Álmodhatnak ugyan makkal az éhes disznók, de minek!

Barak László | 2008. február 29. - 12:31 | Vélemény

A logika azt diktálja, a KDH alelnöke, Daniel Lipšic minapi kijelentése, amely szerint a szlovákiai ellenzéki pártoknak olyan paktumot kellene kötniük, hogy a 2010-ben esedékes parlamenti választásokat követően semmi szín alatt nem lépneknek koalícióra a jelenlegi kormánypártokkal, azért nem aratott sikert, mert mind a Dzurinda-féle SDKÚ, mind pedig a Csáky Pál vezette MKP kormányozni szeretne – amint lehet. Lipšic ötletének villámgyors elutasításából következően pedig, akár az ördöggel is…

Nincsen ebben semmi különös, főként, ha Mikuláš Dzurinda már-már az opportunizmussal, vagyis az elvtelenséggel határos „pragmatikus“ politikai vonalvezetésére gondolunk. Emlékezzünk csak vissza, milyen ügyesen lavírozta kormányfőként majdnem végig második kormányzati ciklusát Dzurinda. Holott a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséget kizárólag azoknak a „független“ képviselőknek köszönhetően volt képes szavatolni, akiket az ellenzék soraiból csábított el és használt… Pénzért, kilóra vette-e meg őket, avagy szép szavakkal és kecsegtető ígéretekkel lettek-e elcsábítva – egyre megy. Ennek a politikai biznisznek természetesen támogatója, tehát haszonélvezője volt az MKP hajdani vezetése, és persze, amíg, úgymond, elvi alapon idejekorán ki nem lépett a kormánykoalícióból, Lipšic pártja, a KDH is.

Utóbbira, vagyis a KDH-ra és a Dzurindáékra tehát kár szót vesztegetni a szóban forgó paktum elutasítása kapcsán, hiszen mindkét politikai csoportosulásnak egyértelműen követhető a vonatkozó fejlődése. Dzurindáék bizonyos körülmények között akár Róbert Ficóval is hajlandóak lennének frigyre lépni, nem beszélve Vladimír Mečiarról. A KDH pedig, jelenlegi szétzilált állapotát tekintve, ugyancsak bármire képes. Annál is inkább, mivel Lipšic elvi fundamentalizmust” tükröző javaslata a pártjában jelenleg regnáló Pavol Hrušovskýék szerint tulajdonképpen nem több mint elhamarkodott partizánakodás…

Sokkal érdekesebb viszont Csákyék reakciója, amely, ha nem is jelzi egyértelműen, hogy akár Ficóval, de még a mečiari HZDS-el is hajlandók lennének összefeküdni, mindenképpen elmozdulást sejtet ahhoz a jelenlegi főstratéga, Duray Miklós által képviselt állásponthoz képest, miszerint, az MKP kormányzati szerepvállalása minden esetben elvtelen kompromisszumokkal jár. Bugár Béláékat ugyanis anno minden lehetséges alkalommal azért támadták Durayék, mert szerintük a kormányzati pozíció érdekében gyakorlatilag föladták az elvi politizálás lehetőségét. Olyan sarkalatos problémaköröket ignorálva például, mint a Beneš-dekrétumok, a szlovákiai magyarok kulturális, oktatásügyi, sőt területi autonómiája stb.

A lipšici paktum kategorikus elvetése tehát semmi másról nem szól, mint arról, hogy az MKP kormányzati szerepvállalását csak azért kritizálták az MKP nemzeti héjái, mert nem ők osztották a lapot, vagyis nem ők és klienseik ültek a minisztériumokban. Most viszont, hogy immár ők lettek a párt kegyosztói, korántsem olyan büdös számukra egy esetleges kormányzati szerepvállalás…

Persze a jelenlegi kormánykoalíció stabil társadalmi elfogadottságának tükrében tök mindegy, hogy kik a makkal álmodó éhes disznók, és hol, hányan vannak…