az itteni fél meghallgatása – sem teljesen igaz.

Mi is történt? A támogatottak érdekeit képviselendő a pályázatok elbírálásánál létrejött egy szlovákiai szakmai testület. Konkrétan a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának választmányát ismerték, illetve, mint utólag kiderült, nem ismerték el e testületként. Az olyan piszlicsáré nüanszok, mint hogy a testület Magyarországról csak egy sommás kivonatot kapott, s nem láthatott egyetlen konkrét pályázatot sem, vagy hogy mindenről „tegnapra” kellett véleményt alkotnia, szinte csak azért érdemelnek említést, hogy rávilágíthassunk, Budapesten is iszonyatosan amatőr, nyegle és ignoráns módon folynak a dolgok... Az itteni szakmai testület meglepetéssel vette tudomásul, hogy bár A Szülőföld Alap Kollégiumainak 2007. évi pályázati kiírásai 8. pontja értelmében „egy szervezet jelen pályázati felhívásra célonként egy pályázatot nyújthat be”, a szakmai testület elé olyan anyagot terjesztettek az alapítvány „illetékesei”, amelyben néhány kérvényező több pályázata is szerepelt. Ebből következően kénytelen vagyok felhívni a figyelmet arra, hogy már a Szülőföld Alap részéről történt az egy szubjektum által benyújtott több pályázat iktatása is erősen problematikus (függetlenül a megpályázott kötetek minőségétől), de semmiképpen sem következetes. Minimum magyarázatot érdemelne. Főleg azért, mert a durva – kulturált jogállamokban a pályázat megszüntetését eredményező – hibát máig sem korrigálta senki, s ma az alap honlapja által arról értesülhet a köz, hogy bár mindenki csak egyszer pályázhatott, vannak, akiknek több sikeres pályázatára ítéltek meg Budapesten támogatást! Ez példátlan!

Megjegyzem, a pályázatok kidolgozásakor magam is finoman szólva butaságnak tartottam az egy pályázó – egy pályázat irányelvet, de végül is a támogató tudja (szerintem nem tudja...), milyen kritériumok szerint óhajt támogatni. Abban viszont legyen konzekvens, hiszen közpénzekről van szó! Telefonon érdeklődtem az alap illetékesénél, aki elmagyarázta, hogy bár egyetlen pályázat nyújtható be, annak nincs akadálya, hogy a pályázati cél több kötet kiadása legyen. Ezeket az 5.3. mellékletben, a pályázati cél tartalmi leírásában kell ismertetni. A mellékleteket viszont a szlovákiai szakmai testület, ugyanúgy nem láthatta, mint a konkrét pályázatokat, így a kevés információ miatt esetleg valaki azt gondolhatta volna – kívülállók gondolják is! –, az a korrekt pályázó, aki elkülönítve a köteteket több pályázatot nyújtott be, s aki csak egyet több könyvre, az felületesen dolgozott, holott ennek éppen a fordítottja igaz! Az tartotta be a szabályzatot (nem feltétlenül a logikának, hanem a kiírásnak engedelmeskedve), aki csupán egy kérvényt adott le. Úgy gondolom, sokkal egyértelműbben kérvényezhetnének támogatást a kiadók, ha kötetenként külön pályázatokat nyújtanának be, azonban menet közben úgy változtatni a kritériumokon, hogy arról nem is értesítenek senkit...? Vagy nem is változtak a kritériumok, s a 8. pont továbbra is érvényes? Mert akkor a pesti döntés rossz!

A SZMÍT választmányi tagjaként és publicistaként ismét telefonon érdeklődtem a Szülőföld Alapnál, de a Kulturális és Egyházi Kollégium titkára, Szalóki Gabriella unottan csak annyit mondott, hogy nem hajlandó semmiről tájékoztatni, ami a döntéshozatalt érinti, s „ne zaklasson engem kérdésekkel”! Ezt a reakciót minősíthetetlennek tartom. Ha nincs joga tájékoztatni, akkor azt kell mondani. Ha azonban közpénzről van szó, akkor a sajtó minden érdeklődése jogos, nem pedig zaklatás.

Hogy az egyre vörösebb posztóvá összeálló szálak szövevényében el ne vesszünk, folytassuk a történések sorát: A SZMÍT választmánya száznál több tagot képvisel és természetesen a nem tagok érdekeit is igyekszik figyelembe venni, vagyis a szlovákiai magyar irodalmi közösség legszámottevőbb szervezetének demokratikusan felállított választmánya. A testület Biró Ágnes kérésére az írók és olvasók érdekében időszűkében és bizonyos információk hiányában is igyekezett elfogadható javaslatot tenni az anyaországi alapítványnak.

