Miért hallgat az MKP?

szilva | 2008. május 11. - 16:03 | Vélemény
Amikor a számítógépem elé ülök, csaknem negyvennyolc óra telt el Szlovákia egyik legnagyobb szellemi botrányától. Attól a pillanattól, amikor a színjózan Ján Slota lovas bohócnak nevezte királyunkat és Európa egyik, valaha is élt államférfiját, Szent Istvánt. Méghozzá Robert Fico cinkos arckifejezésétől és Vladimír Mečiar hallgatásától kísérve.



Tudom, hogy a nacionalista és magyargyűlölő pártvezérnek a szellemi alvilágban is csak a legsötétebb alakok között jutna hely. Ezért akadnak, akik úgy gondolják, legjobb elintézni egyetlen legyintéssel a megnyilvánulásait, hiszen ugyebár a közmondás szerint is bolond lyukból...

Ekkora bunkóságot, amelyet pénteki nyilatkozatával elkövetett, azonban mégsem lehet szó nélkül hagyni. Szent István királyunk páratlan életművét, Intelmeit nem kell méltatni, hiszen ezeket mindenki ismeri és mélységesen tiszteli. Nem utolsó sorban a tisztességes és művelt szlovákok is, akiknek szintén a fejedelme volt. Több száz, róla elnevezett templom, kegyhely a bizonysága ennek. Még Zsolnán is van a közös királyunk emlékére felszentelt temlom, ahogy arra a szombati Új Szó hasábjain, Dušan Čaplovič kormányelnök hívta fel a figyelmet.

Ján Slota természetesen ezúttal is hazudott. Az ominózus történelmi segédkönyvet (Kovács László-Simon Attila: A magyar nép történelme) nem a budapesti, hanem a pozsonyi oktatásügyi minisztérium hagyta jóvá, 2000.augusztus 16-án. Primitív csúsztatás és a szlovák közvélemény hergelése az is, hogy Horthy fényképe és személye is szerepel a kiadványban. Ez olyan természetes, mint az, hogy a szlovák történelemkönyvekben sem hiányzik Andrej Hlinka és Jozef Tiso arcmása, hiszen a múlt századi események alakjai voltak. Az a lényeges kérdés, hogy a szerzők miként értékelik a tevékenységüket! Ilyen vonatkozásban a szlovákiai magyar szerzőpáros az európai és a korszerű magyar történelmi értékrenddel összhangban jelöli ki az egykori kormányzó és más politikus helyét is. Könyvüket ezután is jó szívvel ajánlhatjuk a magyar és nem magyar diákoknak. A Szlovák Nemzeti Párt vezérének minősíthetetlen támadása azért is életveszélyes, mert a megfelelő közhangulatot igyekszik megteremteni ahhoz, hogy nem is olyan sokára a magyar tannyelvű iskolákban is megkezdődhessen az agymosás, a szlovák nacionalista történelemszemlélet elhintése. Ezért ragaszkodik Ján Mikolaj ahhoz, hogy csak a tárcája által jóváhagyott tankönyvekből oktassanak a magyar iskolákban is.

Ilyen aljas támadásokra elsősorban a politikusoknak kell azonnal reagálniuk. Az Új Szó szombati számában a szerkesztőség tartalmas összeállításának köszönhetően megszólaltatott két szlovák politikus (Pavol Minárik és Dušan Čaplovič) ezt megtette. Egy magyarázó-magyarázkodó mondatot odavetett Berényi József is. De hol maradt Csáky Pál, aki ezt a botrányos megnyilvánulást pillanatok alatt erélyesen vissza kellett volna utasítania! S miért hallgat mindeddig Szigeti László, akinek a feladata az azonnali szakmai cáfolat lett volna? Méghozzá a szlovák közvélemény előtt is. Nincs nyoma a reagálásuknak az MKP honlapján sem.

Tudom, szabad szombat jött, aztán meg Pünkösd. Az említettek is lazítanak, netán külföldre utaztak vagy a jóég tudja, mit csinálnak. Talán csak nem a cseresznyefa alatt csókolgatják a kedveseiket, ahogy Robert Fico javasolta mindenkinek...?

Az viszont tény, hogy nem profi politikus az, aki bárhol is jár, nem követi percre készen az eseményeket, hiszen mostanság, az internet korában ez már nem gond. És nem reagál azonnala fontos eseményekre. Hannes Swoboda, az ismert osztrák politikus – Robert Fico egyik támogatója az Európai Szocialisták (PES) között – elbagatellizálta a történteket és mellébeszélésként az euróról áradozott. Az MKP vezetői azonban Szent Istvánunk, nemzeti önérzetünk védelmében, de minden jóízlésű magyar és nem magyar polgár érdekében ezt – további hitelvesztés nélkül – semmiképpen sem tehetik meg.

Címkék: Ján Slota