Geller Uritól

Beszélték, mozdulatlan óramutatók indultak újra, akadt, aki ismerős zúgást hallott fáskamrájában, elkezdett működni a kidobott mikrohullámú sütő. Pedig be sem volt dugva.

Ugyanakkor megtörtént, hogy valaki Uri úr hirtelen tömegessé váló csodálatától felajzva ráhelyezte tévékészülékére öreg hűtőszekrényét, hátha eztán hidegebb lesz benne a sör, azóta se hűtőszekrény, se tévé. Nem láttam a világelső parafenomén ominózus esztrádműsorát, a következőből is csak köcsögöket, egyikük alján mérges kígyó várta, hogy a dermedt arcú, tátott szájjal bámuló közönség előtt belemarhasson sztárok és nemtudommitőlsztárok kezébe, már ha mélyebbre is mernek nyúlni a köcsökögbe – ugyanis engem eleve taszít mindenféle, sötét ruhába öltözött, mélytekintetű, állítólag természetfeletti képességekkel rendelkező kiválasztottjelölt puszta látványa. Legyen bár a magyar származású Uri Geller a kiválasztó, azaz parafenomén utódjának keresője. Hanem amikor megtudtam, hogy a mester újabb produkciójában le akarja szoktatni a magyar népet a dohányzásról, azt mondtam, ezt megnézem.

Hosszú éveken át sikerült ledolgoznom napi negyven szál cigarettaadagomat húsz alá, hátha ettől a néhánytól is megszabadulok most. Csak rá ne kelljen tenni a kezemet a képernyőre. Nem azért, mintha megrázna. Szóval, szóltam a feleségemnek, szóljon, ha jön Geller. Nos, az hagyján, hogy hülyének nézett Uri úr: ha tiszta szalvétán füstöt fújunk át, világos, hogy ott marad a nyoma. Hogy az ő füstje után sötétebb volt a folt? – ki tudja, mit evett előtte. De amikor a dohányzás következtében elhunyt műhalottból kiemeltetett egy darab frissnek látszó tüdőt orvos asszisztensével, és mutogatta a rákot előidéző koromvonulatokat, eszembe jutott, mi van, ha sertésből való a tüdő, csak meghempergették a közeli szemétégetőben. Végül az egész gusztustalan jelenetsortól gellert kapva a szobából a balkonra pattantam. És rágyújtottam.