Jegelt szlovák-magyar politikai kapcsolatok

szilva | 2008. június 18. - 12:14 | Vélemény
Nagyot téved, aki azt hiszi, hogy a szlovák-magyar politikai kapcsolatok Robert Fico kormányra kerülése után hidegültek el. Azóta csak tovább romlottak, ám Mikuláš Dzurinda regnálása idején sem voltak felhőtlenek.
Rövid Dzurinda-Orbán bratyizás után leginkább 2002.november 26-án romlottak el, amikor a pozsonyi kormányfő Medgyessy Péter legnagyobb elképedésére Budapesten elutasította a státusztörvény szlovákiai alkalmazását. Más kérdés, hogy nem sokkal ezután mégis megszületett az egyezség. Ám ez hűvös viszonyon nem sokat változtatott. Azóta hivatalos viziten nem járt magyar államfő Szlovákiában.

Most ugyan látszólag Robert Fico ezt minduntalan szorgalmazza a vizitet, de Gyurcsány Ferenc csak nem akar jönni, ami a szlovák kormányfőt különösebben nem is izgatja. Neki bőven elegendő, ha rendszeresen meglebegteti a fogadókészségét és megrecsegteti azt a lejárt lemezét, miszerint bármiről és bárhol hajlandó tárgyalni magyar partnerével.

Aki azonban – Peter Morvay találó megállapítása szerint – nem hajlandó szerepelni Robert Fico reklámklipjében. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a szlovák kormányfő Brüsszelnek, főleg az európai szocialistáknak szánt propagandára kívánja felhasználni a találkozót, amelyen aligha születhetne érdemi egyezség. Robert Fico egyik hatásos hazai populista eszköze az alig rejtett magyarellenesség, vagyis a nemzeti hevületbe burkolt nacionalizmus. Ilyen alapállásból és Ján Slotával az oldalán aligha várható olvadás a jelenelgi fagyos szlovák-magyar politikai viszonyban.

Gyurcsány Ferenc mindezt jól tudja. Miként azt is, hogy tovább gyengülne az amúgy is ingatag hazai pozíciója, ha a tervezett pozsonyi látogatásáról üres kézzel, legfeljebb semmitmondó közös nyilatkozattal, a szlovákiai magyarság helyzetén cseppet sem javítva, térne haza. Ezért közölte kedden diplomáciai szóvirágokkal, hogy hivatalos kétoldalú találkozóra még egy ideig nem kerül sor. Maradnak az informális, röpke eszmecserék, leginkább uniós vagy éppen a visegrádi négyek kormányfői találkozóin, kávézás vagy ebédszünet közben.

Sajnos, mondhatjuk elsősorban mi, szlovákiai magyarok, hiszen elsősorban a mi létérdekünk a jószomszédi viszony. Szerencsére azonban mindkét ország uniós tag, s már csak ezért sem tudnak gátlástalanul dáridózni a továbbra is hangoskodó nacionalisták. S ezért is bővülnek az emberi és a gazdasági kapcsolatok. Néhány fafejűn kívül senki sem botránkozik meg azon, hogy Rajkán vagy Dunakilitin egyre több pozsonyi polgár vásárol családi házat. Miként azon sem, hogy nemcsak a magyar zászlós hajók, tehát a Mol, az OTP és a TriGránit működik sikeresen Szlovákiában, hanem sok ezer magyarországi kisválallkozó is. Dunaszerdahelyen például a lipóti pékség vetette meg a lábát, a pozsony-komáromi országút mellett, Bacsfán magyarországi vállalkozó árulja friss zöldségeit és már termékeit. Ezernyi ilyen példát lehetne felsosolni, Párkánytól Kassáig, olykor egészen Királyhelmecig.

Elsősorban ezek a kedvező jelenségek adhatnak okot a derűlátásra. Többek között arra is, hogy a jéghideg szlovák-magyar politikai és kormányfői kapcsolatok mégsem dermesztik el a két ország és a két szomszédos állam polgárainak a mai európai értékrendnek is megfelelő viszonyát. S ha mi is úgy akarjuk, akkor a szlovákiai magyar nemzeti közösség helyzete sem romlik tovább.