A tízmilló forintos keretösszeg eleve nem teszi lehetővé a mindenki számára optimális elosztást, hiszen egy ekkora összeget évente bármelyik kiadó egyedül is el tudna költeni, mégpedig gazdaságosan. A keretösszeg önmagában a támogató lehetőségeit és akaratát tükrözi. Ezért – noha az összeg már-már megalázóan alacsony – „köszönet illeti”, hiszen nem minden ország támogatja a határokon túl élő nemzetrészeit, erre semmi sem kötelezi (Magyarország esetében, ha nem tévedek, egy magyar parlamenti döntésen kívül...). E keretösszeg viszont kiválóan alkalmas arra, hogy anyagi (netán politikai???) érdekeket ütköztessen és megosszon, még akkor is, ha végső soron a pénzből magyar könyvek jelennek majd meg.

Az olvasó számára tehát első hallásra oly mindegy, ki mennyit kap. Az irodalmi paradigmákat és a kiadók körül csoportosuló szerzőket és műveiket nézve ez azonban nem lehet mindegy, hiszen csak az összes kiadó együtt alkotja meg azt a mára egyre differenciáltabb spektrumot, amely a szlovákiai magyar irodalmiság jellegét hordozza. Ha ebből valamelyik kimarad, vagy hátrányba kerül, a spektrum változik. Véleményem szerint rá is férne némi változás, azt azonban nem gondolom, hogy a támogatási rendszer hiányosságai, és a pénzhiány miatt kellene változnia, sokkal inkább a szakmai színvonal kívánalmai alapján. A testület tehát eleve nem állhatott elő mindenki számára megfelelő javaslattal, mégis egy korrekt megegyezés született, amely az említett spektrum szegmenseit a nem teljes pályázati anyagok, az azokban szereplő szerzők és titulusok szerint többé-kevésbé arányosan igyekezett figyelembe venni.

Mielőtt azonban a javaslat Budapestre került volna, valaki az MKP-ban vette a bátorságot, hogy felülbírálja, s hogy egy módosított, rossz javaslatot juttasson el Budapestre. Biró Ágnes, a párt kulturális alelnöke telefonbeszélgetésünk alkalmával részben csalódottan elismerte, még Szlovákiában, az MKP-ban módosult a javaslat, de nem árulta el annak a személynek vagy személyeknek a nevét, aki vagy akik a szakmai testület szakmai döntését politikai vagy személyes vagy pénzügyi, de semmi esetre sem szakmai alapon felülbírálták.

Egy alelnököt ki bírálhat felül? Nyilván minimum az ő szintjén vagy még magasabban ülő valaki(k). Az ember arra gondolhat csupán, hogy az Országos Elnökség, az elnök, az Országos Tanács, vagy a közgyűlés... Hogy a nagy ismeretlen diktátori szellem elnökségi tag volt-e vagy még annál is hatalmasabb imperátor, netán csak ügyes machinátor, nem tudtam meg. A párt elnökségében ülnek ugyan irodalomértő személyek, olyanok is, akik valami miatt tiszteletre méltók, sőt, az elnök személyében egy SZMÍT-tag is, de olyan ember, aki egy személyben több szakmai hozzáértéssel és képviseleti mandátummal bírna a SZMÍT választmányánál, bizonyosan nem! Ha tehát az illető az elnökség jóváhagyásával tiporta a szakma véleményét, akkor az az elnökséget minősíti, ha pedig tudtuk nélkül, akkor a pártban uralkodó belső viszonyokat. Hiszen akkor valaki, bárki, bármikor, bármilyen ügyben kijátszhatja, átverheti vagy felülbírálhatja az elnökséget! Mint anno a kommunista pártban! Egyszerűen fölháborító, hogy az MKP 2007-ben ugyanolyan eljárást alkalmaz, mint a bolsevik hatalom alkalmazott a hetvenes és nyolcvanas években, amikor a pártközpont vagy egy teljhatalmú főmufti jóváhagyása nélkül semmi sem történhetett az országban, s bizonyos művek nem jelenhettek meg! Fölháborító ez a burkolt cenzúra! Fölháborító az MKP azon politikája, mely szerint amellett, hogy a szlovákiai magyarság egyedüli legitim képviselőjeként tünteti fel magát, még olyan hatalomra is tör – lásd e konkrét esetet –, amely minden szakmai érvet, beleértve saját kulturális alelnöke érveit és több havi munkájának részeredményeit is suttyomban lesöpri az asztalról, ha érdeke úgy kívánja! Eközben meg a SZMÍT szolgáltasson neki alibit?! Hát nem!

