Ötkarikás szemmel

szilva | 2008. június 5. - 12:37 | Vélemény
Jelentős sportesemények előtt mindig eluralkodik rajtam az izgalom és a nosztalgia. Az utóbbit csak azért említem meg, hogy érzékeltessem az ifjú olvasóknak: milyen hétmérföldes léptekkel vágtat a műszaki fejlődés.


Jómagam gyerkőcként átéltem, amikor apámmal és bátyámmal együtt lelkesedtünk, aztán elkomorultunk az 1954-es világbajnokság idején, ahol legyőztük a brazilokat és Uruguayt, s – ki ne tudná – elbuktuk a döntőt a nyugat-németek ellen. Van még egy tragikus rádiós élményem: az 1962-es chilei foci vébé, amelyen a csaló Latyisev orosz bírónak is köszönhetően kikaptunk egy góllal a bekkelő csehszlovákoktól. Ezután már a tévé jött, kezdetben a fekete-fehér, havazós, amely azért behozta a nagyvilágot, s Vitray Tamás pedig megtanította velünk, mi fán terem a tripla Rittberger, a Salchow és egyéb ugrások a műkorcsolya világversenyeken. Nosztalgiázásomat a Pozsony környékén már ekkor fogható bécsi tévé említésével fejezem be, amelynek segítségével megcsodálhattam Puskás Öcsi három gólját (Benfica-Real 5:3), valamint Kocsis és Czibor pazar játékát az FC Barcelona színeiben.

Ugorjunk egy nagyot. Nemcsak az időben, hanem a technikai vívmányok terén is. Vége a fekete-fehér időknek, műszaki és politikai értelemben egyaránt. Ezzel jórészt a családi vitáknak is, hogy esténként a férj, a feleség vagy a kamasz, netán a tini érdeklődése szerint válasszunk programot. Egyrészt a legtöbb családban már van két tévékészülék, amelyeken több tucat csatorna jön be. Emancipálódtak az ízlések is, hiszen egyre több férfi múlatja a szabad idejét főzőcskés műsorok vagy sorozatok mellett. S mind több hölgy tekinti meg a sportközvetítéseket. Azért is, mert leginkább éppen a focimeccs egyre inkább látványos szórakoztatás, sztárolás. Éppen a tévének és a sok tömjénezésnek köszönhetően ma már David Beckham vagy Cristiano Ronaldo a legnagyobb világsztárok közé emelkedett. A focivébé-közvetítések pedig a legnézettebb műsorok közé.

Hegyi Iván neves magyar sportújságíró bányászta ki, hogy az európai foci vezérkara 1 milliárd 250 ezer eurós bevétellel számol, amelynek a 64 százalékát éppen a tévéközvetítések és a reklámok jogdíjaiból származik. S legalább négyszer annyi ország tévéi közvetítik majd a meccseket, mind amennyi Európa valamennyi államának a száma.

Ez a két adat is igazolja, hogy immár össznépi szórakozás a foci Európa-bajnokság. Jómagam is igazodom ehhez, mert kedvenc csapataim (a csehek, a portugálok és a spanyolok) meccseit odahaza szeretném végig izgulni, néhány összecsapásra viszont átruccanok vonattal Bécsbe, de nem a Práterbe, a stadionba (ahova legfeljebb 50 ezer néző fér el), hanem a Városháza elé, ahol az óriás kivetítők előtt lesznek vagy 70-100 ezren, Európa legkülönbözőbb tájairól. Ez a hangulat leírhatatlan, erről négy éve Prágában, az Óváros téren győződtem meg.

Néhányan ugyan sipítoznak, hogy harminc napig csak foci lesz a magyar és a szlovák köztévében, de jómagam a többséggel tartok, s azt hangoztatom, hogy harminc, de legalább tíz-tizenöt csodás nap vár reánk. Aztán rövid időre visszaáll a megszokott rend, pihenünk, alszunk vagy vakációzunk egy keveset, s ránk köszönt a pekingi olimpia. Amikor majd kora hajnaltól legalább délig ismét a képernyők előtt izgulunk, örülünk és bosszankodunk. Majd ötkarikás szemmel kóválygunk munkába, ha csak nem veszünk ki szabadságot.

Legalább négyévente, de inkább minden második évben -- hiszen a foci világbajnokságról sem feledkezzünk meg -- igy mulat sok-sok szurkoló.