Szlovákiai magyar mese

Ez az egyvelegnek történelme során sok mindent sikerült. Királya ugyan nem volt, ám választott parlamenti képviselete a demokrácia kezdetétől fogva igen. Tevékeny részt vállalt a bársonyos forradalomban, a 98-as fordulatban, amely nélkül bizony mi most a szürkezóna, nem pedig egy európai mese részesei lennénk. Mi több, nyolc éven át az ország kormányrúdját tekergethette, igaz, módjával. Több sikerült, mint amit saját magu(n)k elképzeltek/tünk, de kevesebb, mint ami több önbizalommal, több akarattal és kreativitással reális lett volna.

Bár a különbözö (hazai) rezsimeket ügyesen buktatták, a szlovákiai magyarságnak a saját rendszerét nemigen sikerült megreformálnia. Gomba módra nőttek ugyan a civil szervezetek, kezdetben volt több politikai párt is, ám társadalmi és közösségi gondolkodásban nagyon kevés változott. Nem is nagyon változhatott – a szlovákiai magyarságban ugyanis szinte kezdettől fogva hiányzott a társadalmi számonkérés. Külső ellenségből volt rakásnyi, anyaországi szponzorból szintén, így az anakronisztikus intézményrendszer kiépülése törvényszerűen történt. A politikában és a közösségi életben is az „ahogy esik úgy puffanik” lett a mérték.

Társadalmi, intézményi vagy, ne adj isten, szponzori számonkérés nem zajlik. Szemünk (volt) fénye, a komáromi Selye Egyetem képtelen beváltani a hozzá fűzött reményeket, hiszen a menedzsmentje a miénk (kicsi és vízfejű, de…). Aki erről beszélni mer, az „árulló”.

A civil társadalom jó része már régóta „önfegyelmet” gyakorol. Intézményeink élén évtizedek óta állnak ugyanazon személyek (lásd SzMPSZ, SZMSZSZ). A Csemadok (ami még mindig „van”) lassan egy évtizede képtelen valamirevaló menedzsert találni.

A Magyar Koalíció Pártját is tizedik éve hívják már így, de senkit sem zavar, hogy ezzel a párt - a múltat képviseli.

Ám a hatalomból való két évvel ezelőtti kibukás hozott néminemű változást. Bugár Béla ment, Csáky Pál jött. Stratégia lett az újbeszéd, többen keresik a megújulást. Ám aki változást vár, az hiába vár. A mese igazi tanulsága, hogy minden közösségnek olyan intézményrendszere van, amilyet saját magának teremt. Azt kéne felismerni, hogy mire van jelenleg kapacitásunk.

Amennyiben közösséggé kíván válni, a szlovákiai magyarságnak kell nemcsak várnia a változásra, hanem aktívan számonkérni és sürgetni azt. Nem az új stratégián kell kotlani éveken át (műhelyekben, haha), hanem modernizálni a meglévő intézményrendszert (és az anyaországot, mint donort!), bevonni a magántőkét, versenyhelyzetet teremteni a politikai képviseleten és a közösségi intézmnyrendszeren belül, valamint bővíteni a meglévő kapacitást megfelelő képességű menedzserek bevonásával. Azokat, akiknek mind a képessége, mind a véleménye megvan, azokat meg kell őrizni.

Ezért a magam részéről felajánlom Hajtman Béla egyhavi fizetésének a fedezetét. Hajrá, szlovákiai magyarság!

Az írás az április 18-i Új Szóban is megjelent.