Milyen kisebbségi magyar politizálást?

szilva | 2008. június 1. - 16:07 | Vélemény
Elég régen tudjuk, tapasztaljuk, hogy válaszút elé érkezett a Kárpát-medencei kisebbségi magyar politizálás. Azért is, mert ahány utódállam, annyiféle viszálykodás és kérdőjel.

Legrégebbiek a vajdasági ellentétek, ahol a kilencvenes évek elejétől több ottani magyar párt feszült egymásnak. Nem sokkal ezelőtt rádöbbentek, hogy amit tesznek, az politikai öngyilkosság. Ezért alakult meg a hárompárti vajdasági Magyar Koalíció, amely távolról sem szerepelt olyan sikeresen a múlt hónapi helyhatósági és tartományi választásokon, ahogy a vezetők eltervezték. Szabadkának már nem lesz magyar nemzetiségű polgármestere, az újvidék tartományi parlamentben a korábbi tizenkettőről kilencre csökkent a magyar ajkú képviselők száma. Több ottani kisvárosban is számottevő a veszteség. Legújabb statisztikai adatok igazolják, hogy elég sok vajdasági magyar polgár nem a Magyar Koalícióra, hanem a szerb demokratikus erőkre voksolt. Talán azért, mert elege volt az ottani magyarok viszálykodásából. Esetleg úgy gondolkodott, hogy most a többségi állam európai orientációjú pártját kell minél inkább megerősíteni a nacionalistákkal szemben. Mindenesetre érdemes alaposan odafigyelni, és az illetékeseknek kielemezni mindazt, ami Dévidéken történt.

Erdélyben másfél évtizedig az RMDSZ volt ernyőszervezetként az ottani magyarság fő érdekképviselője, ám Tőkés László és hasonmása, Szász Jenő különböző okok miatt felrúgta ezt a sajátos egypártrendszert. Ezért a mai romániai helyhatósági választásokon néhány erdélyi várost kivéve, egymásnak feszül, mondjuk ki: egymás pozícióit gyengíti a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség és a nemrég bejegyzett Magyar Polgári Párt. Marosvásárhelyen polgármester-jelöltként talán győzhet Borbély László, mert őt mindkét magyar politikai erő támogatja. Más erdélyi településeken, még a Székelyföldön is a durva testvérharc miatt viszont csökkenhet a magyar képviselők száma. Mert az utóbbi helyen a román pártok összefogtak, akár csak nemrég nálunk, a szlovákok Nyitra megyében. Pedig a minél erősebb önkormányzati jelenlét az erdélyi magyarságnak létérdeke a következő időszakban, amikor az uniós pénzek felhasználásáról és a modernizációs projektekről kell majd dönteni – írta szombaton Tibori Szabó Zoltán, neves romániai magyar publicista.

Nincs béke a Kárpátalján sem, ahol folytatódik a KMKSZ és az UMDSZ iszapbirkózása. Ami pedig idehaza, a Magyar Koalíció Pártjában zajlik, azt mindannyian jól ismerjük.

Átok ül rajtunk? Kisebbségben sem tudunk viszálykodások nélkül élni? Nem vagyok fatalista, és azt sem hiszem, hogy a magyarság bármely nemzetnél kötekedőbb, netán hitványabb. Sokka inkább arról van szó, hogy olyan gondolkodó politikusokra, igazi stratégákra lenne szükség, akik elfogultság nélkül mérik fel ezeknek a viszálykodásoknak az okait, majd felvázolják a lehetséges modelleket, vagyis az életképes megoldásokat.

Meggyőződésem szerint arra a következtetésre jutnak majd, hogy elavult és hamis, az egy a párt, egy a zászló – elmélet. Mert továbbra is nagyon fontos, de önmagában ma már nem elégséges gyűjtő és összefogó erő az, hogy magyarok vagyunk, s ezért magyar pártba kell tömörülnünk. Ugyanis még a kisebbségi magyar polgár értékrendje is különböző. Konzervatívak, liberálisak vagy szociáldemokrata színezetűek. A jobb-és baloldali szélsőségek szerintem nem meghatározóak hazai magyarságunk körében. Olykor nyilvánvalóan más a hazai magyar nagy-vagy kisvállalkozó, az alkalmazott, a nyugdíjas, a bodrogközi, a gömöri vagy a csallóközi részérdekei, amelyek képviselete és érvényesítése kiemelkedően fontos számukra. Vannak közös pilléreik is. Leginkább nemzeti azonosságtudatunk, kultúránk, anyanyelvünk, továbbá szerzett jogaink őrzése és gyarapítása, lakóhelyünk és régiónk élhetőbbé tétele, szellemi és anyagi fejlődése, nem utolsó sorban pedig a szlovákiai demokratikus értékek és vívmányok megtartása.

Ezt a sokrétűséget és a közös nevezőt kell megfelelően megjeleníteni és képviselni, s erre az erős fundamentumra felépíteni a valós és életképes Kárpát-medencei kisebbségi magyar egységet. Nem úgy, hogy az ellentábort kinyírjuk, a földbe döngöljük, ahogy mostanság éppen Szász Jenőék próbálkoznak Erdélyben, hanem úgy, hogy összefogunk, mert sorskérdéseinkben egyetértünk.

Már csak létszámunknál fogva sem kell több magyar kisebbségi párt Erdélyben, a Vajdaságban, a Kárpátalján vagy a Felvidéken. Hanem olyan politikai tömörülés, amely képes összefogni és érvényesíteni többféle érdeket. Nem akarom feltaláni a spanyolviaszt, mert ilyen modell már létezett. Méghozzá nálunk. Tíz évvel ezelőtt platformok formálódtak a három elődpártból megalakult Magyar Koalíció Pártjában. De ez a megoldás éppen az egyeduralomra törő, a valós magyar érdekeket meglehetősen szűklátókörűen értelmező – mondjuk ki: olykor bizony a tizenkilenc századból visszaköszönő, naftalinszagú jelszavakkal átitatott – jelszavakat hangoztató politikusoknak és érdekcsoportoknak nem tetszett. Ezért irtották ki a platformokat. Bugár Béla egyik legnagyobb politikai hibája pedig az volt, hogy nem is próbálta feltartóztatni ezt a gőzhengert.

Mára nyilvánvaló, hogy a Magyarország határain túli utódállamok magyar közösségei két út között választhatnak: vagy ragaszkodnak a pátosszal teli, délibábos nemzeti látszategységhez, amely az adott kisebbségi párt gyengüléséhez és a közélet peremére vezet. Vagy pedig igazi kisebbségi egységet kezdünk építeni. Olyan bástyát, ahol minden tisztességes magyar polgárnak, érdekképviseletnek és demokratikus értékrendnek helye van. Ez a modell kellő mederbe terelheti a természetes vitákat és teret ad az ellentétes nézetek feloldásának, az értelmes kompromisszumkeresésnek. S ez a modell vajúdhatja ki és teremtheti meg a valós kisebbségi magyar egységet, amelyre megmaradásunkat és jövőnket is alapozhatjuk.

Címkék: kisebbség