A Mikolaj, a Győzike meg a hüvelygomba

Barak László | 2008. szeptember 23. - 17:56 | Vélemény
Ján Mikolaj nyilvánvalóan nem egy porba fingó szellemi toprongy, mint amilyenek az őt miniszteri székbe delegáló politikai alakulat, a Szlovák Nemzeti Párt egynémely prominensei.

És most a legkevésbé se tessen Ján Slotára gondolni a tisztelt nagyérdemű… Ján Slota ugyanis épp olyan dörzsölt krakéler, mint Győzike, az egyik magyarországi kereskedelmi tévé díszromája. Aki ebbéli státuszában kizárólag azért élvezkedhet évek óta, mert a tőle nagyságrenddel faragatlanabb nézők tömegei kíváncsiak rá.

Ján Mikolaj a szlovák oktatásügyi miniszter leginkább arra a középkorú színésznőre hajazik, aki a hüvelygombát semlegesítő kenőcsöt reklámozza a tévében. Utóbbi, vagyis a szóban forgó színésznő, jól tudja, hogy minden harmadik hölgynek volt, van és lehet hüvelygombája. Amely múló kórt természetesen eddig is kezeltettek az érintettek, persze jellemzően és diszkréten a nőgyógyászukkal.

Lévén azonban, a tömeges érintettség okán, a hüvelygomba semlegesítésére alkalmas kenőcs árusítása meglehetős biznisz, a színésznő tisztában volt azzal, hogy vállalt szerepe is temérdek pénzt fial. Tehát ahogyan a szar sem elviselhetetlenül büdös (főként, ha keresni lehet vele), a hüvelygombát semlegesítő kenőcs reklámozása sem kevésbé kóser, mint a jelzáloghitelé…

Ján Mikolaj, a hüvelygomba semlegesítésére alkalmas kenőcsöt árusító, ügyesen kalkuláló színésznőre hajazó pedagógus, nyilván szemrebbenés nélkül vállalta föl és gyakorolja miniszterként a „magyargomba” elnevezésű, a vakhit szerint a szlovákság társadalmát fenyegető kór semlegesítésére alkalmas nemzeti elkötelezettségű szlovák oktatási rendszer képviseletét. Holott tudnia kell, hogy ebbéli tevékenysége semmivel sem ízlésesebb, sőt, mintha az ember a megélhetését a hüvelygomba puszta létezésére alapozná. Ugyanez áll arra az alaphelyzetre, hogy Koltai Róbert színművész úr hajlandó Győzikével együtt főzni a tévében…

Címkék: Győzike, Ján Mikolaj