Link a duma!

Barak László | 2008. június 18. - 15:24 | Vélemény
Első látásra talán nem is olyan rossz ötlet, hogy eztán majd ún. informális találkozókon egyeztet Gyurcsány Ferenc és Robert Fico. Úgymond, a magyar-szlovák viszony kérdéseiről. Hogy előbb-utóbb hivatalosan is lejattolhassanak, a jelképes táncrend szerint, történetesen Pozsonyban.

Lám, minő körültekintőek az urak – gondolhatnók legalább nem lesz most már baj, ha valaki a két szomszédvár (villa) hátsó udvaráról urambocsá! átbassza a szart a kerítésen… Pedig, dehogy nem baj, ha egy villanegyedben (Európai Unió) is megtörténhetnek majdnem olyan dolgok, mint, mondjuk, egy szakadt péróban (Csecsenföld)…

A szóban forgó informális szintű konfliktuskezelési technika kedélynyugtatási szándékból történő kilátásba helyezése tehát tulajdonképpen csak annak a ténynek a beismerése, hogy szlovák-magyar csúcspolitikai iszonnyal az égvilágon semmit nem lehet kezdeni. Kiváltképpen azért nem, mert voltaképpen elsősorban Robert Ficónak, de lássuk be, Gyurcsány Ferencnek is megfelel.

A szlovák kormányfőnek azért, mert a lelke mélyén legalább annyira hungarofób, mint kénytelen-kelletlen csicskája, a szlovák politika veszett kutyája, Ján Slota. Gyurcsánynak pedig elég a baja önmaga, no és a pártja politikai identitászavaraival. Nem utolsósorban pedig a rábízott operettország általános állagával. Érthető hát, a legkisebb gondja is nagyobb annál, hogy akár egy jelképes szalonnasütésre is átruccanjon az újgazdag szomszédhoz. Ahol az is könnyen előfordulhat, hogy a házigazda hallgatólagos beleegyezésével a háta mögött beleköpnek a kávéscsészéjébe...

Ha pedig így van, mire jó ez az informális egyeztetésekről szóló link duma? Hacsak arra nem, amire a link dumák általában: a kiszolgáltatott és tehetetlen plebsz szédítésére…