Beijedt a papi erkölcs?

Ardamica Zorán | 2008. április 21. - 14:23 | Vélemény

A “szlovákiai magyar” református egyház – a jelző is megérne ám egy misét! – a minap hat lelkészét fosztotta meg hivatalától. Némelyiküket azért, mert elváltak, de akadt, aki erotikus tartalmú képeket festett. Eddig a hír, amelyet az ember fia elolvas. Az keresztyén egyházban – amely ugyebár a megbocsátás hirdetője is – idehaza tudtommal régen nem volt már példa az ilyen „tömeges” rendcsinálásra.

Igen, a lelkész tartson be bizonyos szabályokat! Válni például nem szabad. Mert amit isten összekötött... De azért gondolkodjunk már! Most a konkrét esettől függetlenül – mi van akkor, ha nem is a lelkész, hanem a felesége akar válni? Az ugyebár az esetek többségében nem lelkész, ő a polgári törvények szerint válhat. A férje meg ezt semmilyen eszközzel meg nem tudja akadályozni, hacsak nem akarja megszegni az egyik legfontosabb parancsolatot: ne ölj! Akkor már inkább váljon el... Bizonyára vannak asszonyok, akiktől, ha valaki elválik – merthogy nem élet az élet mellette – tán még az Úr is megbocsátja. S bizonyára vannak férjek, akár lelkészek, akár nem, akikkel szintén nem érdemes együtt élni. Tévedni pedig – nősülésnél is – emberi dolog. Bűn egy ilyen családot mesterségesen a látszat kedvéért összetartani, mert minimum két ember boldogtalan lesz, ha pedig gyermek is van... Szóval laikusként elég érdekesnek tartom, hogy a válás, ami két ember ügye, ekkora „büntetőjogi” felelősséggel jár az egyházon belül.

Az illető lelkész erotikus tartalmú képeit nem láttam, de azért az nekem is legalább annyira világos, mint mindenki másnak, hogy a lelkészi hivatás a személyes szabadság bizonyos mértékű, ha nem teljes feladásával jár. És ezzel együtt a művészi szabadság feladásával is. A lelkész életét isten szolgálatába állítja. Azzal együtt pedig az emberek által vezetett egyházéba is. Vajon az utóbbi is azt kéri-e tőle, mint az előbbi, az már (egyház)politikai kérdés. Mert mikor mondta az előbbi, hogy ne fess erotikus tartalmú képeket?!

Viszont a művészeti alkotás szubjektív, következésképpen fikció. Elsősorban művészi, esztétikai értéke van és lehet ugyan erkölcsi értéke is, de egy művészi alkotás nem attól művészi. A fikció ilyeténképpen elég nehezen hozható össze az általa történő bűnbeesés fogalmával. Még bűn rossz képet festeni sem okvetlenül bűn morális értelemben. (Vajon mi a nagyobb bűn: jó, esztétikai értéket hordozó képet festeni relatíve kifogásolható tartalommal – mi is az a tartalom? – vagy kifogásolhatatlan tartalmút dilettáns módon? Mennyire megválaszolhatatlan kérdés....) Valakit festményeiért büntetni nemcsak nevetséges, hanem álszent dolog is. Főleg egy olyan egyház részéről, amely megengedi lelkészeinek, hogy nősüljenek, gyerekeket nemzzenek, vagyis nemi életet éljenek. Gyakorolni szabad, lefesteni nem. Ó, jaj...

Abban egyetértek a püspök úrral, hogy valóban lelki és erkölcsi megtisztulásra van szükség. Sőt, politikaira is, de az más téma. A cenzúra közvetlen vagy közvetett vagy bármilyen formája szerintem rohadtul nem vezet sem lelki, sem erkölcsi megtisztuláshoz!

Járjon élen az egyház, mutasson utat, motiváljon! De nem viselkedjen álszent módon, mert egyrészt átlátszó, másrészt kontraproduktív, harmadrészt pedig az ilyen festményügyek már nem méltók sem a 21. századi civilizációhoz, sem az Úr földi szolgáihoz... Aki egy festménytől fél, az hogyan vezeti a nyájat ebben a farkasok lakta világban?