Uniformisveszély

De más volt Prágában is minden, mint nálunk, s más az angliai Norwichban, pedig akkor már hetvenkettőt írtunk. És más volt Varsóban, Újvidéken, Dubrovnikban, a görögországi Paráliában és Washingtonban a kilencvenes évek elején. Más, mint nálunk. A tárgyi világ. Mást-mást mutatott a televízió is, bár mi, itteni magyarok, legtöbben és leggyakrabban a magyarországi közszolgálatit néztük kezdettől fogva, ami nemzeti azonosságtudatunk, megmaradásunk, szellemi épülésünk szempontjából nem mellékes körülmény. Ma mit látunk? Ugyanazt mindenütt.

Ugyanis a tárgyakból -- melyek manapság körülvesznek bennünket -- kiveszett, kiveszőfélben a nemzeti jelleg. Hűtőszekrényben, fűnyíróban, személykocsiban, ekevasban, törlőrongyban, traktorban, golyóstollban, épületekben, szekrénysorban, palacsintasütőben ugyanazok a márkák, hasonló formák, nem beszélve a kínai gyermekjátékokról és egyéb termékekről. De ha ez a nemzetek feletti uniformist „eredményező” globalizálódás csak a tárgyak szintjén jelentkezne!

Már a különböző tévécsatornákon is ugyanazok a főként amerikai sorozatok, filmek, külföldi szabadalom alapján készülő showműsorok, Tókiótól Somorján át Los Angelesig, befolyásolva, azaz uniformizálva gondolkodásunkat, szokásainkat, magatartásunkat, melynek alakulásában, esetünkben, évszázadokon át mégiscsak a magyar kúltúra vitte a vezető szerepet. Valamelyest ellenszere lehetne ennek az internet által is gerjesztett folyamatnak a közszolgálati televízió, amely azonban, például, a rendszerváltás óta alig készített tévéfilmet, tévéjátékot klasszikus és kortárs magyar írók műveiből. Jogdíj ide, üzlet oda, gyalázat az is, hogy a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzéseit, a mai játékuk színvonalától függetlenül, nem a közszolgálati tévé közvetíti, mint korábban évtizedeken át.

Hogy szereltessek fel világvevő parabolaantennát?! Másról beszélek.