Orbán Viktor határon túli vargabetűi

szilva | 2008. május 14. - 11:11 | Vélemény

Nem is egy könyvet, ennél is több tanulmányt írtak már a Fidesz elnökéről az elmúlt években. Mégis úgy érzem, sokkal tanulságosabb lenne, ha összegyűjtenék és időrendi sorrendbe raknák legfontosabb beszédeit. Még inkább a jelszavait, mert a pártelnök ezekről sem feledkezett meg.

Minden olvasó rádöbbenhetne arra, hogy micsoda politikai kacskaringókat járt be a rendszerváltás óta. Miként váltott liberálisból konzervatívba, s miként lett az egyik legtehetségesebb magyar politikusból egyeduralomra törő populista.

Aki már évek óta nem elégszik meg a magyarországi politikai színtérrel: ezért a hatalmi játszmáit a határon túli magyarok körében is kiterjesztette. Ahány szomszédos ország, annyiféle taktika. Nálunk szünet az "egy az eszme, egy a zászló" elvet hirdette. Sokáig Duray Miklós volt a legfőbb és feltétlen szövetségese. Aztán a hívek és rajongók első sorából váratlanul hátrább került, mintha kegyvesztett lett volna az MKP jelenlegi statégiai alelnöke. És Bugár Béla lett Orbán Viktor felvidéki pünkösdi királya. Volt úgy is, hogy az MKP akkori elnöke szónokolt egyetlen határon túli magyarként a Fidesz kongresszusán. Mondanom sem kell, hogy tavaly óta Csáky Pál az ügyeletes szövetséges, miközben Duray Miklós ismét előbbre rukkolt valamivel.

Szlovákiában mindig az egység fontosságáról szónokolt a Fidesz elnöke. Olykor alig néhány nappal később Erdélyben már az egyszólamúság kártékonyságáról harsogott. És a poltikai vetélkedés, a többféle nézet megjelenítésének fontosságát hangoztatta az ottani magyarok között is. Nyilván azért, mert Markó Béla igyekezett egyenlő távolságot tartani minden magyarországi párttól, s azt kérte tőlük: ne avatkozzanak be a romániai magyarság ügyeibe. Ezzel alaposan felbőszíthette Orbán Viktort. Azonnal új stratégiai partnereket keresett és talált Tőkés László, majd Szász Jenő személyében, akik hirtelen leárulózták, már-már románbérencnek minősítették az RMDSZ kétségtelenül nem hibátlanul tevékenykedő, s hatalmukat bebetonozó vezetőit. Vetélytársaik radikálisabb politizálást hirdettek meg, legalább a székelyföldi autonómiát tűzte ki célul a hosszas csata után végül bejegyzett Magyar Polgári Párt, amely most valóságos testvérgyilkos politikai csatára készül a romániai helyhatósági választásokon.

Hasonló, talán még tragikusabb ellentétek okoztak mérhetetlen károkat az amúgy is sokat szenvedett vajdasági magyarok között. Itt a Fidesz és a pártelnök sokáig Ágoston Andrást és az általa alapított-vezetett Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségét favorizálta a másik két tömörüléssel szemben. Miként a Kárpátalján is, ahol a Kovács Miklós vezette KMKSZ a feltétlen kedvenc a Gyurcsány-bérencnek minősített, Gajdos István által irányított UMDSZ pedig a politikai ellenség.

Nemrég a vajdasági magyar politikusok rádöbbentek arra, hogy az eszement rivalizálás önpusztításhoz vezet, s létrehozták a Magyar Koalíciót, amelyet – láss csodát! – személyesen Orbán Viktor is támogatott. Ami teljesen helyénvaló lépés, csak azt nem értem, miért kellett erre éveket várnia? Sokadmagammal még fel sem tudtam dolgozni a Fidesz elnökének pálfordulását, amikor újabb, még nagyobb huszárvágásra szánta el magát: miután kedden Budapesten tárgyalt Szász Jenővel, rezzenéstelen arccal jelentette ki Orbán Viktor: „Erdélyben az egymással rivalizáló erők közötti új egység jöhet létre a következő időszakban. A Felvidék és a Délvidék példája is azt mutatja, a kárpát-medencei magyarság számára az együttműködés és az összefogás hozza meg legnagyobb sikert. Erdélyben hosszú ideig egyszólamú egység volt, ami felbomlott, ugyanakkor a Magyar Polgári Párt megalakulása az első fontos lépés az új egység és egyezség felé vezető úton.“ Alig kaptam levegőt e sorok olvasása közben.

Érthető, ha a kárpátaljai magyarok azonnal felhördültek: náluk miért nem szorgalmaz valamiféle egységet a legnagyobb ellenzéki párt vezére?

Nagy kérdés, hogy hirtelen vagy akár csak a legközelebbi parlamenti választásokig kialakítható-e új egység például Erdélyben? Ahol elsősorban a Partiumban, tehát a nem egységes tömbben élő magyarság fontos helyi és megyei pozíciókat veszíthet az egymás elleni politikai csatában. Intő példa éppen a Vajdaság, ahol azért a Magyar Koalíció nem szerepelt olyan fényesen, ahogy egyesek igyekeznek beállítani. Szabadkának mostantól már nincs magyar polgármestere, s nyilvánvaló az is, hogy jelentős számú vajdasági magyar szavazott szerb pártokra. Talán azért, mert nem tudták megemészteni az ottani vezetőik eddigi acsarkodását. Magyarán: kiábrándultak a politikusaikból. Legújabban pedig elég sokan képtelenek voltak olyan hirtelen irányt, hangnemet váltani, mint Orbán Viktor. Vajon nem fenyeget-e ugyanilyen veszély Erdélyben, Kárpátalján, s akár nálunk is, a Magyar Koalíció Pártjában fellobbant viszálykodások miatt?

Végére hagytam legsúlyosabb aggályaimat: mikor mondja el Orbán Viktor, hogy tulajdonképpen mit ért a Kárpát-medencei magyarság új egysége és egyezsége alatt? Miként zárja ki ebből az újabb összefogásból egyszólamúságot? Vagy a feltétlen támogatás nem az? S miként teremti meg a többféle nézet és politikai értékrend érvényesülését?

A kérdések kérdése: Mikor érjük meg, hogy minden magyarországi politikus nagykorúnak tekinti a határon túli magyarságot? Vagyis lehetőségeihez, pozíciójához mérten képviseli az érdekeinket, sorsközösséget vállal velünk. De nem gyámkodik felettünk, nem vezet kézi vezérléssel összevissza!

Még Orbán Viktor sem.

Címkék: Orbán Viktor