Fico is a NATO-ért kiált a magyarok miatt, mint Tőkés?

Barak László | 2008. október 1. - 11:50 | Vélemény
Robert Fico a befolyásos német Die Welt napilapnak  a magyar-szlovák viszonyról nyilatkozva kijátszotta az Orbán-kártyát, amikor a Fidesz elnök szlovák-magyar viszonyra is kiható választási esélyeivel kapcsolatban a következőket mondta:

"Hogy kit választanak meg, az a magyarok dolga. Mi nem avatkozunk bele. De észlelem a Fidesz magyar nacionalista mozgalom rendkívüli aktivitását, amely a szlovákiai magyar kisebbség státusát is érinti, és kapcsolatainkat bonyolíthatja. Remélem, Orbán úr más politikát folytat majd, amennyiben miniszterelnökké választanák. Bízom az Európai Unióban és a NATO-ban, amelyek megelőző céllal beavatkozhatnak, hogy ezáltal el lehessen kerülni egy konfliktust."

Az idézett kijelentés semmi másról nem tanúskodik, mint arról, hogy Robert Fico fejében a helyzet változatlan. Mondhatni, számító és nem kevésbé cinikus módon esze ágában sincs letenni az ellenségkép-keresésről, - sőt gyártásról. Különös tekintettel egy lehetséges konfliktusra történő utalásra. Amely konfliktus "kezelésében" egy esetleges uniós, mi több, NATO-beavatkozásra is számít…

Mármost, e tekintetben az égvilágon semmiben nem különbözik attól a Tőkés Lászlótól, aki a Kárpát-medencei Autonómia Tanács megalakulását követően, a szervezet elnökeként akut európai biztonságpolitikai, sőt, katonai kérdésként prezentálta a Kárpát-medence magyarságának „határok feletti egyesítését és az egyes országokban a különféle autonómiák megteremtését“. Hiszen szándékai megvalósításának zálogaként nem másokat, mint az Európai Unió döntéshozó szerveit meg a NATO-ot jelölte meg, kívánta békéltetői, egyszersmind nyomásgyakorló eszközökként megnyerni. Azt a katonai szövetséget, amelynek célkitűzései szerint a tagállamok minden politikai és katonai eszközt igénybe vesznek a tagországok szabadságának és a biztonságának megőrzése érdekében...

Talán nem is kell hangoztatni, Tőkés elképzelését – egyáltalán nem EU-kompatibilis agyrémnek tekintve – egyetlen mértékadó EU-politikus és NATO-vezető sem vette komolyan. Ugyanez vonatkozik persze a hivatalos magyar külpolitikát megtestesítő parlamenti pártok álláspontjára is. Tőkés ötletét tehát józan ítélettel, minden egyes mérvadó magyar politikus, tekintet nélkül arra, hogy kormánypártiakról, avagy ellenzékiekről van szó, oda sorolta, ahová való, nevezetesen, a populista választási kampányfogások kategóriájába.  

Robert Fico Szlovákia miniszterelnökeként viszont korántsem viselkedhet és prédikálhat úgy, mint Tőkés László. Aki hozzá képest mindössze egy politikai magánzó és kalandor. Akkor sem, ha nehézsúlyú populistaként ő maga is a népbutítás nyilvánvaló eszközeivel tartja karban és szeretné tovább gyarapítani népes választóbázisát.

Merthogy Fico a szóban forgó interjúban nem csinált mást, mint Tőkés. Lehetséges választóinak üzent. Főként azoknak az embereknek, akik mintegy zsigerből fogékonyak a magyarfóbiára. Nem többet és nem kevesebbet cselekedett tehát, mint azt, hogy Szlovákia hivatalos külpolitikai ágendájába egy olyan elemet iktatott be, amely jellegénél fogva eleve konfrontatív és konfliktusgerjesztő. Olyan amilyentől ő maga olyannyira félti az általa reprezentált országot.