Aztakurvahétszentségit!

Barak László | 2008. február 8. - 16:13 | Vélemény

A kereskedésen kívül „autonómiakoncepció-terjesztésben” utazó komáromi szatócs, Bósza János, megint kiadott egy közleményt, amelyben, közvetve bár, de „nemzeti felszabadító harccal” fenyegette meg a szlovákiai hivatalos szerveket. Ha azok, úgymond, nem hajlandóak respektálni az általa meghirdetett szlovákiai magyar autonómia-kezdeményezéseket. Konkrétan, a „megszállók“ elleni fegyverhasználat lehetőségével is példálózva…

Igaz, óvatos duhajként, a szóban forgó vérfürdő lehetőségét egy általa a „magyar nemzet tagjaként”, egyszersmind „a Szlovák Köztársaság állampolgáraként” meghatározott ismeretlent idézve lebegteti meg közleményében, ám annak, aki legalább kettőig tud számolni, világos, hogy Bósza most már azt sem zárja ki: akár „kalasnyikovval“, netán robbantásos merényletekkel is valóra váltható, azaz kikényszeríthető a szlovákiai magyar területi önigazgatás…

Egyelőre nem tudni, Bószában józan ítélőképessége teljes tudatában munkál-e ilyen intenzíven az elhivatottság és végső elkeseredésében jutott-e idáig, avagy immár teljesen megzakkant… Vagy, ami e valóban tragikusan sajnálatos állapotokat is fölülírja, tényleg valami piszkos titkosszolgálati játszma cselekvő részese ő, s jó előre kitervelt célja, hogy folyamatos feszültség gerjedjen ebben az országban?

Az utóbbi feltételezés, mármint, hogy egy minden hájjal megkent kémmel állnák szemben, szinte teljességgel kizárható. Mivel majdnem tökéletesen hihetetlen, hogy bármely titkosszolgálatnál annyira debilek legyenek a stratégák, hogy olyan primitív szövegeket dolgozzanak ki, mint amilyeneket Bósza hétről-hétre elkántál közönségének.

Sokkal valószínűbb tehát, hogy egy monomániás és persze exhibicionista őrült verbális ámokfutásának vagyunk szem- és fültanúi – egyelőre. Amely helyzet viszont most már egyre kevésbé nevetséges... Annál is kevésbé, mivel biztosra vehető, hogy a másik, azaz a szlovák térfélen is akadnak szép számmal közveszélyes őrültek. A terrorizmus szakterminológiájában „alvó ügynökökként“ definiáltak mintája alapján, ún. „alvó őrültek”… Akik, valamilyen előre meg nem határozható impulzus nyomán – napi parancs, jelszó, bizonyos légköri viszonyok, konkrét mentális állapot, földöntúli késztetés stb. – működésbe léphetnek. Vagyis sezlonok alatt rejtegetett fegyverek, esetleg robbanószerkezetek után nyúlnak… Aztakurvahétszentségit!!!

Az a helyzet viszont, hogy mi sem vagyunk ám egészen normálisak! (Vagy mégis?) Konkrétan a sajtó embereire, azaz önmagamra és kollégáimra is gondolok. Nem vagyok képes ugyanis eldönteni, tudna-e egyáltalán valaki ennek a Bószának a puszta létezéséről is – legszűkebb családi, baráti környezetén kívül –, ha mi a kezdetektől úgy kezeltük volna őt, ahogyan kell!? Mondjuk, megnyilvánulásait, viselt dolgait a lehető legszigorúbban, ám kellő részvéttel ignorálva, elkönyveljük, hogy ez a szerencsétlen ember azok közül való, akik – vagy akiknek a hozzátartozói – nem konzultáltak idejekorán a megfelelő orvossal és gyógyszerésszel...!

Címkék: autonómia