Csáky inkvizíciója*
Ha akad ebben az országban olyan közéleti érdeklődésű ember, aki nincsen tisztában azzal, hogy Simon Zsoltot az MKP OT úgy kirúgja a pártból, mintha soha ott sem lett volna, az a halandó semmit nem tud a MKP-ról. Simon Zsolt MKP-beli napjai meg vannak számlálva. Kizárólag ezért, mert igazat beszél, amikor azt állítja, hogy az MKP elnöke folyamatosan hazudott és hazudik.
Mind a közvéleménynek, mind pedig azoknak a mezei párttagoknak, akik nem tudták, hogy a Lisszaboni Szerződés megszavazása előtt Bugár Béla és Berényi József társaságában tárgyalásokat folytatott Robert Ficóval és a szlovák házelnökkel, Pavol Paškával. Majd az eszmecsere befejeztével 1 milliós támogatást kért könyve kiadójának, a Madách Posoniumnak.
Csáky bűne egyébként korántsem az, hogy tárgyalt a kormányfővel. Sőt, az sem főbenjáró vétség, főként nem e balkanizált tájakon, hogy pénzt akart intézni kiadójának. Egy olyan hetilapot is jegyező kiadónak, amely rendre, mintegy az ő – és természetesen Duray Miklós – mamelukjaként, vagyis az MKP kritikátlan szócsöveként funkcionál. Márpedig az efféle szolgáltatásért gázsi jár. A „szolgáltató” számára meg tök mindegy, Csáky a Ficóék felügyelte közpénzből, a pártkasszából, esetleg saját zsebéből törleszt… Csakhogy éppen ez nem mindegy a legalább viszonylag normális értékrendet valló embereknek. Az ilyenek továbbá azt sem igen kvittelik, sőt, ha a tényeket cinikusan ignorálva, ország-világ szemébe hazudozik egy vezető politikus, mert így tulajdonképpen hülyéknek vannak nézve... Csáky által. Holott, amikor kalandja a nyilvánosságra került, emelt fővel beismerhette volna, igenis politikai üzletet akart kötni az ellenféllel. És uramobocsá! összekötve a kellemest a hasznossal, némi „borravalót” is megpróbált kicsikarni tőle. Ha Csáky idejekorán színt vall, inkasszál néhány ejnye-ejnyét, oszt jó napot… Ő azonban az alantas hazugságot választotta. Hogy aztán voltaképpen az egész rábízott pártot a cinkosává züllessze. Bugárostul, Berényistül. Akkor is, ha előbbi nyíltan, utóbbi pedig a rá jellemző falmelléki sunyisággal ki is pofázták az igazságot. Amellyel egyébként már a kipofázás pillanatában tisztában volt a sajtó minden egyes embere. Nyilván Ficónak és köreinek köszönhetően. Nekik ugyanis nagyságrenddel több eszük van, mint Csákynak. Jól tudják, minél rosszabb helyzetbe kerül egy-egy ellenzéki pártelnök, nekik annál szilárdabb a hatalmuk…
Szóval Csáky alaposan belelépett, Simon meg ahelyett, hogy az MKP-ban még Bugár alatt meghonosodott képmutatással elfordította volna a fejét, beszólt a főnöknek, hogy szaros lábbelihez nem igen megy a Hugo Boss-öltöny meg a kubai szivar… Kizárólag ez a bűne Simonnak. No és persze az, hogy megfeledkezett a párt „statáriális” etikai bizottságáról, amely rendre megrendelésre, mintegy jelképes kivégzőosztagként működve képes eliminálni a „zellenséget”. Ugyebár...
Simon sorsáról tehát csak olyan döntés születhetett, mint amilyen megszületett. A Simont egyelőre látni valóan cserbenhagyó Bugárnak köszönhetően is. Akit Csáky igen jól felmérhetett és rég fel is mért. Még a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomban eltöltött közös évek alatt. Ez a párt, s utódpártja az MKP, ugyanis sokkal inkább egy alázatos, bárgyú hívők nyáját terelgető egyházként működött és működik, mintsem európai színvonalú politikai szervezetként. Csáky tudja, a szívére hallgató, naiv Béla a mundér, vagyis „a politikai egyház“ becsületére apellálva sokkal hatékonyabban zsarolható általa, mint a lehető leggátlástalanabb gazdasági lobbi által…
*Az Új Szó 2008. május 5-i számában Csáky markában címmel megjelent cikk szerkesztett változata
