Dáridózó magyarellenes triumvirátus

szilva | 2008. október 22. - 08:37 | Vélemény
Ivan Gašparovič alulról nyomul felfele Slotáéknál. Arra törekszik, hogy a Szlovák Nemzeti Párt e hét végén sorra kerülő vezetőségi ülésén őt nevezzék meg elnökjelöltjükként.

Eddig sem kételkedtem abban, hogy Ivan Gašparovič és Robert Fico ugyanolyan magyarfóbiás, mint Ján Slota. Ők ketten legfeljebb dörzsöltebbek, s néha gondolkodnak is, mielőtt nekirontanak a magyaroknak. Igy tettek az elmúlt napokban is. Megnyilvánulásaikkal egyértelműen igazolták, hogy a magyarellenességet személyes politikai ambícióik és politizálásuk egyik fontos eszközévé tették. Ám az, hogy gondolkodtak, esetükben csak súlyosbítja a kijelentéseiket.

Ivan Gašparovič hetek óta arra törekszik, hogy a Szlovák Nemzeti Párt e hét végén sorra kerülő vezetőségi ülésén őt nevezzék meg elnökjelöltjükként. Azért süllyedt le a nacionalista és a szellemi alvilágba, hogy alulról nyomuljon felfele Slotáéknál. Ezért fröcsögte azt, hogy „szerencse a Mikolaj féle keveréknyelven megírt tankönyvek kiadása“. Ezért hazudta azt, hogy a Selye János Egyetem hallgatóinak többsége nem tud jól szlovákul. S ezért lebegtetett meg még rasszista elemeket is, amikor azt emlegette a szlovák közszolgálati tévében, hogy mindössze 300 ezer magyar él Szlovákiában. Ezzel tulajdonképpen a Szlovák Nemzeti Párt vezérének és legszélsőségesebb cimboráinak a nézeteit ismételte meg, akik indulatosan vagy éppen részegen szokták rikoltozni, hogy a hazai magyaroknak legalább a fele cigány. Ilyen zavarosban halászik az elnök, csakhogy megtarthassa a jelenlegi tisztségét.

Megéri a pénzét Robert Fico is, aki kárörvendezve és fennhéjázva oktatta ki Magyarországot, mert állítólagos barátai mindent elszúrtak, amit csak lehetett, s ezért vannak most nyakig a válságban. Megfeledkezett arról, hogy Csehországban is összedőlt az üveggyártó ipar, ideiglenes leállt a gépkocsigyártás, több helyen megkezdődtek az elbocsátások. S nacionalista-populista dölyfösségében megfeledkezett az alapvető diplomáicai illemről, amely szerint bármekkora is a baj, főleg a szomszédot, de bármelyik más országot sem illik kioktatni, főleg ilyen primitív szinten.

Téved, aki azt hiszi, hogy mindkét szlovák politikus egyszeri, véletlen bakit követett el. Ivan Gašparovič jól tudja, hogy a Szlovák Nemzeti Párt gatyamadzagján lóg, s ezért már Ján Mikolaj kocsmai kikiáltójává is alacsonyodott, aki minden áron igyekszik ellehetetleníteni a Selye János Egyetemet, s ehhez a nyilvánvaló szándékához nyújtott neki ócska, de hatásosnak vélt muníciót.

Robert Fico pedig több legyet akart ütni, egy csapásra. Önmaga és kormánya bölcsességét bizonygatta, elhúzta a nacionalista mézesmadzagot hívei előtt, egyúttal pedig előkészítette a talajt a várható fejlemények számára is. A válság ugyanis aligha kerüli el Szlovákiát, legfeljebb annak mértéke a kérdéses. S ha nálunk is beüt a krach, akkor ilyen előjáték után bízvást mutogathat majd Magyarország felé: lám, lám, minket is megfertőztek azok a fránya magyarok, mert onnan gyűrűzött be a válság. Sokan ezt is elhiszik neki idehaza, s visszhangozzák majd a kocsmákban és az utcákon.

Azt tartja a szólásmondás, hogy minden országnak olyan politikusai vannak, amilyeneket megérdemel. Részben igy igaz, hiszen a többség választotta meg a jelenleg dáridózó magyarellenes triumvirátust. Normális országban az elnök aligha kapna tíz százaléknál több szavazatot, mert magára valamit is adó, európai értékrendet polgár undorral fordulna el tőle. Bő fél év múlva elválik, Szlovákiában hány ilyen választópolgár él, s mennyien képesek arra, hogy ne dőljenek be nacionalista szirénhangjainak. S ha nemcsak sokan lennénk, hanem elegen is, akkor Iveta Radičovának köszönhetően az ország talán-talán araszolhatna felfele arról a szellemi, politikai, nacionalista és populista katyvaszból, ahova két év alatt süllyedt.