Bevezetés a (szlovákiai magyar) közéletbe

Barak László | 2008. április 28. - 12:50 | Vélemény

Egy politológus nem más, mint aki a politikatudomány szemüvegével szemléli, kutatja közéletet, eligazítandó annak útvesztőiben az istenadta népet. A politológusnak nem árt, sőt, ha fároszi teendőit jellemzően elfogulatlanul, a lehető legtárgyilagosabban végzi. Egyáltalán nem elhanyagolható ellentmondás viszont e tekintetben, hogy olyan emberek is működhetnek politológusként, akik valamely párt vagy akár államapparátus tagjai, esetleg szimpatizánsai, sőt kliensei.

Mi következik mindebből? Azon túl, hogy a politológus is csak egy ember, mindössze annyi: legalább olyan fenntartásokkal ajánlatos kezelni minden egyes politológusi megnyilatkozást, mint mondjuk, általában a közírók véleményét. Akik, minden ellenkező híreszteléssel ellentétben, szintén emberből vannak, vagyis, akárcsak a politológusok, ők sem lehetnek vegytisztán függetlenek. Önmaguktól a legkevésbé… Mindazonáltal egyáltalán nem árt, sőt, kimondottan hasznára válik egy politológusnak, s persze a közírónak is, ha függőségeit a lehető legnagyobb mértékben minimalizálja, azaz kizárólag saját értékrendjétől függően igyekszik véleményt nyilvánítani az általa vizsgált közügyekben.

Lássuk, voltaképpen mire is megy ki itt a játék? Mármint a fenti elméleti definíciók fényében. Természetesen az utóbbi hetek egyik legmarkánsabb közéleti botránya, a Magyar Koalíció Pártja udvartartásában zajló konfliktus ihlette a szóban forgó definíciókat. A konfliktus lényege tulajdonképpen az volt, hogy a párt elnökét és majdnem a komplett vezetőségét hazudozáson kapták rajta. Amit jószerével ennek a történetnek minden egyes szereplője elismer/t. Ki úgy, hogy kitálalt, ki pedig úgy, hogy el/hallgatott…

És jött a politológus, aki megmagyarázta, hogy mi történt és miért. Közvetve a párt szemszögéből, hiszen arról beszélt, hogy, úgymond mindenki zavaros álláspontot képviselt a szóban forgó affér történései közepette… Következtetése tehát az volt, hogy egyrészt mindenki egyformán sáros: egyik fél azért, mert hazudott, másik pedig azért, mert meggondolatlanul kommunikált, vagyis bemártotta a hazudozókat, s ezzel sokat ártott a pártnak…

Mit mondanak a közírók? A pártot önérdekből pártolókról nem érdemes beszélni, hiszen azok eleve bizonyítványmagyarázatra vannak felvéve. A legalább viszonylag kívülállók, így e sorok írója is, minimum fanyalogtak, maximum melegebb vidékre parentálták a hazugságon rajtakapott politikusokat, cinkosaikkal egyetemben…

És akkor mi van? Tulajdonképpen semmi nincsen, hiszen mind a politológusra, mind pedig a közírókra nyugodt szívvel rákenhető, hogy önérdekből cselekszenek. A politológus ezért, mert hivatásából adódóan tulajdonképpen ő is kliense valamennyi politikai gruppnak. A farkcsóváló közírók azért, mert a farkcsóválásból élnek. A fanyalgó, a pártot melegebb vidékre parentáló közírókról pedig ehelyütt nem eshet szó, mivel épp úgy megítélhetők és meg is ítéltetnek, amint ők szoktak volt ítélkezni… Másrészt pedig igencsak esetleges bizonyítványmagyarázatnak hatna ez épp e sorok írója előadásában…

Végső soron pedig nem is az a lényeg, hogy mit mondanak a politológusok és az ilyen-olyan irányultságú közírók. A lényeg az, hogy miként vélekedik a politikai történésekről a köznép. Amelynek a legkevésbé sincsenek olyan érdekei, mint a politológusoknak és a közíróknak általában. A köznép ugyanis sem közvetlenül, sem pedig közvetve nem kliense semmilyen politikai gruppnak. Épp fordítva: A politikusok azok, akik minimum négyévenként, nevezetesen a parlamenti választások előtt, fölkínálkoznak a köznépnek. A köznépen áll tehát, hogy a politológusok, az ilyen-olyan előjelű közírók által prezentált racionális vagy éppen irracionális információkra épít, avagy konkrét érdekek híján, pusztán a saját érzelmeire hagyatkozik majd. Egyáltalán nem mellékesen itt kell megjegyezni, hogy a politikusok jellemzően ez utóbbi magatartással kalkulálnak… Az eddigi vonatkozó tapasztaltok birtokában pedig az is kijelenthető, hogy általában a politikusoknak van igazuk…

Itt a vége, fuss el véle!