Útban a bányabéka segge alá…

Barak László | 2008. június 26. - 11:43 | Vélemény

Enyhén szólva igencsak befellegzett annak a magyarországi közéletre rátelepített mítosznak, hogy a politikusnak nem szabad hazudnia. Mi sem bizonyítja e tételt ékesebben, mint az, hogy egy friss közvélemény-kutatás szerint mintegy félmillió lelket vesztett eddigi biztosnak tetsző szavazótáborából a Fidesz, mert Orbán Viktor őszintén beszélt egy kvázi zártkörű rendezvényen.

Többek között arról, hogy hatalomra kerülése esetén kénytelen lesz befagyasztani a nyugdíjakat, másrészt, a Jobbik és a Magyar Gárda siserehadának hadnagyait néhány pofonnal tanítja majd jó modorra.

Viktor tehát ugyanúgy megmondta az őszintét, mint annak idején a böszme Feri. A kurva ország“ legvérmesebb ingyenélői pedig már most annak rendje módja szerint hátat fordítottak nekije is.

A tanulság ebből csak annyi, hogy hazudj politikus, csak rajt´ ne kapjanak…

Nincsen ebben a helyzetben egyébként semmilyen meglepetés, hiszen a hordószónoki politizálásnak komoly hagyományai vannak a Kárpát-medencében is. Korántsem biztos azonban, sőt, hogy a folyamatos politikusi hazudozás egy esetleges hatalomra kerülés esetén kiváltható lenne pusztán egy olyan gyermeteg projekttel, hogy a hazudozásban illetékes közéleti szereplő holmi transzcendes társadalmi szerződést köt az általa előzőleg tudatosan megvezetett néppel… Amely szerint tulajdonképpen csak az ő, mármint az istenadta nép érdekében voltak lehazudva az égről a nem létező csillagok is, ám igazándiból ugyancsak önérdekből koplalnia kell egy ideig... Az isetenadta nép ugyanis már csak olyan, hogy merő imádatból nem kap tejet meg a kenyeret az üzletben. Tehát az istenadta az istennek sem szeret önfeláldozni” – önként és dalolva pedig még úgy se…

A szóban forgó Fidesz-öngól következményei viszont semmi jóval nem kecsegtetnek a beteg magyarországi gazdaság belátható időn belüli kigyógyíthatósága tekintetében. Mégpedig azért nem, mert az annak idején Gyurcsány Ferenc által meghirdetett normális gazdasági teendők következetes képviselete és véghezvitele, vagyis Magyarország gatyába rázása helyett a népszerűségi mélyponton leledző MSZP-kampánytudorok ugyanolyan demagóg módon estek neki őszinteségi rohamát követően Orbánnak, amint azt anno a böszme őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után ő maga tette az ellenséggel szemben…

A lehetséges választóknak tehát most már csak annyi a választási lehetősége, hogy vagy Orbán hazugságai mellett voksolnak majd, avagy Gyurcsánynak bocsátják meg, hogy újra az éjjel-nappali hazudozás útjára lépett. A bibi csak” annyi , hogy mindkét út ugyanoda vezet: a bányabéka segge alá…