Csáky a köcsögben

Barak László | 2008. április 21. - 11:05 | Vélemény

Ha valaki csak egy kicsit is odafigyel a szlovákiai közéletre, semmi oka nincs kételkedni abban, hogy a Magyar Koalíció Pártjának vezető politikusai, nevezetesen Csáky Pál, Berényi József és Bugár Béla, igenis tárgyaltak a Lisszaboni Szerződés megszavazása előtt Róbert Fico kormányfővel és Pavol Paškával, a szlovák parlament elnökével. Hogy aztán ezt a tárgyalást valaki obligát tájékoztatónak minősíti-e, avagy tárgyalásnak, az olyan gyermeteg ködösítés, vagyis hazudozás, mint amikor egyik kamasz azt bizonygatja a másiknak, hogy a macájával nem szokott találkozni, hanem csupán néhány randevú erejéig futnak össze…

Ehhez képest aztán a legcsekélyebb érzelmek nélkül kijelenthető, hogy ennek az ügynek mindegy egyes szereplője hazudik. Szigeti Lászlót, az MKP oktatásügyi alelnökét kivéve, aki a szóban forgó pártközi csúcstalálkozó „előtárgyalását” Ján Mikolaj oktatásügyi miniszterrel abszolválta. Hogy aztán arra az újságírói kérdésre, összefüggött-e ez az egyeztetés a Liszaboni Szerződés esetleges MKP általi megszavazásával, kijelentse anno: „a politikában minden mindennel összefügg”…

Tökéletesen oka fogyott, sőt érthetetlen tehát letagadni, mint csillagokat az égről, hogy az MKP a szlovákiai magyar oktatási rendszert veszélyeztető törvényjavaslat megszelídítésének feltételéhez kötötte a Lisszaboni Szerződés ratifikálását. Amiben egyébként nem lett volna az égvilágon semmi kivetnivaló, ha Csáky Pál emelt fővel kellő időben tájékoztatja azoknak az ellenzéki pártoknak az illetékeseit - nevezetesen Mikuláš Dzurindát, az SDKÚ elnökét - és a KDH elnökét Pavol Hrušovskýt erről az árukapcsolásról, akikkel szövetséget kötött annak idején a Lisszaboni Szerződés sajtótörvény miatti bojkottjára.

Ha ugyanis ezt megteszi, utólag nem vádolhatták volna sunyi csencseléssel, sőt árulással. Következésképpen nem keveredik bele abba a hazugságspirálba sem, amelybe nem csupán saját pártbeli kollégáit, hanem tárgyalópartnereit, Ficóékat is magával rántotta.

Ez a bűnösen amatőr helyzetkezelés azonban csak az egyik politikai szarvashiba volt Csáky részéről. A másik, még ha jó szándék által vezérelve követte is azt el, nyilvánvalóan az volt, hogy 1 milliós támogatást kért Ficótól a Madách Posonium könyvkiadó számára. „Csak“ azért, mert Csáky a szóban forgó kiadó szerzője! És legkevésbé sem állítható, hogy magánemberként, hiszen egy pártelnök, némi túlzással élve, még otthon, hitvesi kapcsolatában sem feledkezhet meg teljesen pártelnöki mivoltáról. Így aztán a jóisten sem mossa le Csákyról, hogy egy fontos közügyet, rendkívül kicsinyes módon, személyes érdekeivel hígított föl…

Persze, nyilván Csáky Pál sem lehet annyira primitív alak, hogy a lelke mélyén ne lenne tisztában az általa elkövetett baklövés súlyával. Azt pedig szintén tudnia kell, mit követelne egy politikustól ilyen esetben az általa oly előszeretettel ragozott közéleti elegancia intézménye. Bizony nem mást, mint azt, hogy kiálljon a nyilvánosság elé, töredelmesen beismerje a vétket és levonja annak konzekvenciáit. Magyarán, fel kellene ajánlania a lemondását. Mindenekelőtt az általa fémjelzett MKP érdekében. Amit aztán vagy elfogad a pártja vagy nem…

Csáky Pál azonban nem ezt az utat választotta. Az eddigi titkolózást, porhintést tetézve, tovább hazudozik a nyílt színen. Annak ellenére, hogy az általa vezetett tárgyalódelegáció tagjai, Bugár Béla és Berényi József, sőt, Bárdos Gyula, az MKP parlamenti frakciójának vezetője is, színt vallottak a Ficóékkal abszolvált tárgyalás ügyében. Holott régi közhely, ugye, hogy a hazugság további hazugságokat szül. Sőt, olyan, a vélt és valós ellenfelekkel szemben fölkérődzött méltatlan vádaskodásokat, amelyek folytán csak tovább süllyedhet az ember…

Csáky tehát most már úgy kapálózik a köcsögben, mint az egyszeri béka. Csakhogy ebben a köcsögben nem tejfel van ám, hanem a delikvens ürüléke…