Mi lesz veled szegény Magyarország?
Magyarországon a helyzet változatlan – egyelőre. Az MSZP Ildikó névre hallgató és korántsem jámbor fajta propagandatehene, mintha mi sem történt volna, továbbra is a reformtápon kérődzik, miközben az ország népe tikkadt szöcskenyájként legelészne rajta vagy éppen a kiégett legelőn vegetál....
Gyurcsány Ferenc tündöklésének és bukásának krónikája a fenti vagy a fentihez hasonló metaforával végződik majd, utójátéka pedig olyan lesz, mint egy hosszadalmas szerelmi előjáték, amelyet nem követ koitusz…
Ezt megelőzően azonban átfestik még a kupi falait, néhány használt sodronnyal is megkísérlik fölújítani a ágyakat. Ám a tehetetlen stricik és a frigid szajhák cseréjére majd csak akkor kerül sor, ha már fölélik a közüzemi díjakra félretett vésztartalékot is. Vagyis zuhanyozásra sem lesz mód… Már, ha lenne miért…
Hiú ábránd ugyanis, hogy a magyar parlament belátható időn belül érvényt szerezne az ún. konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményének, amelynek lényege, hogy kizárólag új kormányfőjelölt megnevezésével nyújtható be, s csak a jelölt megszavazásával együtt van értelme. Vagyis csak ez esetben meneszthető a kormányfő.
Gyurcsány Ferencet egyáltalán nem olyan fából faragták, aki hajlandó lenne kijelölni saját maga utódját. Mert, ha annak idején egy efféle „országmentő” lehetőség is eszébe jutott volna, már regnáló miniszterelnökként eszébe sem jut privatizálni a pártját is. Azaz a Magyar Szocialista Párt elnökévé választatni magát. Tehát, amint az emberi agy tökéletes megismerésének az egyetlen akadálya maga az emberi agy, Gyurcsány miniszterelnöki posztról történő leváltásának legkomolyabb gátja nem más, mint ő maga. Azokon a szocialista pártvezetőkön és persze a kormánypárti oldalvizeken kormánytisztviselőkké avanzsált mamelukokon kívül, akik kedvezményezettjei érthetően nem annyira csacsik, hogy önként és dalolva távozzanak a vályútól…
Az utóbbiak helyzetével analóg a szabad demokratáké is, akik nyilván tisztában vannak azzal a ténnyel, ha “záróra“ előtt lépnek le a kormányzati csehóból, úgy járnak, mint az egyszeri személyzet, lópikulát kapnak, nem borravalót. Csak ezért hajlanak most arra, hogy, úgymond, konstruktív ellenzékiekként, s persze ugyancsak deklaráltan az ország és a reformok legalább részbeni véghezvitele(?) érdekében támogassanak akár egy gyurcsányi kormányt is. Miközben annak, ami eztán történik majd a magyar gazdasággal, annyi köze van a reformokhoz, mint Kóka Jánosnak a Dalai Láma zsebpénzéhez…
Orbán Viktor sem koccinthat azonban valami elsöprő triumfra. Mert a hacacáré végén ugyan vélhetően sikerül majd elkötnie az olyannyira áhított lovat, ám idejekorán ki fog derülni, az általa is folyamatosan dézsmált abrak híján, csupán egy kehes gebe az. Ugye világos, nem másról, mint szegény Magyarországról van szó…?
