Három fronton Ján Mikolaj és bagázsa ellen

szilva | 2008. október 1. - 11:42 | Vélemény
A szlovákiai magyar szülők és a pedagógusok ismét a polgári engedetlenséget hirdettek az oktatásügyi miniszterrel és gyülevész érdekcsoportjával szemben.

Ahogy több mint tíz éve szlovák nemzeti pártbeli elődje, Eva Slavkovská idején tették. Személy szerint egyetértek a Szlovákiai Magyar Pedagusok Szövetségének, továbbá a szülők és a Csemadok vezetőinek kezdeményezésével, akik arra szólították fel az érintetteket, hogy október 8-án tiltakozásul küldjék vissza a szlovák helység-és földrajzi neveket tartalmazó, a magyar tannyelvű alapiskolák negyedik osztályának szánt honismereti tankönyvet, amely nem műveli, hanem butítja és némi asszimilációs vírussal is megfertőzheti a gyerkőcöket. Ugyanis nem a Csallóközről, hanem a „Podunajská nížináról”, nem is a Magas-Tátráról, hanem a Vysoké Tatryról, „vodné dielóról” és egyéb, magyar szövegbe ágyazott zagyvaságokról olvashatnak.

Nem kekeckedésként említem, hogy az érintett testület felhívásának két szeplője van. Az egyik látszólag apró, de mégis bosszantó. Főleg azért, mert aki a magyartalanságok ellen harcol, az lehetőleg ne kövessen el hasonló vétségeket. Márpedig az egyik szlovákiai hírportálon olvasható szövegben bizony nyelvi, stilisztikai vadhajtások is éktelenkednek. Aki nem hiszi, ezúttal nézzen utána. A másik gondom súlyosabb. Nem tudok egyetérteni azzal, hogy az említett bizottságban Szigeti László is szerepel. Bármennyire is az MKP oktatásügyi szakértője, mostani státusza szerint viszont egyértelműen politikus, akinek a három civil szerveződés vezetői között főleg ilyen kezdeményezés során nincs mit keresnie.

Ennyi az észrevételem, különben teljesen indokolt és időszerű az említett testület felhívása mert ugyan még csak mindössze száz elfuserált tankönyvről van szó, de most kell megálljt kiáltani és elszántságot, erőt felmutatni az ostoba nacionalista törekvések ellen. Szégyen, leginkább Szlovákia és a jelenlegi kormány, személy szerint Robert Fico szégyene is, hogy ilyen primitív, főleg az Európai Unióban párját ritkító törekvések ellen kell fellépni, de nincs mese, lépnünk kell!

Méghozzá három fronton: a Magyar Koalíció Pártjának – Szigeti Lászlónak is – politikai eszközöket igénybe véve, a pozsonyi parlamentben és más hazai színtereken. S ha itt nem járnak sikerrel, akkor Brüsszelben, hiszen a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartája alapvető emberi jogként rögzíti, hogy minden kisebbség a saját anyanyelvén mondhatja és írhatja a helység-és a földrajzi neveket is. A második frontot a civil és a szakmai szerveződések jelenthetik, amelyek most polgári engedetlenséget kezdeményeznek. Remélhetően a mai iskolaigazgatókban és az érintett szülőkben is lesz annyi kurázsi és gerincesség, mint tizenegy évvel ezelőtt, amikor Eva Slavkovská ármánykodása (kétnyelvű bizonyítványok eltörlése, alternatív oktatás bevezetése) ellen több mint harmincezer tiltakozó aláírás gyűlt össze, s több olyan bátor igazgató akadt, aki a központi tiltás ellenére sem rezelt be, s ennek köszönhetően iskoláikban kétnyelvű bizonyítványokat osztottak. Valóságos tradégia lenne, ha a Koordinációs Tanács felhívása mögé nem sorakoznánk fel. Elsősorban azért, mert Mikolajék vérszemet kapnának, s joggal hihetnék, hogy szabad a préda: bármit megtehetnek a hazai magyar iskolákkal és pedagógusokkal. Márpedig a harmadik frontot éppen az utóbbiaknak kellene megnyitniuk, követve neves elődeik példáját. Akik már az Osztrák-Magyar Monarchiában, majd Csehszlovákiában is mindenféle politikai, ideológiai és elnemzetlenítő nyomás ellenére kiművelt, magyar öntudattal felvértezett emberfőket neveltek. Hiszem azt, hogy jelenlegi utódaik többsége sem hitványabb és gyávább.

Ha ez a három front végre feláll, együttműködik és nem hátrál meg, akkor Ján Mikolaj és bagázsa is úgy végzi, mint Eva Slavkovská: a politikai és morális pöcegödörben. De csak akkor, ha pedagógusként vagy szülőként merünk bátrak és kitartóak lenni.
Címkék: Ján Mikolaj, tankönyv