Három kiskirályok*

Barak László | 2008. május 12. - 09:04 | Vélemény

Látszólag visszazökken minden a régi szlovák kerékvágásba. Legalábbis a kormánypártok háza táján. Hétvégén összeültek a három kiskirályok, meghányták, vetették a világ, s benne Szlovákia dolgait és megint arra a következtetésre jutottak, hogy az újságírók húzzanak el a jó édesanyjukba. Természetesen csak azok, akik nem hajlandóak a három kiskirályok talpát, esetleg egyéb testrészeit akkordban nyalni.

Ugyanez, vagyis az anyázás vonatkozik a magyarokra is, határon innen és túl. Vélhetően csak azért, mert előbb volt nekik lovas szobruk, mint a dicső szlovák nemzet honfiainak és honleányainak. Sőt, nemsokára itt lehet az Orbán bejövetele, aki, mint a Horthy Miklós, vágtat fehér lován…

Ennyi hát az annyi, vagyis a felszínen semmi más, mint egy nagy lófax. Nem hallgat azonban oly nagyon a mély sem. Annál kevésbé, mivel a fent idézett „kötelező nemzeti gyakorlatokon” túl az volt a koalíciós egyeztetés lényege, hogy nem lesz itten semmilyen kötelező vagyoneredet-vizsgálat. Az úgymond, alkotmányos tényezőkre vonatkozólag sem. Mert az épp olyan veszélyes dolog lenne, mint az alkotmányos tényezők immunitástól való megfosztása. Vagy például a havi fizetésük szabályozása. Attól függően, hogy a rendszeres levegővételen kívül mennyi szalmaszálat tesznek keresztbe a nemzet, azaz az ország oltárára.

Egyébként valóban nincsen azzal semmi gond, hogy visszatáncolni látszanak Ficóék is ettől a vagyoneredet-vizsgálati agyrémtől. Az efféle vagyonellenőrzési, vagyonszabályozási procedúrákat ugyanis eleve kizárja az összes vonatkozó nemzetközi, vagyis EU-s dokumentum. Amelyek köztudottan fölülírják az uniós tagországok valamennyi analóg jogszabályát. E tény persze korántsem jelenti azt, hogy most már mindenki lophat és lopjon is, mint állat. Különös tekintettel az alkotmányos tényezőkre. Inkább arról van szó, hogy a lopás köztörvényes bűncselekményként történő kezelésére és megtorlására Szlovákiában is rendelkezésre állnak olyan közismert mechanizmusok, mint például az állam erőszakszervezete, a rendőrség, nem utolsósorban az államhatalomtól független bíróságok. Tehát, ha valaki a vagyonát gyaníthatóan bűncselekményekből szerezte, tessék azt az embert a törvény erejével üldözőbe venni majd lecsukni. Ha a szomszéd Józsi ő, ha alkotmányos tényező – punktum.

A szóban forgó koalíciós légyotton még abban is megegyezést született, hogy nem kell megszüntetni a Nemzeti Emlékezet Hivatalát. Csak azért, mert egy bugris politikusról – Ján Slota – kiderült, hogy bűncselekményektől foltos a múltja. Ez persze így nem deklaráltatott, ám a „kormányellenes újságírók” mindannyian ilyen következtetésre jutottak a hír hallatán.

Még egy fontos dolog kiderült. Mégpedig az, hogy némelyik politikus mind egyforma. Hazudik mind, mint a vízfolyás… Csáky Pálnak sem kell hát kétségbeesnie, hiszen a hazudozó politikus etalonjához, Vladimír Mečiarhoz képest ő csak egy jelentéktelen füllentő. Mečiar például legutóbb ez év elején, amikor aduásza, a Jureňa nevű földművelésügyi miniszter ki lett rúgva, azt üzente Ficónak: Ne várd a májust! Ehhez képest, mi van? Már-már lovas szobrot állítottak egymásnak a három kiskirályok.

*Az írás megjelent az Új Szó hétfői számában is.