Magyar remény, balszerencse vagy kudarc?

szilva | 2008. szeptember 11. - 08:23 | Vélemény
Minimális elvárásaimat múlt szombaton és e hét közepén, szerda este végülis teljesítette a magyar labdarúgó válogatott.
Egyik mérkőzésen sem játszott alárendelt szerepet, mint az előző világbajnoki selejtezőkön. Mi több: volt esélye a győzelemre a dánok ellen, még a döntetlenre is Stockholmban. Ennyi a pozitív mérleg. A többi negatívum, amely a valós helyzetet tükrözi.

Elképedve olvastam több magyar újság és internetes portál elemzéseit. Az egyik óriási balszerencsét emleget a magyar-dán kapcsán, a másik kolléga viszont Erwin Koeman szövetségi kapitányt ostorozza, mert hogy szerinte gyáván játszott Pesten a magyar csapat.

De vajon balszerencse-e, hogy a különben jól játszó Huszti Szabolcs ajtó-ablak helyzetben, félmagasan lő (már a harmadosztályú edzői tanfolyamon is azt oktatják, hogy ilyen löket hárítására van a legtöbb esélye a kapusnak) holott laposan, külsővel is beguríthatta volna a dánok hálójába a labdát vagy a felső sarkot választja. Folytassuk csak: valóban gyávaság vagy jó taktika volt-e a magyaroknak a védekezésre nagyon ügyelő, gyors kontrákra építő játéka, főleg azután, hogy szerda éjjel a dánok 3:2-re győztek Lisszabonban a nagy esélyesnek kikiáltott portugálok ellen? Aligha. Csak hát Koeman ugyebár nem rohanhat be, megmutatni Husztinak és Torghellének, hogy miként kell értékesíteni  a helyzeteket...

Az első félidőben lefociztuk a svédeket, focizgatni már tudunk, de győzni nem! – olvason egy további portálon. A neves magyar sportújságíró viszont továbbra is búslakodik: „A Magyar Labdarúgó Szövetség továbbra is az üres igéretek földje, jöhet bármilyen szövetségi kapitány, a kimenetel ugyanaz: most éppen két meccs után egy pont és ugyanannyi magyar gól”.

Két szélsőséges vélemény, amely között húzódik meg valahol a realitás, vagyis az igazság. Szerintem a magyarok nem focizták le a svédeket, csak negyvenöt percig bírták szuflával, s az addig megfelelő erőnlétből adódó összpontosítástól. Aztán mindkettő fogyni kezdett. S máris kiütközött a különbség. Huszti és Torghelle képtelen volt betalálni, a svédek pedig a tapasztalt Henry Larsson okos labdáiból három helyzetből kettőt belőttek! Az elsőt még Babos hárította. Kidomborodott a lényeg: Ibrahimovics ugyebár szupersztár, a társai közül is többen jó csapatok alapemberei. A magyarok közül csak Hajnal, Babos és Juhász, olykor Gera és Huszti tartozik az utóbbi kategóriába. A többiek csak epizodisták a klubjaikban, akiknek hirtelen főszereplőkké kell magasodniuk, méghozzá európai szinten. Ami csaknem lehetetlen. Torghellét mentőövnek vagy csodafegyvernek szánta az edző, de ő is csak a Bundesliga II-ben villog néha, amely ugyan sokkal nívósabb az NB 1-nél, de ez a tény a semminél alig több.

Erwin Koeman nem varázsló, ezért csodákra ő sem volt képes. Viszont kiváló szakemberként tartást, némi fazont adott a magyar válogatottnak. Eléggé silány alapanyagból olyan előadást produkált, amelytől nem ment el a kedvünk, habár nagyon tapsolni és örülni sem tudtunk a látottaknak. De a magyar labdarúgás katasztrófális színvonaláért, a mai szakmai elvárásoktól fényévnyire levő magyar edzők kvázimunkájáért, a nagy fogadkozások ellenére minősíthetetlen utánpótlásnevelésért (szombaton: Szerbia U 21 – Magyarország U 21  8:0!) nem ő a felelős. Miként azért sem, hogy a legtöbb magyar focista külföldön legfeljebb a cserepadig jut el.

A dánok és a svédek elleni találkozók hozták a papírformát. Ezért az igazi vízválasztó, a továbbiak szempontjából sorsdöntő megmérettetés szerintem csak most következik. Október 10-én jönnek az albánok (ők már négy pontot gyűjtöttek odahaza a svédek elleni gólnélküli döntetlennek és málta 3:0 arányú legyőzésével), aztán négy nap múlva Máltára utaznak a magyarok. Ha hat pontot szerzenek, akkor marad némi esély a továbbjutást jelentő második, de inkább a harmadik-negyedik hely megszerzésére. Az utóbbi ugyan nem jelent kijutást a dél-afrikai világbajnokságra, de mégis jelezné, hogy legalább a válogatott elkezdett araszolni a mélypontról. Talán még a hazai labdarúgás is.

Ha ez sem jön össze, akkor elszáll minden remény, továbbra is marad a sok ostoba duma és cikk, a mellébeszélés, magyarázkodás. Mindezekkel együtt pedig a magyar labdarúgás hagyományaihoz képest arcpirító téblábolás, amely az igazi foci megcsúfolása.