Nagygyűlés előtt szakmai érveket

szilva | 2008. április 2. - 10:23 | Vélemény
Először is azt kell leszögezni, hogy a parlement elé került közoktatási törvény, amely a nemzetiségi iskolákat is érinti, elsősorban szakmai kérdés és csak másodsorban politikai.

Leginkább pedig társadalmi ügy. Kezdettől fogva igy kellett volna, s máig igy kell kezelni. Nemcsak Ján Mikolaj oktatásügyi miniszternek, hanem hazai magyar partnereinek is. Köztük Szigeti Lászlónak, aki az MKP szakpolitikusa, egyúttal pedig valamiféle szóvivője – legalábbis a tévévitákban és az egyeztető tárgyalásokon – az illetékes szlovákiai magyar szakembereknek. Főleg az utóbbi miatt mondom, hogy sajnos.

A volt tárcavezető bírálja a jelenlegi minisztert, mert az oktatásügyi reform beindítása előtt nem tanácskozott a szakemberekkel. Ugyanez róható fel a szlovákiai magyar parlamenti képviselőnek. Beszéltem az Állami Pedagógiai Intézet (ŠPU) munkatársaival, akik szerint Szigeti László nem konzultált velük, ráadásul gyanítják, hogy alaposan el sem olvasta a törvénytervezetet. Ha tüzetesen áttanulmányozta volna vagy meghallgatja a valódi szakemberek véleményét, akkor az említett tévévitákban nyilván sokkal több szellemi munícióval riposztozhatott volna a kormánypárti többség támogatása révén magabiztos miniszternek.

Aki nyilván nem kedveli a magyarokat, s az is elképzelhető, hogy valóban a magyar tannyelvű iskolákat akarja ellehetetleníteni. Csak nem olyan primitív módszerekkel, mint nem is olyan régen Eva Slavkovská. Jól hangzó szakmai érveket hangoztat: hogy csökkenteni kell – a biflázást, mintegy harminc százalékkal a tananyag mennyiségét. Sokkal inkább kreativitásra, önálló gondolkodásra szükségen nevelni az elkövetkező nemzedéket. Ezért az állam csupán keretprogramot dolgoz ki, amelyet az iskolák, a szülők és a fenntartók jóváhagyásával saját céljaik, értékrendjük szerint formálnak véglegessé és részben sajátossá. Eddig minden oké. Ami pedig a nemzetiségi iskolákban a szlovákórák számának növelését illeti: előhúzta és saját elképzeléseinek alátámasztására használja az unió egyik ajánlását, a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartáját.

Mikolajnak tehát jól hangzó szakmai érvei vannak, amelyeket politikai hátszéllel is erősít.

Szigetinek pedig ezekkel szemben négy-öt, szlovákul elég jól előadott mondata, amelyekben lehet igazság is. Ám ha csak ennyit küldött el ellenvéleményként a tárcavezetőnek, akkor az édeskevés.

Ugynais ezek kibontásához, fölerősítéséhez alapos szakmai indokok kellenek. Ezekről azonban nem hallottam, pedig istenuccse minden vitaműsort megnéztem vagy meghallgattam. Nagyobb baj, hogy az említett pedagógiai intézet szakemberei sem. Talán amióta Szigeti László felmászott a politikai uborkafára már nem is tekinti partnereknek őket?

Mert a pedagógusokról (egykor Szigeti is az volt...) rossz véleménnyel van: „A pedagógusok kényelmesek, a szocializmusban hozzá voltak szokva, hogy fentről mindent megmondtak neki, legfeljebb két tantárgyhoz hozzácsapnak egy-egy órát, és ezzel hátradőlnek a székben. Ez nem tartalmi reform” – nyilatkozza a mai Új Szóban. Ha pedagógus lennék, keményen visszautasítanám ezt a sértést. Újságíróként csak tiltakozom, mert jómagam sok értelmes magyar tanárt és tanítót is ismerek, nemcsak olyanokat, akiket a volt miniszter és iskolaigazgató említ.

Szigeti László máris a tiltakozó nagygyűlések híve. Vagyis a politikai válasznak,nyomásgyakorlásnak, amely indokolt esetben igénybe vehető, ám legalább két kockázata van: nem jönnek el annyian, mint nem is olyan régen Komáromba, Galántára. S aztán feltűnhetnek a hazai és a magyarországi szélsőségesek. Ennek ellenére erről az eszközről sem szabad lemondani.

De előttte szakmai érvekkel próbálkozhatnánk. De ehhez nem szólistára, hanem ööszefogásra, szellemi erőink mozgósítására van szükség.

Mielőbb, mert talán még nincs későn.