Otthon „bebaszhatnak” a kölykök, mint állat…?

Barak László | 2008. február 6. - 15:58 | Vélemény

A parlament a „második olvasatba“ utalta azt a törvényjavaslatot, mely szerint a 17 évnél fiatalabbak még otthon sem ihatnának alkoholt, csak jelképesen koccinthatnának, úgymond, szülői felügyelettel. Nos, attól függ, ki ellenőrizné eztet”...? És bizonyos szülők, mondjuk, az alkoholisták számára, mit jelent a jelképes koccintás? És dugni lehet-e csak úgy bele a vakvilágba...?

Tovább megyünk: A mečiari HZDS matrónái, a szóban forgó törvényjavaslatot előterjesztő Katarína Tóthová és Ľudmila Mušková, elgondolkodhatnának azon is, szabad-e a kamaszoknak dugni, kellő szintű felkészültség és persze felügyelet híján...

Amint az is megérne egy okkultista misét valamelyik jogi boszorkánykonyhában, miként lehetne betiltani, sőt büntetni az emberi butaságot. Amely, amiként e portálon éppen ma lett leírva egy keresetlen vitában, egyelőre – alkotmányos jogként – nem számít bűncselekménynek...

Az utóbbi ötlettel viszont csak” az a gond, ki a fészkes fene döntené azt el, hogy egy-egy város, község, iskola, rendőrség illetékesei eléggé okosak-e ahhoz, hogy eldöntsék, ki a buta...?

Továbbá az is komoly vita tárgyát képezhetné, hogy mennyi lenne a butaságért kiróható pénzbírság plafonja. Ugyanis, ha a kamaszkori ivászat – amely jellemzően „csupán“ önsors rontás – miatt 1000 korona lenne a taksa, akkor a társadalmi kártékonyságát tekintve nagyságrenddel komolyabb fenoménként létező butaságért hány milliót illene lecoltolni. Nem beszélve az életfogytiglani büntetés lehetőségéről. Amely azért meggondolandó, mert általa izolálható lenne a sok-sok buta ember...