Újabb magyar-magyar sárdobálás

szilva | 2008. október 15. - 16:57 | Vélemény

Mindig szégyellem magam, ha magyar-magyar marakodásról hallok. Főleg akkor, ha a csatározások mögött valószínűsíthetően anyagiak vagy sértődöttség húzódik meg.

Vagy mindkettő, mint a magyar Miniszterelnöki Hivatal Kisebbség- és Nemzetpolitikáért Felelős Szakállamtitkársága által létrehozott Szórvány Tanács esetében, amelyet Duray Miklós azonnal a betonba döngölne.

Az MKP stratégiai alelnöke saját honlapján és magyarországi nyilatkozataiban azt kifogásolta, hogy a testület létrehozói nem vették figyelembe a májusban lezajlott alsóbodoki és a szeptemberi felsőpulyai (Oberpullendorf, Ausztria) szórványkonferencia ajánlatait, miként azt a döntést sem, hogy alakuljon egy szórványokkal foglalkozó munkacsoport a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma Külügyi- és Európa-ügyi Albizottsága keretében. Duray Miklós szerint a most megalakult Szórvány Tanács „jelentős pénzek elfolyatásának eszköze lesz, meddő szakmai anyagokra és konferenciázgatásra”.

Némi cinizmussal azt válaszolhatnám erre, hogy szegény magyar adófizető polgár, ha tudná, mekkora hatalmas összeget „folyattak el“ a határon túli magyarok meddő konferenciázgatásokra és magánszámlákra, akkor alighanem egy ideig nem kapna levegőt. De félre a cinizmus látszatával is.

Inkább keressük meg a választ arra, hogy mi indokolhatja Duray Miklós azonnali felháborodását? Aki még azt a bizonyos száz napot sem várta ki, amit általában meghagynak minden kormánynak vagy szakmai szervezetnek, hogy igazolja létjogosultságát vagy meddőségét.

Duray Miklós legfőbb kifogása az, hogy hiteltelen személyek, jórészt nem szakemberek kerültek a testületbe. Mire a Miniszterelnöki Hivatal ma ezt válaszolta: „Sajátos személyes vagy politikai szándékra utalhat az, ha valaki –politikusként, mondjuk éppen – olyanok hozzáértését és elhivatottságát kérdőjelezi meg szórványügyben, mint Vetési László szórványlelkészét, aki 1990-től az erdélyi és királyhágómelléki egyházkerület szórványügyi előadója és a Szórványgondozó Szolgálat vezetője, a Diaszpóra Alapítvány elnöke, munkatársaival több jelentős szórványstratégia és munkaterv megalkotója. Vagy éppen Hegyeli Attiláét, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége oktatási felelőséét, Balázs-Bécsi Attiláét, a Téka Alapítvány elnökéét, Lakatos Andrásét, a Szövetség a Szórványért Alapítvány vezetőjét, Pásztor Gabrielláét, Bihar megyei tanárét, szakfelügyelőét, Ambrus Pálét, a 2000-ben megnyílt Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceum igazgatójáét, amely intézmény a Felső-Tiszavidék szórványban élő magyarság anyanyelvű oktatásának jelenleg is egyetlen lehetősége, Kontra Miklós egyetemi tanárét, aki a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője, az MTA Nyelvtudományi Intézete Élőnyelvi Kutatócsoportjának vezetője, és aki megalakulása óta (1996) tagja az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának“ -érvel a szakállamtitkárság.

A szlovákiai magyar politikusnak a legtöbb baja Hunčík Péterrel van, aki szerinte elsősorban pszichiáter. Ezzel a mondattal árulta el leginkább az elfogultságát, hiszen róla sem állítja senki, hogy mit keres a politikában, például a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumában ő, a geológus. Ami szintén minősíthetetlen csúsztatás lenne, mert ezt az eddigi érdekvédő és politikai munkássága, nem utolsó sorban pedig politológiai tanulmányai cáfolná. De Hunčík Péter sem pszichiáterként került oda, hanem az interetnikai és nemzetiségi kérdéssel tudományosan foglalkozó, toleranciatréningeket irányító szakemberként, aki ugyebár a rendszerváltás után Václav Havel tanácsadója is volt.

Jómagam annak is örülök, hogy nem párttagokat jelöltek a testületbe, mert csaknem két évtizeddel a rendszerváltás után talán már megalakulhat olyan munkacsoport is, amelybe nem a politikai pártok vezetői és haverjai kerülnek be. Ráadásul szerintem ez a tanács nem is elsősorban a pénzek elosztásáról, hanem a szórványmagyarság felkarolásának hatékony eszközeiről tárgyal és dönt majd.

Nemcsak súlyos hiba, hanem valóságos vétek lenne megsértődni, jószándékú személyeket sértegetni vagy valamiféle ellenszervezkedést létrehozni, amellyel nem a Miniszterelnöki Hivatalnak és az általa létrehozott tanácsnak ártanának leginkább, hanem a végveszélybe került szórványmagyaroknak. Sokkal célravezetőbb lenne a kellő alázat, vagyis csatabárd elásása és az együttműködés. Az alsóbodoki és az ausztriai csoport sincs híján a rátermett szakembereknek. Nemzeti ügyben – a szórványmagyarság megmentése vitathatatlanul az! - nincs helye a széthúzásnak és az anyagiaskodásnak.

Sajnos, ezt a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma sem tudatosította, hiszen máris létrehozta a "truccszervezetet". Ezzel az újabb marakodással pedig még inkább megkeserítik a maroknyi csángók, s a nyelvhatáron élő szórványmagyarok életét.