Nyakig merülünk a fekáliába?

Magyarán, folyamatosan ellenőrzi a közéletet. Közéleti hírekkel dolgozik, majd véleményt nyilvánít konkrét történésekről. A politikai eseményeket pedig természetesen és ellenőrizhetően pártoktól függetlenül értékeli. Már, ha nem valamilyen pártbérenc szócső a szóban forgó sajtótermék.

Nos, Robert Ficónak, aki vélhetően az anyatejjel szívta magába a kincstári – annak idején kommunista – propaganda értékrendjét, nyilván a túlzott(!) tárgyilagossággal van gondja. Amint a politikusoknak általában. Persze kizárólag akkor, ha saját viselt dolgaik kerülnek terítékre.

Ilyen egyszerű az oka annak, hogy a minap az elektronikus médiát, azaz a tévé- és rádiótársaságokat felügyelő ún. licensztanács elmarasztalta a pozsonyi közszolgálati rádiót. Mert egy vitaműsorában bizonyos politikai elemzők a szlovák kormánykörök tevékenységét bírálták...! Az ominózus elmarasztalás indoklása pedig egy olyan sajtótörténeti nonszensz, mondhatni, vegytiszta cenzori magatartást tükröző selejt, amely szerint a bírálatra, úgymond, az érintettek távollétében került sor. A verdikt tehát semmi másról nem szól, mint a sajtószabadság tudatos megnyirbálásának szándékáról. Annak az aranyszabálynak a semmibe vételéről, miszerint a hír szent, a vélemény szabad. A licensztanács tagjainak dilettantizmusát, sőt, szolgalelkűségét pedig mi sem bizonyítja kézzelfoghatóbban, mint az a tény, hogy míg az elmarasztalt műsorban szereplő politikai elemzők kormánypárti opponenst nélkülöző véleményalkotását ekként marasztalták el, azaz visszamenőleg korlátozták, a fülük botját nem mozdítják azzal a Szombati dialógusok (Sobotné dialógy) címen, ugyancsak a közszolgálati rádióban sugárzott műsorral kapcsolatban, amelyben a kormányfő Robert Fico kizárólag egyedül szerepel. Vagyis vitapartnerek nélkül(!) havi rendszerességgel nyomhatja önfényező monológjait. Amelyek semmi másról nem szólnak, mint arról, hogy önmaga és kormánya tevékenységét az egekig magasztalja, az ellenzéket, nem kevésbé az általa utált publicistákat, politikai elemzőket pedig a sárga földbe döngöli.

Ez a hát az a bizonyos „gyümölcs”, amelyből, lássuk be, alkalomadtán szívesen majszol/na bármelyik politikus, tekintet nélkül arra, hogy kormánypárti-e, avagy ellenzéki. Már, ha nem akad bírósági szenátus, amely mérgező, közéleti hasmenést okozó, tehát közveszélyes mivolta okán annak rendje-módja szerint betiltja azt.

Csak nehogy addigra nyakig merüljünk a fekáliába…!