Ki lesz az okosabb?

szilva | 2008. február 6. - 11:18 | Vélemény
Két héttel ezelőtt nem tapsoltam meg a szlovákiai ellenzéknek azt a taktikáját, amelynek a lényege ugyebár az volt, hogy közölték a kormánypártiakkal: csak akkor támogatják a Lisszaboni Szerződés ratifikálását, ha előzőleg Ficóék módosítják a sajtótörvényt.

Természetesen tudatosítottam, hogy a jelenlegi koalíciós bagázsra csak a kemény nyomásgyakorlás hat. Jelen esetben a vegytiszta parlamenti matematika, amely szerint a ratifikáláshoz minősített többség, vagyis kilencven támogató szavazat kell. Márpedig a kormánypártiaknak csak nyolcvanöt van, tehát kénytelenek lesznek ráfanyalodni az ellenzék voksaira.

Mégis akadtak kételyeim, amelyek az elmúlt napok során beigazolódtak. Mozgolódnak a szlovák kereszténydemokraták (KDH), akik érdekes módon még Mečiarral is egyetértenek abban, hogy legyen népszavazás az uniós dokumentumról. Hangoskodásuk és politikai izmaikat fitogtató mutatványuk egyelőre nem jelentős, de bármikor felerősödhet. Miként a külföldi reagálás is. Nemcsak a továbbra is értetlenkedő és prüszkölő brüsszeli politikusok, de főleg a minden országban létező euroszkeptikusok és nacionalisták között, akik vérszemet kaphatnak a szlovákiai ellenzéki obstrukciótól, ami beláthatlan folyamatokat indíthat el több uniós országban.

Késő bánat, eb gondolat – tartja az ismert közmondás, ezért inkább előre kell tekinteni. Ama kiutat megtalálni a jelenlegi patthelyzetből. Ezen a Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKÚ) és a Magyar Koalíció Pártjának vezetőinek kell leginkább elgondolkozniuk, mert partnerük, a KDH honatyái nyilván a ratifikálás ellen szavaznak majd. Ivan Gašparovič közvetítő szerepe pedig kizárt, mert neki semmilyen tekintélye nincs, ami a kínos parlamenti látogatása során is kiderült, amikor ismét könnyűnek találtatott. Azért is, mert nyilvánvalóan Robert Fico pártkatonája. Ezért lapít most is, s ezért szapulja minden lehetséges alkalommal az ellenzéket.

Az már majdnem bizonyos, hogy Robert Ficóék elsősorban az Európai Biztonsági és Együttmüködési Szervezetet kifogásait elfogadva, fogcsikorgatva ugyan, de módosítanak a sajtótörvény kifogásolt rendelkezésein. Nem akarnak szalonképtelenekké válni külföldön. Ám ezt úgy akarják megtenni, hogy még véletlenül sem tűnjék a hazai ellenzék előtti meghátrálásnak. Ráadásul Vladimír Mečiar ismét ármánykodik. Látszólag szapulja az ellenzéket, nem hajlandó semmilyen kompromisszumra, ám ezzel Robert Ficó mozgásterét is álnokul beszűkíti. Tudatosan. Rosszakaratúan.

Ebben a helyzetben csakis az ellenzék lehet okosabb. Nagy baklövés lenne, ha hangoskodó, dölyfös nyilatkozataikban (erre Mikuláš Dzurinda és Csáky Pál is hajlamos) kürtölnék világgá, hogy lám, Robert Fico mégis csak meghátrált, ami már most igaz. Sokkal inkább kellő politikai bölcsességgel kezelhetnék a nyilvánvaló sikert, s nem kellene végsőkig feszíteni a belpolitikai húrt.

Főleg a Magyar Koalíció Pártjának, mert a szlovákiai magyarságnak nagy szüksége van és lesz az uniós támogatásra. Nemcsak anyagi, hanem politikai értelemben is, mert ameddig ez a kormány és főleg a Szlovák Nemzeti Párt hatalmon van, addig újabb és újabb magyarellenes mesterkedésekre számíthatunk, amelyeket leginkább brüsszeli hátszéllel tompíthatunk vagy háríthatunk. Rossz vért szülne, ha a kormánypártiak azt a hazugságot terjeszthetnék, amivel már vasárnap Boris Zala, a Smer ideológusa előhozakodott. Vagyis hogy a Szlovák Nemzeti Párt már európapártibb, mint az MKP, mert az előbbi ratifikálná a Lisszaboni Szerződést., az utóbbi viszont halogatja a szavazást. Egyelőre nyilván a legtöbb uniós döntéshozó megmosolyogja ezt a dőre állítást, amely azonban ugyancsak felerősödhet egyesek latolgatásában, ha többször ismételgetik. S ha nagyon elhúzódik a pozsonyi ratifikálás.

Summa summárum: a szlovákiai ellenzéknek kell megtalálnia az elegáns megoldás lehetőségét. Méghozzá mielőbb.
Címkék: Robert Fico