És fölháborító a magyar kormány vaksága, mert nem látja, hogy nem minden kérdésben vehető komolyan az MKP, s hogy bizonyos esetekben szakmai, nem pedig politikai döntéseket kellene hoznia, hogy szakmai szervezetekkel és nem hegemón politikai párttal kellene olykor-olykor kommunikálnia. Nem elég mosni a kezeit, hogy a belső konfliktusok nem tartoznak rá (lásd a romániai példát, amelyből szintén nem tanult). És igen, fölháborító az összeg! Vagy akar valaki segíteni, vagy nem akar, vagy képes rá, vagy nem képes. Ki kell mondani: határon túli magyarok, nem telik rátok, öncsonkító módon fel kell titeket áldoznunk, hogy a nemzet határokon belül maradt részére összpontosíthassunk! Ha pedig nem így van, akkor felelősségteljesen kell eljárni! Nem csak ennek a kormánynak és ennek az alapítványnak, hanem a mindenkori támogatási rendszert irányító és kezelő személyeknek, intézményeknek. A határon túli (és belüli) magyar kiszolgáltatottságát nem növelni kell, hanem csökkenteni!

Az MKP egyébként abban is ludas vagy pedig amatőr, hogy kulturális alelnöke mandátuma nem világos, vagyis komolytalan. Ha hihetünk Biró Ágnes pozitív erőfeszítéseinek hitelességében, akkor az MKP Biró Ágnes hitelét tapossa éppen a sárba azzal, hogy valaki átláthatatlan, alpári, sumák, a nyilvánosságot kerülő, kifejezetten gyáva és aljas módon – hiszen az információ és az „elkövető” személy kiléte nem nyilvános –, semmibe véve az addigi szakmai egyeztetéseket felülír mindent. Vajon kinek van akkora hatalma egy pártban, hogy egy alelnököt így félrelökjön, megalázzon? S ő miért hagyja? Persze nem tisztem, hogy az MKP orrfacsaró, lucskos szennyesét mossam nyilvánosan, sem pedig, hogy egyes politikusait védjem, vagy támadjam, mindenesetre rá kellett világítanom, hogy lehetetlen úgy képviselni a szlovákiai magyarok (ez esetben olvasók, írók, kiadók, kritikusok, pedagógusok stb.) érdekeit, hogy nem világos, ki kit és miért véd, vagy támad... Egyébiránt Ladányi Lajosnak eddig sem volt, de ezek után sincs semmi keresnivalója a Szülőföld Alap „meghívottjai” között, hiszen ha nem ő maga változtatott, akkor beállt azok közé, akik megtették, mivel Budapesten nem a SZMÍT-javaslatot támogatta. Ha azt tette volna, azt hagyták volna jóvá. Ha pedig nem, akkor kötelessége lett volna nyilvánosan és hangosan tiltakozni. Nem tette! Lapít.

Az MKP kötelessége nem az önbíráskodás, hanem a szakmai javaslatok begyűjtése és politikai képviselete. A gyakorlat azonban mást mutat. Tapasztalatból mondhatom, míg helyi és megyei szinten egyes MKP politikusoknak dicséretes módon nem derogál szakemberek véleményét kikérni és megfontolni, addig úgy tűnik, országos szinten mindig akad legalább egy olyan befolyásos Okos Tóni, aki mindenhez sokkal jobban ért. Nem vitatom, az MKP nélkül a magyarság szlovákiai politikai érdekképviselete nem valósítható meg (bár nem elképzelhetetlen), az MKP eredményes párt. De a politikai érdekképviselet nem helyettesítheti a szakmait. A senkiházi, nyikhaj Okos Tónik machinációja pedig a tisztességet!

Tanulság még az is, hogy amíg az anyaország nem lesz képes szakmai kommunikációra a határon túliakkal (halvány lila gőze sincs, kivel volna érdemes kommunikálni) és nem találja meg a politikai képviseleteken túl (vagy inkább innen) a valódi szakmai partnereket, addig az összegektől függetlenül egyetlen támogatási forma sem fog gördülékenyen funkcionálni. Mert sem Budapesten, sem az MKP-ban, sem a szakmai testületekben nem születhet olyan döntés, amely nem csupán korrekt, hanem ideális is. Noha eddig azt hittük, kiderült, a magyar állam vagy a Szülőföld Alap, de az MKP sem folytatott máig valóban érdemi egyeztetést az írókkal és kiadókkal, a szakmai szervezetekkel arról, mi módon kellene egyáltalán a pályázati kritériumokat úgy megfogalmazni, hogy abból ne konfliktusok gerjedjenek, hanem eredmények, könyvek szülessenek. Kérdésekkel sem szabad őket „zaklatni”... Rosszul megfogalmazott, elkapkodott, nem konkrét kritériumok szerint viszont lehetetlen jól pályázni. A kiadók dolga a könyvkiadás. Ha mindegyikük egyenlő eséllyel indulhatna egy világos, átlátható rendszerben, a bürokrácia álszent, dühítő és értelmetlen bilincsei, valamint az egyre erősebben csapkodó politikai hátszél nélkül, akkor sem garantálható, hogy minden színvonalas mű megjelenjen. De növekedne az esély. És a demokrácia. Mert itt arról van szó.

Címkék: Szülőföld Alap