István? Király!!!

Barak László | 2008. augusztus 15. - 15:24 | Vélemény

Uborkaszezonban is mérik a pártok népszerűségét, holott a köznép ilyenkor jobbára vélhetően az ejtőzés, a munkakerülés legkülönfélébb módozatain töri a fejét. A befőttes nagymamákon, a sajtó emberein, nem utolsósorban a közvélemény-kutatókon kívül.

Épp ezért nem igen kell komolyan venni az utóbbiak pártszimpátiákra vonatkozó felméréseit. Mindazonáltal, mérnie kell annak, aki mérésre van felvéve. Akkor is, ha a kérdezőbiztosok ilyenkor jóval többet csalnak, mint általában... Ám bizakodnia, reménykednie évszak-függetlenül kell annak, aki politikus. Főként, ha pár tizeddel jobbra tarják pártját a vonatkozó mérések, mint amikor a legszarabb helyzetben leledzett az. Különben meg a remény hal meg utoljára pártberkekben is.

E sorok írója személy szerint ezért tulajdonít még kevesebb jelentőséget a vonatkozó közvélemény-kutatási eredmények ilyenkor. Ám, mivel dolgozni kénytelen, ilyesmiről is véleményt kell nyilvánítania.

Azt, hogy még mindig a Fico-féle Smer-SD Szlovákiában a császár (44,9 %), fölösleges minősíteni. Annál is kevésbé, mert emiatt igen könnyen szalonképtelenné válhat az ember. Mármint a köznép mentális állapotára vonatkozó jelzők tekintetében. Slotáékkal (12,4 %) és Mečiarékkal (9%) kapcsolatosan detto. A „legerősebb“ ellenzéki párt, a dzurindai SDKÚ-DS (12,4%) állaga ugyancsak önmagáért beszél, minősítve egyszersmind az ellenzék egészét. Beleértve a Magyar Koalíció Pártját (9%) meg a szlovák kereszténydemokratákét, a KDH-t (8,5%) is.

Nincs hát semmi új a tűző nap alatt. Főként az ellenzéki térfélen. Félő, hogy jó ideig nem is lesz. Kivéve, ha a nagy csinnadrattával beharangozott, rövidesen Komáromba látogató István a király, nem szegődik el Csáky Pál mellé főtanácsadónak. Bár a hírek szerint sokkal inkább Bugár Bélával szimpatizál. Ami egyébként nem is olyan nagy csoda, hiszen világéletében rühellte az árulókat, mégpedig tettleg… Viszont, hogy mit eszik Bugáron, a sámánok sem igen tudhatják. Hacsak nem kíván panzióba vonulni. Mármint István, a király…

Még egy megjegyzést bűn lenne kihagyni. A szóban forgó méréstől állítólag kisebbfajta népünnepély gerjedt az MKP háza táján. Mivel az 0,6 százalékkal kedveltebbnek tartja a pártot, mint egy hónappal ezelőtt. Ehhez az eredményhez viszont csupán annyi köze lehet a jelenlegi vezetőségnek, hogy, uborkaszezon lévén, sokkal kevesebbet közszerepeltek és dumáltak, mint általában. Mi ebből a tanulság? Hát, hogy hallgatni arany. Legalább is nyilván bölcsebbnek tűnik egy hallgató politikus is, mintha kényszeresen beszél. Hülyeségeket…