Rothad a gyümölcs?

Barak László | 2008. július 9. - 22:03 | Vélemény
Természetesen korántsem a jégverés megtizedelte kajszibarackról van szó, hanem a szlovákiai politikai pártokról. Mindenekelőtt a Fico-féle Smer-SD aktuális népszerűségi mutatóinak csökkenéséről. A számok persze korántsem mutatnak drámai módon csökkenő tendenciát tavasztól napjainkig, ám kétségtelennek tetszik, hogy a mégoly profi módon tálalt populizmussal sem lehet örökké megmaradni az uborkafa legeslegtetején.
A mečiari HZDS ugyancsak lefelé halad a lejtőn, bár tény, a tetejétől már igen régen olyan messze van, mint a dunaszerdahelyi DAC a Bajnokok Ligájától. A Magyar Koalíció Pártja folyamatosan csökkenő népszerűségi mutatói is feketén-fehéren tükrözik azt a visszatetsző és esetlen hatalmi harcot, amely a párton belül dúl már két éve. Lássuk hát, mi lehet az oka a szóban forgó pártok népszerűségi mutatói jelzésértékű csökkenésének. A Smer SD és a HZDS esetében az lenne természetes, hogy lassan, de biztosan megkoptatja őket a kormányzás. Ehhez képest viszont, különösen a Smer SD-ben, egyelőre korántsem kell riadót fújni, hiszen két évig tartó kormányzás után általában mélypontra szoktak süllyedni a közvélemény-kutatási adtok. Ficóék azonban még most is magasan verik a parlamenti pártok mezőnyét. Ami vélhetően annak tudható, be, hogy a szlovákiai választók jó része csak abban az esetben szokott kétségbe esni, ha közvetlen egzisztenciális veszélyeket sejt. Márpedig egyelőre nem igen beszélhetünk közvetlenül fenyegető gazdasági megszorításokról, mert a világgazdaságban lappangó válság okozta növekvő infláció egyelőre még leplezhető az olyan populista sóderolással, ami a szlovák kormányfőt jellemzi. Pártja népszerűségének enyhe csökkenése azonban mindenképpen előrejelzi, a „békeidő” elmúltával, vagyis az euró jövő évi bevezetését követően, komoly próbatételekkel kell majd Ficónak szembenéznie. Egy bizonyos idő elteltével ugyanis óhatatlanul rájönnek a vékonypénzű emberek, hogy a politikusok teátrális prédikációiból korántsem lehet megélni… A HZDS sorsa viszonylag egyértelmű, hiszen nyilvánvaló, hogy a leginkább az idős korosztályokból profitáló párt népszerűsége hívei elhalálozásával egyenes arányban csökken. Némiképpen ugyanez vonatkozik az MKP-ra is. Népszerűségének csökkenő tendenciája azonban sokkal inkább annak a ténynek tulajdonítható, hogy a párt jelenlegi vezetése nem tud mit kezdeni az ölébe hullott pártbeli hatalommal. Egyrészt azért, mert energiái tetemes részét a belviszályok kezelésére, sőt, gerjesztésére kénytelen elfecsérelni. Másrészt pedig, látni valóan szinte fogalmuk sincs arról, hogy mit akarnak csinálni – ám azt igen-igen akarják... Magyarán, stratégiájuk a nemzeti indíttatású köldöknézésen és ennek következményeként a paranoid hadonászáson túl az égvilágon semmiről nem szól. Ezt a lehetetlen helyzetet pedig csak súlyosbítja, hogy taktikailag is csődöt mondtak, amikor a Lisszaboni szerződés ratifikációja körüli háborúskodást követően átálltak a kormánypártokhoz. Elveszítve egyszersmind addigi ellenzéki szövetségeseiket, nevezetesen az általuk cserben hagyott SDKÚ és a KDH politikusait. Mindent összevetve tehát inkább rothadóban van a politizálás jelképes gyümölcse, mintsem érőben. Annak ellenére is konstatálható ez, ha a politikusok népszerűségi mutatóik csökkenésének sokkal kevésbé szoktak volt komoly jelentőséget tulajdonítani, mint a pozitív tendenciákra utaló közvélemény-kutatási adatoknak. Lehet, hogy igazuk van. Ám a valós igazság pillanata mindenképpen eljön majd. Első lépésben már a 2009-ben esedékes európa-parlamenti választásokon…