Csáky feljelenti a Paramétert is!

Barak László | 2008. május 6. - 12:34 | Vélemény

Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártja elnöke a Madách Posonium által jegyzett Szabad Újság múlt heti számában példátlanul gusztustalan támadást intézett hírportálunk, a Paraméter ellen. Egyszersmind személyem és családom ellen. Csak azért, mert annak idején a Paraméter hozta nyilvánosságra, hogy ország-világ előtt hazudott. Lássuk hát szó szerint, mi a bűnünk:

…“Barak László tollából jelent meg egy írás tíz nappal ezelőtt a Paraméter című internetes honlapon, ahol a szerző Bugár Bélára hivatkozva azt írja, hogy Bugár részt vett egy találkozón, ahol én megállapodtam Robert Ficóval a magyar iskolák ügyében, s ugyanakkor támogatást is kértem a Madách-Posonium kiadónak. Vizsgáljuk meg tehát először az információ hátterét.
Az első állításom az, hogy a Paraméter egy színvonaltalan bulvárlap, tisztességes ember az ilyet elkerüli. A szlovák kulturális minisztérium adataiból ellenőrizhető, hogy a dunaszerdahelyi Darcus kft. – a Paraméter üzemeltetője – 700 ezer koronát kért és 500 ezret kapott is a Csallóköz című honlap üzemeltetésére, ám ez a honlap nem él, automatikusan átvált a Paraméterre. A tulajdonosok egyébként egy kedves kis család, Barak László, Barak Bálint és Barak Mónika, akik a kulturális minisztérium adatai szerint a fenti módon szerzett pénzből üzemeltetik a lapot. Ezek a „tiszta” emberek állítják tehát, hogy égbekiáltó bűn az, ha a magyar párt elnöke netán az SNS háta mögött tárgyal az ország miniszterelnökével a magyar iskolák ügyében, s esetleg megpróbál lobbizni egy nehéz helyzetben lévő magyar kiadó érdekében is. A Darcus által jogtalanul felhasznált 500 ezer korona ügyében egyébként parlamenti interpelláció készül“...

Azon túl, hogy Csáky megnyilatkozása önmagát minősíti, néhány észrevételt engedjen meg a általa közvetve tisztességtelennek minősített Paraméter-olvasó:

  1. Az MKP pártelnökét a titkosított Csáky-Fico találkozóról beszámoló Paraméter-hír kapcsán megszólítottuk, ő azonban nem kívánt élni a megszólalás lehetőségével. Nyilván attól tartott, hogy udvari bértollnokaival ellentétben mi nem azon leszünk, hogy elkenjük, elkendőzzük politikai felelősségét a szóban forgó ügyben. Ilyen alapon tehát a napnál is világosabb, hogy Csáky akkor is hazudik, ha kérdez…
  2. A Csáky szerint „tiszta“, vagyis piszkos emberek jegyezte Darcus Kft. költségvetési támogatásának kriminalizálása a lehető legaljasabb és legprimitívebb csúsztatás. Annál is inkább, mivel a szóban forgó támogatást nyílt, legális pályázaton nyerte el a Paraméter projektje. Csakúgy, mint azok a további kulturális intézmények, köztük, az a Madách Posonium kiadó (a Szabad Újságra, valamint a kiadásra szánt könyvekre is kapott költségvetési pénzt), amelynek „megmentése” érdekében Csáky a szlovák kormányfőnél kilincselt. A jóisten sem mossa le róla, hogy azért, mert ennél a kiadónál jelent meg legújabb, szépirodalminak szánt opusza…
  3. A „kedves kis család, Barak László, Barak Bálint, Barak Mónika” és társai, a legkevésbé sem azt tartják „égbekiáltó bűnnek“ hogy egy „magyar párt elnöke netán az SNS háta mögött tárgyal az ország miniszterelnökével a magyar iskolák ügyében, s esetleg megpróbál lobbizni egy nehéz helyzetben lévő magyar kiadó érdekében is“, hanem azt, hogy ennek a tárgyalásnak a tényét a pártelnök szemrebbenés nélkül letagad/t/ja. Vagyis folyamatosan hazudik!
  4. „Égbekiáltó bűn továbbá, sőt, az alvilág szlengjével szólva, minősített szarfaszúság, hogy közvetve bár, de a saját érdekeltségébe tartozó kiadó megmentése érdekében mutyizik egy pártelnök…

Mindent összevetve, Csáky Szabad Újság-beli megnyilatkozása olyan gusztustalan, mi több, zsigeri undort keltő vagdalkozás, amelyre csak egy hazugságon rajtakapott, következésképpen kutyaszorítóban vergődő individuum képes.

Fenyegetésként kilátásba helyezett interpellációjának pedig emelt fővel állunk elébe. Bár nem tartjuk kizártnak, hogy Júdásként ideig-óráig sikerül akadályt gördítenie közvetlenül a Paraméter, közvetve pedig a szabad sajtó egésze útjába. Annak ellenére, hogy fennhangon, saját krédójaként is hirdeti: „A Magyar Koalíció Pártja minden funkcionáriusának tevékenységük minden szintjén kötelességük megtenni mindent a szlovákiai magyar intézmények megmaradásáért és fejlődéséért“...