Meddő magyar monológok

szilva | 2008. szeptember 18. - 10:33 | Vélemény
Élt egyszer egy kiváló orosz drámaíró, aki zseniális alkotói, drámatechnikai eszközt talált fel.


Igen, Csehovról van szó, akinek halhatatlan szereplői rendszerint monológokat mondanak. És a színműben meg a színpadon is mindez mégis dialógusként érvényesül. Ami jó a színházban, az tragikomikus, szinte már röhejes amatőr produkcióként nyilvánul meg a szlovák-magyar politikai kapcsolatokban.

Robert Fico diadalittasan hajtogatja, hogy továbbra is érvényes Gyurcsány Ferenc meghívása hivalatos szlovákiai látogatásra. A magyar fél meg – szerdán éppen Göncz Kinga – duzzogva ismétli, hogy Ján Slota magyarellenes gyűlöletbeszéde miatt erre nem kerülhet sor, s emiatt nem invitálják Ivan Gašparovičot sem Magyarországra. Marad hát a politikai pettingezés, informális találkozókon, amelyekkel leginkább Brüsszelnek meg az európai szocialistáknak üzennek, hogy nagy haverok ugyan nem vagyunk, de azért szóba állunk egymással. Még köszönünk is egymásnak. Mert legalább ennyi mindkét kormány érdeke.

Miközben a szlovák kormányfő nyeregben van, hiszen meghívta magyar kollégáját, akit azonban nemcsak a „politikai bohócból Robert Fico által kormányzati tényezővé kiemelt” (Peter Morvay) magyargyűlölő pártvezér megnyilvánulásai akadályoznak meg abban, hogy útra keljen, hanem elsősorban belpolitikai okok. Jómagam biztosra veszem, hogy Gyurcsány Ferenc már sosem jön magyar kormányfőként Szlovákiába, mert ebben a tisztségben aligha éli túl késő ősszel a jövő évi költségvetési szavazást. Ha valami csoda – magyarán: az SZDSZ újabb köpönyegforgatása révén – még egy ideig a jelenlegi tisztségében is maradna, nem lesz abban a helyzetben, hogy Pozsonyba látogasson.

Egyébként sem lenne különösebb értelme az újabb semmitmondó monológoknak és szólamoknak. Másra meg aligha számíthatunk. Bizonyítékként a tavaly nagy csinnadrattával elfogadott Közös múlt – közös jövő című dokumentumot említem, amelyről nemrég Dušan Čaplovič és Kiss Péter azt állította, hogy majdnem mindent teljesítettek abból, amit a két kormányfő közösen elhatározott. Csak éppen a legfontosabbakat nem: a közös történelemkönyv elkészítését Ján Mikolaj fúrja vehemensen, az Ipoly-hidak közül még egy sem épült újjá, mert először a magyar fél vacakolt mindenféle bürokratikus akadályok miatt, most meg Besztercebánya megye viaskodik a pozsonyi kormánnyal az érintett területek tulajdonviszonyainak ügyében. Mindeközben a polgármesterek néhány fahidat szinte hetek alatt átjárhatóvá tettek, amelyen azonban csak a gyalogosok járhatnak. Kezdeményezésük a helyi szomszédkapcsolatok szempontjából példamutató, de a régiófejlesztés ügyét – amely a továbbra is aggasztó mértékű munkanélküliségi arány fokozatos javulását segítheti elő – sajnos, nem tudja előrelendíteni. Ugyanez a semmittevés tapasztalható a kassa-miskolci gyorsoforgalmi út kapcsán is. Korábban itt is a magyar illetékesek töketlenkedtek, mostanság pedig a szlovák fél nem a szerződés aláírását készíti elő, hanem csak a régóta tervezett közös beruházás elkészültének várható időpontját tologatják egyre távolabbra. A mostani szlovák kabinetnek magyar vonatkozásban semmi sem sürgős és fontos.

A magyar politika azzal, hogy állandóan Ján Slotát kiált, nyilvánvalóan nem talál fogást Robert Ficón, aki legalább addig egyértelműen nem határolódik el tőle, ameddig koalíciós partnerként szüksége van rá. Bőven elegendő számára, ha fellép az antiszemitizmus hazai megnyilvánulásai ellen, amellyel elismerést vált ki külföldön, többek között az európai szocialisták között. Bízvást elmondhatja azt is, hogy lám, elhatárolódtam mindenféle szélsőségtől. Egyúttal pedig a Magyar Gárda masírozására és más odaáti szélsőséges megnyilvánulásokra mutogatva, mentegetheti Ján Slota fröcsögéseit. Falra hányt borsó hát a „határolódjon el!” – című budapesti monológ.

Ezért a hivatalos magyar politika jóval erőteljesebben ösztönözhetné a regionális együttműködést, a két ország civil szerveződéseinek együttmunkálkodását, a kulturális és emberi kapcsolatokat. A két ország gazdasági szférája politikai támogatás nélkül is utat talál egymáshoz. A jelenlegi szlovák kormánnyal pedig meg kellene maradni az informális találkozók és a diplomáciai kapcsolatok szintjén. Többre, másra csak akkor lehet esély, ha a fentebb említett, és egyéb területeken is még eredményesek lesznek a szomszédkapcsolatok. Olyanok, amelyeket még Robert Fico is kénytelen lesz mindezt politikusként tudomásul venni. Talán majd 2010-ben, miután a választások után esetleg egypárti kormányt alakíthat. De még akkor is, ha újabb koalícióra kényszerül.

Akkorra talán a reális szlovákiai helyzet iránt a jelenleginél empatikusabb magyar politikának, s az említett, s egyéb fontos területeken elért közös eredményeknek köszönhetően a monológok is értelmes szlovák-magyar párbeszéddé alakulhatnak.