Hideg szél fúj Budapest és Pozsony felől...

szilva | 2008. május 18. - 16:21 | Vélemény
...mondhatjuk sajnos, teljes joggal, miközben azt is hozzátehetjük, hogy a jeges fuvallatok az elmúlt héten felerősödtek.

Nem új jelenség ez, hiszen hivatalos látogatáson a két kormányfő közül legutóbb Mikuláš Dzurinda járt Budapesten, egészen pontosan 2002.november 10-én. Amikor Bugár Bélának tett délelőtti igérete ellenére, aznap este az elképedt Medgyessy Péter előtt valósággal lesöpörte az asztalról a magyarországi státustörvény szlovákiai alkalmazásáról rendelkező tervezetet. Azóta csupán a visegrádi négyek és az uniós tagországok találkozóink állt szóba – ha egyáltalán váltottak néhány mondatot – a magyar és a szlovák miniszterelnök. Kivételt a tavalyi pozsonyi nem hivatalos, négyszemközti eszmecsere jelentett, amely némi esélyt villantott fel, hogy a két szomszédország politikai kapcsolatai végre elmozdulnak a holtpontról. Ez a remény egészen az elmúlt napokig élt, amikor Budapest Ján Slota ostoba kijelentésére hivatkozva lemondta a tervezett találkozót.

Sokkal mélyebb gyökerei vannak a fagyos szlovák-magyar politikai viszonynak, mint a szlovák nacionalista pártvezér faragatlan megnyilvánulása. A légkörmérgező motívumok között tarthatjuk számon az utóbbi időben ismét fölerősödő kölcsönös előítéleteket, a legkülönbözőbb vélt vagy való sérelmek újbóli felhánytorgatását, amelyeket mindkét országban a populista és nacionalista politikusok saját népszerűségük fokozására, fenenagy nemzeti érzelmeik kidomborítására húznak elő. Ezekhez az immár hagyományosnak mondható eszközökhöz újabb elem társult.

Éspedig az, hogy a szlovák-magyar kapcsolatok a két ország belpolitikai helyzetének a túszai.

Gyurcsány Ferenc nem merte megkockáztatni, hogy nem sértődik meg, és Ján Slota fröcsögését határozott kormánynyilatkozatba ítélik el, s küldik a pártvezért Európa és a civilizált világ szemétdombjára. Ezután pedig a magyar kormányfő mégis eljött volna Pozsonyba. Legalább egy kicsit megerősíteni a szlovák-magyar megbékélés ügyét, s elejét venni a további alpári megnyilatkozásoknak. Mégsem ezt a megoldást választotta, mert ingatag pozícióját nem akarta a magukat nép-nemzeti erőknek nyilvánító ellenzék várható dörgedelmével, nemzetárulózásával még inkább megrengetni. Holott bármit tesz, a Fidesz, a többi ellenzéki pártok, nem is beszélve a szélsőségesekről, még egy jó szót sem vesztegetnek a politikai vesszőfutásba kergetett miniszterelnökre.

Hiába fölényeskedik Robert Fico, hogy magyar partnere nevetséges ürüggyel mondta le a találkozót, mert ő maga is vétkes ebben. Soha, még egyetlenegyszer sem határolódott el Ján Slotától, fél szóval sem merte megbírálni őt. Még akkor sem, amikor Jan Švejnart, a szlovák nemzeti párti cimborája ganajnak minősítette. Mindig azzal védekezik a miniszterelnök, hogy Ján Slota nem tagja a kormánynak. Ami csak féligazgság, mert a nemzetiek vezére ugyebár a koalíciós tanács tagja, pártja pedig kormányzati tényező, vagyis közvetlenül és nagy mértékben befolyásolja Szlovákia politikai irányvonalát és társadalmi légkörét. Robert Fico még csak a szemöldökét sem vonta össze Ján Slota legutóbbi botrányos megjegyzésekor pedig éppenséggel mellette ült. Máskor is némán veszi tudomásul a hasonló hőbörgéseket. Két ok miatt. Mert a kormányfő épp olyan nacionalista, mint kollégája, csak ravaszabb. Másrészt pedig hatalmának gyakorlása és megőrzése érdekében még szüksége van a Szlovák Nemzeti Pártra, mert jól tudja, hogy Vladimír Mečiar nem éppen megbízható szövetséges.

Szerencsére a szűklátókörű és végtelenül önző szlovák és magyar politikusoknak már nincs akkora súlyuk, mint nem is olyan régen, habár ostoba megnyilvánulásaik kedvezőtlen társadalmi hatását azért nem kell lebecsülni. Az a politikai hideg szél az emberi és gazdasági kapcsolatokat szerencsére nem képes zátonyra juttatni. A nagy halakon a Mol , az OTP Banka Slovensko, a TriGránit sikeres szlovákiai ténykedésén kívül immár csaknem tízezer magyarországi közép-kis-és mikrovállalkozás is a jobb gazdasági környezet miatt Szlovákiában van bejegyezve. Legtöbbjük működik is, méghozzá eredményesen, minden megkülönböztetés és egyéb akadályoztatás nélkül. Rajkán, Dunakilitin és más szigetközi faluban mintegy ötezer szlovákiai állampolgár vett házat, ugyancsak korlátozás nélkül, ahogy az unióban természetesn, s ingázik naponta Pozsonyba vagy éppen az ugyancsak közeli Ausztriába dolgozni. Az Ipoly két oldalán az egymástól alig néhány méterre levő hídroncsokat lassanként felújítják, hogy visszaálljon az évszázados természetes kapcsolat az egy régióban, de két országban élő polgárok között. Miként máshol is, a hatszáz kilométernyi közös és egyre inkább légiesülő közös határ mentén.

S mennyivel előbbre tarthatnánk, ha Pozsonyban és Budapesten államférfiak vezetnék a két országot, nem pedig korlátozott cselekvőképességű, önző, hőbörgő kormányfők...