Szigeti László, a másodrangú

szilva | 2008. április 9. - 09:23 | Vélemény
A jó politikusnak többek között az is az erénye, hogy ameddig az elvei és morális szempontjai ezt lehetővé teszik, tárgyal. És nem fecseg. Szigeti Lászlónak ismét sikerült bebizonyítania, hogy nem tartozik ebbe a kategóriába.
Mert – a pozsonyi Pravda tudósítása szerint – olyasmit locsogott, hogy a „politikában minden mindennel összefügg, a sajtótörvény a Lisszaboni Szerződéssel és a közoktatási törvénnyel is”. Majd fontoskodva közölte: nem kizárt, hogy ennek az üzletelésnek eredményeként az MKP képviselői megszavazzák az uniós dokumentum szlovákiai ratifikálását.

Fontoskodásával szamárságot követett el. Háttérben zajló tárgyalásokról általában nem ildomos beszélni. Ha valakinek mégis eljár a szája, vagy tudatosan szivárogtat ki valamilyen részinformációt, akkor annak a politikusnak pontosan kell tájékoztatnia. Szigeti László most majd nyilván azzal igyekszik kimászni a slamasztikából, hogy a tudósítóra eregeti a ganajlevet, előráncigálva a szokásos sódert: ezt én nem így modtam... Csak hát valamit mégis csak rebegett, méghozzá rosszul és nagyon rossz pillanatban.

Azt több más forrásból tudjuk, hogy a háttérben Bugár Béla és mások Ján Mikolajjal tárgyalnak, Csáky Pál pedig bejutott ebben az ügyben Dušan Čaplovičhoz. Jórészt az európai szocialistáknak köszönhetően, akik erőteljesen nógatják a Smert, hogy legalább a szlovákiai magyarságot érintő kérdésekben tárgyaljon a Magyar Koalíció Pártjával. Hiába hősködik és hőbörög Robert Fico: azt azért legalább önmagában – miként a párt vezetése is – tudatosítja, hogy legkésőbb 2009-ben visszatérnek a Smer nemrég visszakapott, megfigyelői tagságának felülbírálásához. Az pedig nem jönne jól a kormánypártnak, ha akkor elutasítanák Ficóék felvételét a szavazati joggal is rendelkező, tehát a rendes tagpártok közé. Miként az sem, ha nemsokára az utcára vonulnának vagy másként tüntetnének a szlovákiai magyar pedagógusok, civil szervezetek és a szülők.

Elsősorban e megfontolások miatt álltak szóba a Magyar Koalíció Pártjával, amelynek vezetői jól teszik – hiszen ez a feladatuk –, ha tárgyalóasztalhoz ülnek velük. S a kedvező brüsszeli hátszelet is kihasználva szaván fogják a kormányfőt, aki ugyebár szerzett jogaink, tehát a status quo megőrzését igérte meg, nyilvánosan.

Helyénvalónak tartom azt is, hogy az MKP vezetői nem hangoskodnak, nem fenyegetőznek, mint Mikuláš Dzurinda. Kivárnak addig, ameddig nem szavazzák meg a sajtótörvényt. Elvégre csak ennek a dokumentumnak az ismeretében lehet és kell határozni arról, hogy a párt parlamenti frakciója mitévő legyen a Lisszaboni Szerződés ratifikálásával kapcsolatban. Nem zárom ki azt sem, hogy a hazai magyar politikusok egymás között mérlegelték: nem túl kockázatos-e a Lisszaboni Szerződéssel zsarolni a kormánypártokat, hiszen ezzel nemcsak Szlovákia nemzetközi tekintélyét, hanem az egész Európai Unió működését veszélyeztethetik. Saját tapasztalatomból tudom, hogy több szlovák ellenzéki politikusban is felvetődött ilyesfajta aggodalom. Mert a jelenlegi szlovákiai patthelyzetet mindenképpen fel kell oldani.

Ők jó politikusként nem locsogtak, nem óhajtottak minden áron a lapokban szerepelni. Szigeti Lászlónak eljárt a szája. Ezzel újra igazolta, hogy legfeljebb másodrangú kategóriába tartozik.

Azok közé, akik először dumálnak. És később vagy még akkor sem gondolkodnak.