Szlovák-magyar, közös angol

Választani lehet második idegen nyelvet is, amely a diáknak új. Így aztán akadnak haladók és „lassabban haladók”. A létszámok nem teszik lehetővé a kisebb csoportokra osztást. A haladók az órákon szenvedhetnek, amíg a többiek végre felfogják a számukra már pofonegyszerű tananyagot, akik meg akkor dühöngnek, ha a haladók túlságosan pörgetik a tanítást. A „pedamókus“ meg spekulálhat, hogyan ossza a feladatokat, hogy mindenki jól járjon.

Egyszer csak aszongya egy szlovák tanuló a pedamókusnak: „Tanárnő, hát csináljunk már egy közös szlovák-magyar haladó csoportot, hogy haladhassunk, és egy másikat, a lassabban haladókból! Idegennyelv- órán úgyis mindenki idegen nyelven kommunikál.”

És nem is tudja, hogy ezzel feladta a leckét mind a magyar, mind a szlovák iskolaügyi okostóniknak, hogy ne mondjam, a politikai elitnek is. Akadhat persze helyzet, ahol német- vagy angolórán magyar vagy szlovák nyelven is meg kell szólalni – ami manapság igazán nem jelenthet gondot (ha igen, a tanárt ki kell rúgni) –, ám mi, paranoiás nemzeti kisebbségiek úgy félünk az ilyen megoldásoktól, mint pokolbéli kazánfűtők a szenteltvizes tűzoltóktól. De nemcsak mi!

Talán nem kellene mindenhol támadást sejteni, akkor egy-egy ilyen tök egyszerű és racionális ötlet is a minőség szolgálatába állhatna. Persze, nem hiszem, hogy politikusaink az ilyet melldöngetve támogatnák. Sőt, még tán az SNS-es miniszter bácsi sem, nehogy már a szlovák nebuló egy csoportba kényszerüljön a magyarral...

Hej, pedig egy-egy ilyen közös csoport de sokat tehet a kölcsönös megismerésért és kapcsolatokért! Nálunk már volt ilyesmi. Emlékszem, a folyosón, a sportpályán, a ligetben, a rendezvényeken, mindenütt együtt éltünk a szlovák iskolás évfolyamtársaimmal. Hej, azok a sítanfolyamok! Olyan kőkeményen építettük éjjelente a szlovák-magyar kapcsolatokat, hogy öröm volt nézni! Állítom, hogy a velünk párhuzamos szlovák osztályban akkor egyetlen magyargyűlölő nacionalista sem volt! Kivétel? Modellértékű példa?

Szerintem az utóbbi.